2009. január 15., csütörtök

Pofozták az OTP-t, több mint 3 százalékot zuhant a BUX


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388 pontos, 3,11 százalékos csökkenéssel, 12.096 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára esett az előző napi záráshoz képest.

Ma megkaptuk azt a pofont, amit tegnap nem - mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője, utalva arra, hogy előző nap a BUX alig fél százalékkal csökkent, szemben a nyugat-európai börzék 5-6 százalékos és a régiós tőkepiacok 4-5 százalékos zuhanásával, csütörtökön viszont a magyar tőzsde élen járt az esésben.

Az üzletkötő szerint az esést továbbra is a nemzetközi hangulat magyarázza, hiszen az európai börzék, ha kisebb mértékben is, de ma is gyengültek. A bankszektor továbbra is eladási nyomás alatt volt, ez magyarázza az OTP esését. A bankpapírhoz viszont csatlakozott a Mol és az előző napon még erősödő Richter is.

A Zwack Unicum Nyrt. délután bejelentette, hogy részvényenként 1.300 forint, összesen 2,645 milliárd forint osztalékelőleget fizet február 9-től kezdődően. A társaság a jelenlegi, tavaly áprilisban kezdődött üzleti évének első nyolc hónapjában, november végéig 2,696 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, amit csaknem teljes egészében osztalékra fordít. A mostani osztalék az eddigi legmagasabb a társaság történetében, miután már tavaly is rekord magas, 1.100 forintos osztalékot fizetett. A Zwack részvények árfolyama a hírre 14,9 százalékkal, 1.700 forinttal 13.100 forintra ugrott.

A Mol árfolyama 145 forinttal, 1,47 százalékkal 9.750 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 151 forinttal, 5,49 százalékkal 2.599 forintra esett, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,54 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 2,8 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1.450 forinttal, 4,71 százalékkal 29.350 forintra süllyedt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Az Egis árfolyama 74,5 millió forintos forgalom mellett 135 forinttal, 1,23 százalékkal 10.810 forintra csökkent.

A BUMIX 1.428,09 ponton zárt csütörtökön, ez 22,93 pontos, 1,58 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

http://www.gazdasagiradio.hu/cikk/11933/


1 megjegyzés:

  1. az 5-6% ingadozás annyira azért még nem vészes, bár kellemetlen, ha ellenkező irányúak a várakozások, pofozásnak azonban inkább azt nevezném, amikor 15%-os esés miatt felfüggesztik a részvényekkel való kereskedést, és pánikhangulat lesz úrrá. utoljára októberben volt hasonló, és remélem, mostanában nem lesz. :)

    VálaszTörlés