2009. július 13., hétfő

Nagyon nem akarnak Debrecenben kisállathamvasztót

Elsősorban kutyák és macskák kegyeleti hamvasztásának céljából állatitetem-égető kemencét szeretne üzembe helyezni egy vállalkozás Debrecenben. A terv ellen lakossági és politikai tiltakozás indult. A szakhatóságok biztonságosnak ítélték a berendezés működését, de most az a kérdés: a nyomás hatására vajon visszavonják-e a már kiadott engedélyt.

Lakossági tiltakozás indult Debrecenben egy állatitetem-égető berendezés tervezett üzembe helyezése ellen, mert az emberek attól tartanak: a gázzal működtetett készülék bűzt, szennyező anyagot és káros égésterméket bocsát majd ki. A debreceni Heav-Pet Kft. az égetőkemencét – amely nagyjából akkora, mint egy háztartási mosógép – a város szélén, a volt csapágygyár területén szeretné működtetni, s mivel a létesítménytől néhány száz méterre már lakóházak vannak, sokan attól félnek: szellőztetni sem tudnak majd, lakásuk értéke pedig csökken.

A tiltakozás egyik szervezője Radócz Ferencné nyugdíjas közgazdász, aki úgy fogalmazott: minden eszközzel meg kell akadályozni a kemence üzembe helyezését, mert az nem való városi környezetbe. Az asszony azért is aggódik, hogy ha a cégnél felhalmozódna a hamvasztásra váró állati tetemek száma, akkor a dögtárolással járó kellemetlenségeket is a lakóknak kellene viselniük.

Az állatihulladék-égető berendezés működésére a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága adott ki engedélyt június 19-én. Az igazgatóság azzal indokolta az engedély megadását, hogy a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint az ÁNTSZ szakhatósági állásfoglalása alapján a telephelyen folytatni kívánt tevékenység megfelel a törvényi előírásoknak és feltételeknek.

De hiába vannak rendben a szükséges papírok, az aggódókat ez nemigen nyugtatja meg. Mint megtudtuk: a cég ugyanezt a készüléket a Hajdú-Bihar megyei Ebesen is megpróbálta üzembe helyezni, de ott is lakossági tiltakozást váltott ki az ötlet, s a falu vezetése sem nézte jó szemmel a beruházást. Az ügy még a parlamentben is téma lett: a térség fideszes országgyűlési képviselője, Márton Attila emelte föl a szavát a berendezés ellen, mire a környezetvédelmi miniszter úgy reagált, hogy a szakhatóságok korrekten és helyesen jártak el az engedélyeztetés során.

A cég vezetői a tiltakozás hatására mégis úgy döntöttek: nem indítják be Ebesen a vállalkozást. A vállalkozás tavaly került kapcsolatba Kozlok László debreceni független önkormányzati képviselővel, akinek irodái és telephelyei vannak a volt csapágygyár területén. Kozlok bérbe adott a vállalkozás számára egy helyiséget, mert nem tartotta veszélyesnek a berendezést.

A képviselő megkeresésemre úgy fogalmazott: ha a szakhatóságok nem engedélyeznék az üzembe állítást, akkor ő sem járulna hozzá, hogy az égető a telephelyén üzemeljen. Kozlok László kijelentette: a berendezés veszélytelen. Majd úgy fogalmazott: ha bűzt árasztana, nem lenne olyan hülye, hogy a saját irodájától harminc méterre adjon bérleti lehetőséget az üzemeltetésére.

A vállalkozás beindítását tervező Heav-Pet Kft. vezetői szerint a beruházás már az elindítása előtt a rosszindulatú és félrevezető, minden valós alapot nélkülöző híresztelések áldozata lett. A társaság tulajdonosai, Takácsné Tanyi Ilona és Makai István megkeresésünkre azt mondták: a kisméretű hamvasztókemence a működése során sem bűzt, sem káros anyagot nem bocsát ki, az égetésből származó hamu sem terjeszt betegséget. Elmondásuk szerint mindössze a gáz égése során keletkezik égéstermék, de az semmivel sem veszélyesebb, mint az otthonokban használt gázkonvektoroké.

Makai István hangsúlyozta: az angol gyártmányú készülék megfelel az uniós szabványoknak és a hazai normáknak, a berendezés rendelkezik a Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal, valamint az Országos Állategészségügyi Intézet Főigazgatóságának engedélyével. A cégtulajdonos hozzátette: Európa több országában elterjedt ez a technológia.

Arra a kérdésemre, hogy valós-e a lakók azon félelme, amely szerint a kemencében nem csak házi kedvenceket, hanem nagyobb testű állatokat is égetnek majd földarabolva, Takácsné Tanyi Ilona azt mondta: a nagyobb állatok feldarabolásához vágóhídi engedély kell, ők ezzel nem rendelkeznek, de nincs is rá szükségük, mert kistestű házikedvencek, elsősorban kutyák és macskák kegyeleti hamvasztását kívánják végezni. A cégtulajdonosok kijelentették: bárkinek megmutatnák a készüléket működés közben, hogy bebizonyítsák az igazukat, de róka fogta csuka helyzetbe kerültek, hiszen amíg az engedélyeik jogerőssé nem válnak, próbaüzemre nincs lehetőség.

