A politikusbűnözés fokozódik

Pártállami zsargonban fogalmazva: az erzsébetvárosi ingatlanpanama hatása begyűrűzött a szomszédos kerületbe. Illetve – Virág elvtárs után szabadon – a politikusbűnözés fokozódik.
Míg a VII. kerületben „csupán” egyik-másik városatya bukhatott orra a kenőpénzek banánhéján, addig Terézvárosban egész frakciókat rabosítottak. Ami jogtörténeti kuriózumként talán a rekordok könyvébe is bekerülhet. Ha cinikusak akarunk lenni: az SZDSZ-képviselőcsoport nem elégedett meg azzal, hogy liberálisként propagandaszinten híresztelje, miszerint az állam (jelen esetben önkormányzat) a legrosszabb gazda. Saját kezűleg, tettlegesen demonstrálta is. A szociknál pedig bebizonyosodni látszik a kádári időkben terjedő vicc parafrázisa. Jelesül, hogy demokráciában minden köztulajdonú vagyontárgy a dolgozó népé. Amit választott képviselőnek zsebén át értékesít.

Félretéve a vicceket: a magyarországi ingatlanvagyont a Rákosi-korszakban legalizált rablásként államosították. S úgy tűnik, most politikailag fedezett bűncselekmény-sorozat keretében privatizálják. A dualizmus és a Horthy-korszak idején épült belvárosi magánbérházak egyik részét már a Sztójay-kormány zsidóüldöző „árjásításának” folyományaként elvették a tulajdonosaiktól. Utána pedig a kommunista diktatúra államosítása faji diszkrimináció nélkül, „igazságosan” mindenkit jogfosztott állapotba helyezett. A rendszer ingatlanvagyon-kezelői szakpolitikájára a lassú, de biztos rohadás volt jellemző. Tőkehiány miatt a történelmi városmagot az elhanyagoltság uralta. A Monarchia évtizedeiben felépült paloták, sarokházak patinás falait golyónyomok, graffitik, korom- és füstfoltok borították. Nemhogy felújításra, állagmegóvásra sem igen futotta. Amit a városfejlesztési pénzekből nem lopott el a későkádári tanácsbürokrácia, az elfolyt a pazarló, vízfejű apparátusok eresztékei közt.

A rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy a városképi, építészeti, műemléki értéket jelentő házak tisztességes helyreállítása magántőke nélküli elképzelhetetlen. És az is benne volt a pakliban, hogy a magánosítás sem lesz paragrafusilag korrekt. Az áron aluli tranzakciókat a mindenkori, ügyeletes helyhatóság rendszerint azzal védi, hogy a magasabb ár legfeljebb a könyv szerinti beárazás. A piaci érték ennél jóval alacsonyabb. Nehezíti a dolgot, hogy az ingatlan-értékbecslők hitelességénél talán csak a használtautó-kereskedők szavahihetősége rosszabb. Nem arról van szó, hogy feltétlenül alkatilag becstelenebbek, mint a többi mesterség képviselői. Egyszerűen azért van így, mivel egy ingatlan forgalmi értékét rengeteg – állandóan változó – tényező befolyásolja. Így könnyen „becsúszhat”, hogy az szakértő lefelé (vagy épp felfelé) téved pár milliót. (Netán jóval többet is.) S mivel az önkormányzati ingatlaneladásoknál szokásos leárazásoknál sem az értékesítő vagyonkezelő, se a „mázlista” vevő nem tiltakozik a dolog ellen, bonyolult a visszaélés maradéktalan feltárása. Ilyenkor kell egy hivatalos (korrektnek tűnő) árbecslés. S mindig akad, aki jó pénzért csak annyit kérdez: mennyiről szóljon a papír? A házat töredékáron elpasszoló köztulaj pedig játszhatja a naiv, rászedett ügyfelet. Hogy ő persze nem is tudhatta, milyen kincset tékozolt el a hibás, felületes szakvélemény miatt.

Nyilvánvalóan egy kisdiák is pontosan tudja, mitől döglik itt a légy. A piaci ár és a nyomott összeg közötti differenciával az ingatlannepper tíz- és százmilliókat spórolhat. Amely megtakarított pénzből komoly tételben részesülhet a nagypályás stiklizést bonyolító köztisztviselő és városatya. Hogy konkrét esetben pontosan hogyan is folyt az ügyintézés, arról – az ártatlanság vélelmének jogintézményét respektálva – nem dönthetünk, viszont nagyjából el tudjuk képzelni.

Mindenesetre árulkodóak az érintettek idevágó nyilatkozatai, némelyeknél annak hiánya. Verók István (szintén gyanúsított) polgármester úgy gondolja „mivel a testület hozott döntést, egyes képviselők nem követhettek el hűtlen kezelést, ez fogalmilag kizárt. Képviselő nem vonható büntetőeljárás alá a testületi ülésen leadott voksa miatt.” Továbbá „a helyi képviselő a magyar alkotmányos modellben laikus társadalmi tevékenység keretén belül működik, ezért nincs esetében fegyelmi vagy anyagi kártérítési felelősség.” E logikát követve az önkormányzati tag gyakorlatilag semmiért nem felelős törvényileg, amit határozathozói minőségben elkövetett. A kerületvezető politikus okoskodásából levezetve semmiféle jogi bántódás nem érhetné a grémium tagjait, ha például úgy döntenek: a városházát egy forint jelképes tarifáért bérbe adják sztriptízbár céljára. Mely létesítménybe az igennel szavazók utána díjmentesen léphetnének be. Hozzáteendő persze: valóban elképzelhető, hogy némelyik tag jóhiszeműen, a frakciófegyelemnek magát alávetve (a részletekről nem is tájékozódva), „gombnyomogató androidként” szavazott.

Csakhogy a politikai lojalitás nem lehet kibúvó a büntetőjogi szankciók alól. Ugyanakkor elfogadható lenne, hogy a becsületes, a határozat pénzbéli „áldásaiban” nem részesülő pártkatonákkal szemben (ha vannak köztük ilyenek) ne hűtlen, csupán hanyag kezelés legyen a vád. Fenti idézettel mellesleg nincs vége a polgármesteri aranyköpéseknek. Verók szerint az eljáró ügyészség „túlságosan független, egyszerűen nincs felettes szerve” Már hogyne lenne. A bíróság az, mely a vádhatóság álláspontját elfogadja vagy felülírja. Ilyen erővel a parlamenti többség és a kormány vezetői jobban háboroghatnának. Mondván, a jogszabályaikat megsemmisítő Alkotmánybíróság túlságosan független, nincs határozatait felülvizsgáló intézmény. Persze arra minden normális, a hatalmi ágak szétválasztását akárcsak középiskolás fokon ismerő személy gúnykacajjal reagálna. Ez viszont kommentárt sem igen érdemel. Természetesen az önkormányzati politikus azt cselekszi, amit bármely, gyanúba keveredett illető: védi önmagát, menti az elveszni látszó jó hírnevét. Csak mindezt olyan, hatalmi gőggel spékelt bicskanyitogató pökhendiséggel teszi, hogy a nézők/olvasók többsége morálisan csípőből rabosította.

Hogy a korrupciós láncreakcióként beindult folyamatban hány ingatlandominó dől még le, nem tudni. Viszont kimondható: a fővárosban a balliberális koalíció megvalósította az üvegzsebet. Csak épp sötétített változatban. Melybe belátni nem lehet. Viszont az odabent lapuló milliárdok kuncogása így is jól hallatszik.

http://hvg.hu/velemeny/20090126_papp_laszlo_tamas_politkusbunozes.aspx