A debreceni városvezetés is szembeszállt a berendezés üzembe helyezésével. Kósa Lajos polgármester közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a város „megdöbbenéssel” értesült a tervről, s mivel Debrecen közelében, Bánkon már évtizedek óta működik egy nagy kapacitású, állati hulladékokat feldolgozó üzem, véleménye szerint semmi szükség arra, hogy a város belterületén, lakóterületek közvetlen közelében egy hasonló jellegű égető jöjjön létre. A polgármester ezért fellebbezéssel élt az égetőmű engedélyezése ellen.

http://nol.hu/belfold/nagyon_nem_akarnak_debrecenben_kisallathamvasztot

2009. július 12., vasárnap

Demszky kijelentette: nem indul jövőre a főpolgármesteri tisztségért


Demszky Gábor szerint minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját. Példaként Kuncze Gábort, Pető Ivánt, Magyar Bálintot és saját magát nevezte meg.

A SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésének délutáni politikai vitájában – amely az ügyvivői testület tagjainak megválasztását előzi meg – a főpolgármester azt mondta: sajnálja, hogy Kóka János a hozzá intézett, és a küldöttek által megerősített kérés ellenére sem mondott le a frakcióvezetői posztról, mert ez elvárható lett volna.

Szavai szerint ez rossz jelzés az SZDSZ közössége felé. Hangsúlyozta: a frakció építette akadályok miatt nem működött az SZDSZ politikája. Ezeket az akadályokat el kell, el fogjuk bontani – közölte.

Demszky Gábor kijelentette azt is, nem indul jövőre a főpolgármesteri tisztségért. Kitért arra is: hiányérzete van, hogy senki nem köszönte meg Fodor Gábor távozó elnök munkáját, így ezt ő megteszi. A küldöttek megtapsolták a főpolgármester szavait.

A főpolgármester a Bajnai-kormányt szövetségesének tartja a budapesti ügyekben, de égetően fontos kényszernek tartja, hogy az SZDSZ – nem megkérdőjelezve a stabilizációs csomagot – egy másfajta viszonyt alakítson ki a kormánnyal és az MSZP-vel. Azt javasolta, hogy az SZDSZ következő időszakban méltósággal döntsön és politizáljon.

Felvilágosult abszolutizmust követett az SZDSZ?

A politikai vitában felszólaló Horn Gábor, az EP-választás kampányfőnöke szerint a bukás oka az volt, hogy az SZDSZ „valamiféle felvilágosult abszolutizmust” követett. Annak ellenére, hogy számos dologban igazuk volt, egyre inkább magára maradt és befelé fordult a párt, és elvesztette a kapcsolatait a szavazókkal.

http://www.mno.hu/portal/649525

Újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom a Szabadság téren

A néhány ezres tömeg előtt a főkapitány bejelentette a Magyar Gárda "hivatalos" újjáalakulását. Vona Gábor Jobbik-elnök megígérte, gárdista egyenruhában fogja letenni parlamenti esküjét. A rendezvény este hétkor békésen ért véget, a rendőrség nagy számban volt a környéken, de "nem mutatta magát".

Közfelkiáltással "újjáalakult" a Magyar Gárda a Jobbik szombat délutáni, Szabadság téri demonstrációján. Kiss Róbert, a feloszlatott Gárda országos főkapitánya megkérdezte az összegyűlt gárdistáktól, akarnak-e gárda-egyenruhát hordani, újra a mozgalomban részt venni. A tömeg katonásan felelte: Igen! Erre Kiss bejelentette: ezennel újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. A bíróság ugyanis nem csak az egyesületet, de a mögötte álló mozgalmat is betiltotta másodfokon. Utóbbinak újraszervezéséről "döntöttek" a Jobbik szombati, Szabadság téri tüntetésén.

Tagja lett a Magyar Gárdának ifjabb Hegedűs Lóránt és Szegedi Csanád is, utóbbi közölte, hogy az egyenruhában fogja átvenni az EP-mandátumát. "A magyar hatóságok vegyenek repülőjegyet, ha ebben meg akarnak akadályozni" - tette hozzá.

Minden értelmiségi csatlakozzon a gárda mozgalomhoz - szólított fel Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság képviselője. Hozzátette: a hatalom magyarellenesnes provokációja volt a kézi vezérelt bíróság és rendőrség fellépése, a gárda bírósági feloszlatása és a tüntetés szétkergetése.

Morvai: a gárda maga az erő

Morvai Krisztina is bejelentette a mozgalom újjáalakulását. "A gárda maga az az erő, ami megvédi a rettegő és bűnözéstől félő embereket" - jelentette ki. Szerinte az elmúlt években tapasztalt rendőri erőszak nem a véletlen műve, még csak nem is kormányutasítás, hanem ennek célja Magyarország gyarmatosítása, és a magyarok palesztinokká tétele saját hazájukban. Morvai azt mondta: "mi vagyunk itthon, mi irányítjuk saját sorsunkat, de ehhez az kell, hogy a Magyar Gárda megvédje emberi jogainkat".

A téren több ezen vannak, tudósítónk jelentése szerint a tömeg nem a szovjet emlékműnél gyülekezik, hanem a mélygarázs feletti parkot foglalja el. Vona Gábor Jobbik-elnök és Morvai is felvette a gárdista egyenruhát. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója a rendőrök felé fordulva azt mondta: ha nekik nem tetszik az egyenruha, haza is lehet menni. A rendőrök nem avatkoztak közbe.


Vona megígérte, egyenruhában megy a Parlamentbe

Vona Gábor a Jobbik elnöke a tüntetésen ígéretet tett, hogy ha pártja bejut a parlamentbe, ő maga is egyenruhában fogja letenni esküjét az Országgyűlésben. Szerinte nem a gárdától kell félni. Ő maga is jobban fél az "MSZP-vel jó viszonyt ápoló" In-Kal Security embereitől, a kendermagosok által propagáét drogtól, az izraeli felvásároló cégektől, és természetesen az "országot kiárusító" MSZP-SZDSZ tandemtől. Vona, aki megjegyezte, hogy hatalomra kerülve betiltják a TV2-t és az RTL Klubot, kijelentette: a kormány már semmi másra nem fókuszál a hátra lévő kevéske időben, mint hogy eltörölje a Jobbikot és a Gárdát. Hát, az ellenszenv kölcsönös - mondta a pártelnök.

Este hét óra előtt pár perccel végetért a rendezvény, az összecsapás elmaradt. A tüntetés végére a demonstrálók fele vette fel az egyenruhát. Egy pillanatra pedig megmutatták magukat a mozgalmi oldalukról is: elköszönéshez alakzatba álltak a "századok". Egy szakaszparancsnok oszlásnál azt mondta gárdistáinak, hogy a kocsijukhoz menjenek egyenruhába, teszteljék ezzel a rendőröket.

A rendőrség nagy erőkkel ott volt, de "nem mutatta magát"

A rendőri erők, bár nagy számmal voltak jelen a Szabadság térnél, nem mutatták magukat: a Havariapress szerint egy századnyi rohamrendőr a Magyar Televízió volt székházában várakozott, a csapatszállító autók és a rabomobilok is távolabbi utcákban álltak meg. Rendőri beavatkozásra este hat óráig a Szabadság téren sem volt szükség. A fővárosban ugyanakkor reggel óta fokozott rendőri ellenőrzés zajlik, annak eredményeként hat körözött személyt állítottak eddig elő.

Békésen véget ért a Budaházy melletti szimpátiatüntetés

Békésen véget ért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom demonstrációja szombaton fél öt előtt a budapesti Erzsébet téren, amelyet azért tartottak, hogy "sorsközösséget vállaljanak" a terrorcselekmények előkészítése miatt előzetes letartóztatásba helyezett Budaházy Györggyel és a múlt szombati tüntetések során eljárás alá vont emberekkel. A mintegy 150 résztvevők között sok volt a fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal, többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg.

Az Erzsébet téren felszólalt Budaházy felesége és testvére is, arra kérve az összegyűlteket és a távolmaradottakat is, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák Budaházy Györgyöt. Ennek érdekében legyártottak száz pólót Budaházy arcképével és a neki szabadságot követelő felirattal, ezeket a tüntetés után meg lehetett vásárolni. A résztvevőket arra kérték, hogy menjenek át a Szabadság térre.

Vidéken is demonstráltak a gárda betiltása ellen

Békéscsabán körülbelül ötvenen demonstrálnak a Magyar Gárda Egyesület betiltása ellen szombat délután - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A tüntetők egy része a Magyar Gárda egyenruhájában vonult fel, többen árpádsávos zászlókat lengetnek, de a tiltakozó akció eddig békésen zajlott. A rendőrség tudomásul vette a demonstráció bejelentését, amely várhatóan este 18 óráig tart. A Magyar Gárda betiltása ellen tüntetnek Szolnokon és Mezőtúron is. Rendbontás eddig sehol nem volt.

http://nol.hu/belfold/rohamrendorok_az_erzsebet_teren__gyulnek_a_tuntetok

2009. július 11., szombat

Megbüntette a BKV a híres útikönyvírót


Nem valószínű, hogy Budapest jó hírét kelti következő útikönyvében Tony Wheeler, a világ egyik legnevesebb útikönyvkiadójának, a Lonely Planet-nek a társalapítója.

Mint arról az író a blogjában beszámol róla [1], a földalattin elkapták az ellenőrök, és megbüntették annak ellenére, hogy többféle módon is megpróbált előzőleg menetjegyet vásárolni.

2009. július 9., csütörtök

A legsúlyosabb bűntettekben már nem nyomoznak az UD Zrt.-nél

Bizonyos bűncselekmények hiányában megszüntették, más bűntettek miatt ugyanakkor új nyomozást indítottak az UD Zrt. ügyében. Nem nyomoznak már a cég ellen például államtitoksértés miatt, de vizsgálat indult többek között befolyással üzérkedés bűntette miatt.

Bűncselekmény hiányában megszüntette az adatgyűjtési ügyben elhíresült UD Zrt. vezetői ellen államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, valamint számítógépes rendszer feltörése miatt indult nyomozást a rendőrség - közölte Futó Barnabás, a cég jogi képviselője csütörtökön.

Az adatgyűjtési ügy tavaly ősszel került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. Akkor a fent említett bűncselekmények miatt indult nyomozás, de ezt most megszüntették.

Az NNI ezzel kapcsolatos csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor az eddigi nyomozás során több olyan bizonyítékot is találtak, melyek megalapozták a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntette, befolyással üzérkedés, többrendbeli hivatali visszaélés, visszaélés személyes adattal bűncselekmények gyanúját. Összesen öt különböző nyomozás folyik még a cég ellen.

A megszüntető határozattal kapcsolatban a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának munkatársa azt mondta, hogy megvizsgálják a nyomozást megszüntető határozatot, hogy kívánnak-e panasszal élni ellene.

Az adatgyűjtési ügy az után kapott nagy nyilvánosságot, hogy Dávid Ibolya tavaly szeptemberben bejelentette, egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt azóta visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A főügyészség végül nem foglalkozott az üggyel.

Az adatgyűjtési ügy kapcsán azonban a Nemzetbiztonsági Kabinet is ülésezett, miután Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter azt állította: egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését". Az ügyben érintettek magántitok megsértése miatt tettek feljelentést.

Ezzel kapcsolatban a rendőrség és az ügyészség is nyomoz. Az ügyészség már gyanúsítottként hallgatta ki Szilvásy György volt titokminisztert (kihallgatásáról ebben a cikkben olvashat részleteket), akit hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsították meg, illetve kérték a parlamenttől Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly, az MDF volt frakcióvezetője mentelmi jogának felfüggesztését. Őket meg nem erősített információk szerint kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével, valamint egyrendbeli kényszerítés bűntettével gyanúsítják. (Erről ebben a cikkben tudhat meg többet.)

http://www.origo.hu/itthon/20090709-adatgyujtesi-ugy-ujabb-buncselekmenyek-miatt-nyomoznak-az-ud-zrt-ellen.html

Óriás ingatlanügylet a Millenárisnál, rejtélyes szereplőkkel


Rejtélyes tulajdonostársai vannak a magyar államnak Buda egyik legértékesebb ingatlanegyüttesében. A Millenáris Park üzemeltetőjének és tulajdonosának összevonása feltehetően az ő színre lépésüket készíti elő.
Napokon belül valósággá válhat a bennfentesek többéves jóslata, hogy az, amit Millenáris Parkként ismert meg a főváros, az voltaképpen a budai oldal egyik legértékesebb részét érintő nagyszabású ingatlanüzlet előkészítése volt. Erre utal legalábbis, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a közeljövőben meghirdeti a komplexumhoz a tulajdonos Kisrókus 2000 Kft.-n keresztül kötődő, vele szomszédos 2,5 hektáros ingatlant, a Gazdasági Minisztérium egykori, Margit körúti irodaházát és a mellette fekvő parkolót. Mindezt azután, hogy az MNV úgy döntött, az ingatlantulajdonos Kisrókust beolvasztja a programszervező Millenáris Tudományos Nonprofit Kft.-be (HVG, 2009. június 27.).
A fúzió – amit a költségvetési források kímélésével indokoltak a HVG-nek az MNV-nél – alkalmasint bonyodalmakba ütközhet. A Kisrókus cégirataiban például az szerepel, hogy törvényességi felülvizsgálati eljárás folyik ellene, aminek részleteiről azonban sem a bíróság, sem a cég, sem a tulajdonos nem adott információt. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Kisrókus csaknem 800 millió forinttal tartozik a szintén állami érdekeltségű Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nek (MFB). Annak idején a HVG értesülései szerint 1,5 milliárd forintot vett föl a Jövő Háza kiállításra – noha a futurisztikus tárlatot a Millenáris szervezte, a kiállítás épületeinek kicsinosítása állítólag a Kisrókus feladata volt –, csakhogy az összeg mintegy felét nem tudta határidőre kifizetni. Úgy tudni, azzal érveltek a Kisrókus vezetői, azért nincsen pénzük, mert az MNV nem hajlandó dobra verni semelyik ingatlanukat sem, vagyis a késedelem nem az ő hibájuk. Ezt az ügylet harmadik állami szereplője, az MFB a jelek szerint benyelte, a második meghosszabbítás utáni lejárat 2009. december közepe.
Sőt MNV-s források szerint a bank igazgatósága az áldását adta a tervezett fúzióra is, vagyis arra, hogy adósuk beolvadjon egy, 2008 végén még több mint félmilliárd forint negatív saját tőkével rendelkező cégbe (a jóváhagyást a Pénzügyminisztérium még megtorpedózhatja, döntés lapzártánk után várható). Minderre magyarázat lehetne, hogy a bank fedezete nem a kultúrkomplexum soványka működési bevétele, hanem az ingatlanvagyon, csakhogy egyiken sem szerepel a bank jelzálogjoga – igaz, a kölcsönre a kormány állami garanciát vállalt.

Olyan adat ugyanakkor föltűnik a Kisrókus-ingatlanok tulajdoni lapján, amelyből arra lehet következtetni, hogy a cég – dacára a több mint 10 milliárd forinton nyilvántartott vagyonának – nem éppen a hitelezők álma. 2005–2007 között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) táblázta be az egyik ipari műemlék ingatlant 1,4 milliárd forint és járulékai erejéig. Ez a hátralék részben a mostani fúziós partnerrel fenntartott jogviszonyból eredt. Az Orbán-kormány idején, 2000–2002-ben az akkor még kht Millenáris ingyen használta a Kisrókus ingatlanjait, így az APEH jogtalannak minősítette, hogy visszaigényelte a beruházások áfáját. A viszonyt azóta piaci alapra helyezték, de voltaképpen csak papíron. A Millenáris késlekedett a bérleti díj fizetésével, tavaly például több mint 400 millió forinttal volt adós.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a most értékesíteni tervezett egykori minisztériumi épület – amelyet jelenleg is főképp közhivatalok, például a Közbeszerzések Tanácsa, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a munkaügyi felügyelet, az energiahivatal bérel – tulajdonviszonyai sem a legkedvezőbbek. Az ingatlan ugyanis osztatlan közös tulajdonban van, ami általában elriasztja a potenciális vevőket. Kivéve, ha az érdeklődők esetleg maguk az elővásárlásra is jogosult tulajdonostársak, vagy legalábbis azokhoz kötődnek. A Margit körút–Mammut–II. üzletközpont–Fény utca–Kis Rókus utca által határolt Rózsadomb alji ingatlanban a Kisrókus tulajdonostársa egyrészt a magyar állam, másrészt egy bizonyos Chem-Deal Kft. Utóbbi két ciprusi cég tulajdonában áll, ám alapítója volt Bessenyei Zoltán, az egykori Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. volt, a Tocsik-botrány miatt indult büntetőügyben elítélt igazgatósági tagja, illetve az általa vezetett BMZ Kft.

Hogy valójában kik lehetnek a ciprusiak, az a dolog jellegénél fogva talány. Némi támpontot azonban adhat, hogy a Wallis Zrt. 2006-os éves jelentésében a csoport által eladott cégek között szerepel a Chem-Deal, illetve hogy a kft 2005–2006-os – szintén ciprusi – tulajdonosa a beszédes Mammut Proxy Ltd. nevet viseli. Márpedig ha létezik érdekkör, amelynek jól jönne a Kisrókus-ingatlan, az a szomszédos bevásárlóközpont, feltéve hogy a kerület vezetése rábólint a már jelenleg is gigantikus, a környezetébe nem illeszkedő pláza további terjeszkedésére.

http://hvg.hu/hvgfriss/2009.28/200928_KESZuLo_INGATLANuGYLET_A_MILLENARISNAL_Mani.aspx

2009. július 7., kedd

Plácido Domingo is fellép Pécsett

Pécsett és Budapesten is két-két helyszínen kísérheti majd figyelemmel óriásvetítőkön az Operalia 2009 eseményeit a közönség. Plácido Domingo az általa alapított nemzetközi énekverseny döntőseivel együtt maga is ad koncertet augusztusban a baranyai megyeszékhelyen.
Az Operalia 2009 - Plácido Domingo Nemzetközi Énekversenyt - a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat idei felvezető évének kiemelkedő rendezvényét - július 25. és augusztus 1. között rendezik meg Pécsett és Budapesten, a két város első közös EKF-es produkciójaként, melyben a Magyar Állami Operaház társszervezőként vesz részt.
Az Operalia kapcsán kedden első alkalommal találkozott a fővárosban Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Horváth Csaba, Budapest főpolgármester-helyettese, valamint Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Horváth Csaba, aki a két város közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta, emlékeztetett arra, hogy a pécsi elő- és középdöntőket követően a fővárosi operaházban megrendezendő augusztus 1-jei döntőn tizenkét fiatal versenyezhet majd a 13 rangos szakértőből álló nemzetközi zsűri előtt. A verseny eseményeit Budapesten két helyszínen, a Hősök terén és az Erzsébet téren óriáskivetítőkön is figyelemmel kísérheti a közönség.

Akik a Pécsi Nemzeti Színház nagytermébe nem férnek be, azok a baranyai megyeszékhelyen szintén két szabadtéri helyszínen, a Király utcában és a Színház téren nézhetik óriáskivetítőn a versengést - tette hozzá Páva Zsolt.
Pécs polgármestere beszámolt arról is, hogy augusztus 8-án ingyenes szabadtéri koncertet rendeznek Pécsett, ahol nemcsak a döntő szereplői, hanem maga Plácido Domingo is énekel majd. A híres operaénekes azonban már korábban is közreműködik az Operalia műsorában: az augusztus 1-jei döntőn a Magyar Állami Operaházban a Pannon Filharmonikusokat vezényli.

A pécsi elődöntőre 48 fiatal operaénekest várnak, köztük három magyar jelöltet. Kun Ágnes Anna (mezzo) és Gál Máté (tenor) nevét már korábban nyilvánosságra hozták, a harmadik magyar énekest azonban Magony Zsolt, a szervező Megakoncert társproducere egyelőre nem kívánta megnevezni, bár a verseny hivatalos honlapján Simon Brigitta (szoprán) neve olvasható.

http://www.metropol.hu/kultura/cikk/429909

Budaházyért tüntettek Csíkszeredában

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székelyföldi szervezetei szerveztek tüntetést szombaton a csíkszeredai magyar főkonzulátus előtt, Budaházy György, valamint a többi „politikai fogoly” szabadon bocsátásáért.

A megmozduláson részt vettek a csíkszeredai Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai is. A húszperces tüntetésen rövid beszédek hangzottak el, felolvasták azt a petíciót, amelyet a szervezők e-mailben eljuttattak a főkonzulátusra is. „Szabadságot Budaházynak!”, „Vesszen Trianon!” skandálták a tüntetők, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt, ezt követően a rendezvény rendzavarás nélkül zárult.

Budaházyt a magyar rendőrség június 17-én vette őrizetbe terrorcselekmény elkövetése és emberölés kísérletének gyanúja miatt. Két nappal később 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrség szerint Budaházy a Magyarok Nyilai nevű szervezet létrehozója és vezetője, amely az utóbbi időben Molotov-koktélos támadásokat hajtott végre, s közéleti személyiségeket próbált megfélemlíteni.

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/07/06/budahazyert_tuntettek_csikszeredaban


Elhunyt Király Béla


Kilencvenhét éves korában, szombaton elhunyt Király Béla nyugállományú vezérezredes, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik meghatározó alakja. Király Béla a Ludovika Akadémián végzett, részt vett a második világháborúban, 1950-ben tábornokká nevezték ki, majd a Honvéd Akadémia parancsnoka lett. Király Béla 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt. A forradalom leverése után Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált, 1989-ben települt haza. Az első szabad választásokon országgyűlési képviselő lett, 1990-ben vezérezredessé nevezték ki. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzott: "Úgy hiszem, megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak."

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=172518

Gárdista-demonstráció: 184 embert állítottak elő


Este kilenc óra tájban lett nyugalom szombaton Budapesten, az Erzsébet téren, ahol délután mintegy 200 gárdista sorakozott fel egyenruhában, hogy demonstráljon a Magyar Gárdát bírósági döntéssel feloszlatott ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett. A rendőrség megtiltotta a rendezvényt, mint ahogyan a főváros több más pontjára aznap bejelentett demonstrációt is. Késő estig 184 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.
Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek napközben azt mondta: ha a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, a rendőrség intézkedni fog ellenük.

Szombaton több településén kellett intézkedniük a rendőröknek olyan emberekkel szemben, akik a Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület egyenruhájában jelentek meg. Az őrnagy ezt azzal indokolta, hogy a bírósági döntés értelmében a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom csak formailag különül el, egységes képződményként kell kezelni, ezért a jövőben a rendőrség "intézkedést fog kezdeményezni, ha a gárdisták egyenruhában jelennek meg, illetve vonulnak közterületen, mivel ruházatuk másokban félelmet, megbotránkozást, valamint riadalmat kelt".

Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek nem tettek eleget, könnygázzal kezdték oszlatni a tömeget. Folyamatos volt a kiszorítás és a dulakodás a demonstrálók és a rendőrök között. Vona Gábort, a Jobbik elnökét is elvitték a rendőrök az Erzsébet térről, nem sokkal azután, hogy megérkezett és leült a fűre, több gárdista mellé. A rendőrök egyenként szólították igazoltatásra a gárdistákat, akik "Szebb jövőt!" felkiáltással engedelmeskedtek nekik.

Estére szétváltak a gárdisták a szimpatizánsaiktól. Az utóbbiak mintegy 150 fős csoportját a rendőrök az Astoria felé szorították, a Rákóczi úton rövid időre megbénult a járműforgalom. Végül a szimpatizánsok tíz főre apadt csoportja a Dózsa György és a Thököly út sarkán szétszéledt. Az Erzsébet téren estére már csak egy csapat rendőr maradt.

http://www.mti.hu/cikk/398631/

2009. július 4., szombat

Belebukhat az offshore-vádakba a BKV-vezér


Rövidesen ismét vezetőváltás történhet a BKV élén, mivel Kocsis István vezérigazgatóban megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma - tudta meg az MTI pénteken fővárosi politikusoktól. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes péntek délelőtt tájékoztatta a bizalomvesztésről Kocsis Istvánt.
A főpolgármester-helyettes Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőt is értesítette álláspontjáról. Steiner Pál elmondta, hogy teljes mértékben egyetért a főpolgármester-helyettes levelében foglaltakkal, és ezek alapján nem tartja kizártnak, hogy rövidesen vezetőváltás lehet a BKV-nál.

John Emese SZDSZ-frakcióvezető, aki a felvetésről az MTI-től értesült, közölte, hogy tájékozódni kíván ez ügyben. Annyit azonban megjegyzett, hogy a BKV a főpolgármester-helyettes irányítása alá tartozik, s így természetes, hogy ő kezdeményez bármilyen lépést. Hozzátette: azon azért csodálkozik, hogy Hagyó Miklós nem a hétfői városvezetői értekezleten vetette fel ezt a kérdést.

Kocsis Istvánt tavaly augusztus végén több mint tíz pályázó közül választotta meg öt évre BKV- vezérigazgatójának a főváros gazdasági bizottsága.

Hagyó Miklós az MSZP frakcióvezetőhöz írt levelében emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben a sajtó "egyre újabb, gyanús ügyletekkel vádolja meg" Kocsis Istvánt még a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatójaként végzett tevékenységével kapcsolatban. Nyilvánossá vált néhány hete egy jó nevű nemzetközi ügyvédi iroda jelentése is, amely az MVM-nél történt "különös tranzakciókkal", köztük offshore ingatlanügyekkel foglalkozik. Kocsis István nyilatkozataiban cáfolta, hogy neki vagy feleségének offshore cége lenne.

Hagyó Miklós levelében hangsúlyozta, nincs oka kételkedni a vezérigazgató szavában, s reméli, hogy az ügyet mihamarabb tisztázza a kezdeményezésére indult jogi eljárásban. A főpolgármester-helyettes azonban úgy véli, hogy a közvélemény egy hosszadalmas jogi eljárás során hajlamos figyelmen kívül hagyni az ártatlanság vélelmének alapelvét.

Emiatt könnyen olyan hangulat alakulhat ki, hogy a vezérigazgatót ért "újabb gyanúsítások miatt a BKV Zrt.-re is rávetülhet a gyanú árnyéka", és ez ronthatja a cég tárgyalási pozícióit, helyzetét és társadalmi megítélését. Mindezek miatt a főpolgármester-helyettes indokoltnak tartaná, ha az MSZP-frakció átgondolná, kell-e, szükséges-e az adott helyzet politikai kezeléséért, a koalíciós partnerével egyeztetve, lépéseket tennie.

Steiner Pál azt mondta, abban teljesen igaza van Hagyó Miklósnak, hogy a sajtóban megjelentek valóságtartalma nem ismert ugyan, de az állandó sajtónyomás miatt elkerülhetetlen a frakció politikai állásfoglalása. Már csak azért is, mivel az MSZP-frakciónak jelentős szerepe volt abban, hogy - mint mondta, több korábbi kormánytag szorgalmazására - támogatták Kocsis István vezérigazgatói kinevezését.

Hozzátette: politikai lépésre azért van szükség, mivel nem szakmai konfliktus van a főpolgármester-helyettes és a vezérigazgató között. Steiner Pál is azt reméli, hogy a vezérigazgató tisztázza majd magát a vádak alól, és helyreállítja korábbi jó hírnevét. Abban az esetben pedig, ha az ügyben netán olyan fordulat következik be, amely frakciódöntést igényel, a képviselőcsoportot még a nyári szünetben összehívja Steiner Pál. Hozzátette, hogy a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén felveti majd hivatalosan is ezt a problémát a városvezetésnek.
Ikvai-Szabó Imre, a szabadságon lévő Demszky Gábor főpolgármester SZDSZ-es helyettese nem kívánta kommentálni vezetőtársának felvetését, amelyről ő is az MTI-től értesült.

Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste a BKV-t, Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató azt mondta, Kocsis István nem kíván reagálni az esetleges távozásáról szóló értesülésre.

A BKV korábbi vezérigazgatóját, Antal Attilát pályázat nélkül, Hagyó Miklós javaslatára nevezte ki 2007. január 1-jével a Fővárosi Közgyűlés. A posztjáról egészségügyi okokból saját kérésére tavaly áprilisban távozott Antal Attila, ezt követően Balogh Zsolt megbízott vezérigazgatóként irányította a céget Kocsis István kinevezéséig.

http://www.metropol.hu/itthon/budapest/cikk/428427

2009. július 2., csütörtök

Jogerősen feloszlatták a Magyar Gárdát


Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében.

Egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel - fejtette ki a Magyar Gárda egyesület feloszlatását kimondó ítélet szóbeli indoklásában a tábla tanácsvezető bírája. A Magyar Gárda mozgalom az egyesület szerves része, a döntés az alperesi egyesület felszámolásával szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg - tette hozzá.

Az ítélőtábla szerint megállapítható, hogy a gárda felvonulásai Tatárszentgyörgyön és más, etnikai feszültségek által sújtott kistelepüléseken sértették mások jogait és szabadságát, "mert a helyszínen meglévő konfliktusok megoldása helyett azokat tovább szították (...), az erőszak veszélyét váltották ki". A bíróság szerint ebből következően a közrend és köznyugalom a gárda felvonulásainak színhelyein megbomlott, és így sérült a kényszerűségből ott tartózkodó személyek biztonsághoz és szabadsághoz való joga.

Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület jogi képviselője és Vona Gábor, az egyesület elnöke az ítélethirdetés után utcai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz és a strassbourgi bírósághoz fordulnak. Az ügyvéd és az egyesület elnöke egybehangzóan megerősítette: az egyesület megszűnt ugyan, de a gárda tagjai folytatják tevékenységüket.

Vona Gábor szerint az eljárás tétje az volt, hogy a másodfokú bíróság képes-e ellenállni a hazai és nemzetközi politikai nyomásnak, ami sajnos nem sikerült. A Magyar Gárda ügye szimbolikus ügy, ami bírói úton nem megoldható, "jó döntés nem is születhetett". Az ítéletnek "beláthatatlan következményei" lehetnek, hiszen "szembemegy a magyar társadalom igazságérzetével" - tette hozzá Vona Gábor.

A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével tavaly decemberben oszlatta fel az egyesületet. Az elsőfokú eljárás során a bírót megfenyegették, aki elfogultságot jelentett, így az ügyet már másik bíró fejezte be. A bíró szóbeli indokolásában emlékeztetett arra, hogy a tatárszentgyörgyi felvonulást közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el.

A Magyar Gárda részéről korábban elhangzott, hogy ha feloszlatják őket mint egyesületet, akkor mozgalomként - kvázi baráti társaságként - folytatják tovább tevékenységüket.

http://hvg.hu/itthon/20090702_magyar_garda_birosag.aspx

2009. július 1., szerda

Megtáltosodott a forint


Nem sokáig vacakolt a forint: a kedden délután négy óra tájban a 270-es szint alá nyomta az euró árfolyamát. Koraeste egy euróért már csak 268,53 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. Ilyen jól legutóbb januárban állt a forint.

Folytatódott a nap folyamán a térségbeli devizák erősödése: az eurót szerdán 14 órakor 270,75 forinton jegyezték a délelőtt kilenc órai 271,05 forint és a kedd délutáni 272,60 forint után. Két órára rá már 269,73 forintért is lehetett eurót venni a bankközi piacon, később 269 alá is benézett - sőt le is tanyázott ott.

A zloty a reggeli 4,45-ről 4,39-re, a cseh korona 25,95-ről 25,77-re erősödött az euróval szemben.
A forint 270-nél, az zloty pedig 4,40-nél erős technikai ellenállási ponthoz érkezett az euróval szemben. Kereskedők szerint a határpontok tartós áttörése új ingadozási sávba helyezheti át árfolyamukat, feltéve, hogy nem romlanak a jelenleg kedvező külső piaci befolyásoló hatások.

A következő áttörési pont a forint estében 265 forintos euró árfolyamnál, a zloty esetében 4,25-nél lehet, amelyek áttörésével "negatív fejlemények hiányában" az elkövetkező hetekben akár meg is kísérelhetnek a piaci szereplők.

A forint szempontjából egyértelműen kedvező hírként értékelték a piacok az adócsomag parlamenti elfogadását, ami konszolidációs pályára helyezheti a gazdaságot.

További pozitív jel az is, hogy a forintot nem billentette ki az erősödő pályáról a küszöbön álló jegybanki kamatcsökkentés megszellőztetése sem. A dollárt 192,27 forinton jegyezték (1,4077 euró/dollár) a reggeli 192,49 forint (1,4073) és kedd délutáni 193,95 forinttal (1,4050) szemben - írja az MTI.

A svájci frank jegyzése 177,51 forint délelőtt kilenc órai 177,69 forint és a kedd délutáni 178,77 forint után, 100 japán jent pedig 198,74 forinton jegyeztek a reggeli 199,00 forint és az előző délutáni 201,87 forint után.

http://nol.hu/gazdasag/megtaltosodott_a_forint