2009. január 5., hétfő

Peller Mariann: Sokat kell még tanulnom


Bár el kellett búcsúznia élete első műsorától, már várja az újabb lehetőség.
Egy hónap után megszűnik a Fogd a pénzt és fuss! vetélkedő, és ezzel Peller Mariann új munka után nézhet.
A műsor formátuma nem felelt meg a délutáni közönségnek – nyilatkozta Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója. Peller Mariannt, a csinos műsorvezetőnőt igencsak megrázta, hogy véget ért élete első műsora, de bizakodva néz a jövőbe. A csatorna ugyanis ígéretet tett, hogy találnak neki más lehetőséget, ahol ismét bebizonyíthatja, hogy képernyőn a helye.

Nem vagyok túl jól, de rosszul sem. Nagyon szomorú vagyok, hogy véget ért ez a korszak, de szerencsére azt mondták, hogy számítanak rám a továbbiakban is – mondta bizakodva Mariann.

A csatorna új üdvöskéje a forgatások minden percét élvezte, és örül neki, hogy több száz jelentkező közül rá esett a választás.

Rengeteg embert ismertem meg, és a csapat is fantasztikus volt. Voltak sírások és nagy nevetések, de összességében iszonyú jó volt – emlékezett vissza szomorúan erre a hónapra.

Mariann minden vágya az, hogy továbbra is a képernyőn maradjon. „Nagyon szeretnék beszélgetős műsort vezetni, vagy a Fogd a pénzt és fuss!-hoz hasonló vetélkedőt. De tudom, hogy még sokat kell tanulnom.” Kevesen tudják, hogy a bájos műsorvezető régebben a szinkronszínészettel is próbálkozott.

A nővérem vitt el egy felvételre, amikor 18 éves voltam, utána már elkezdtek engem is hívogatni. Mostanában kicsit elhanyagoltam, de elképzelhető, hogy újra megpróbálom – mesélte további terveit. Rényi Ádám szerint Mariannak nincs oka aggodalomra: munkájával elégedettek voltak, és már év elejétől számítanak rá más műsorban. Ráadásul külön örülnek annak, hogy sikerült egy új tehetséget találniuk.

http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=129973

Ismét megtanultuk: az idő relatív fogalom. Egy hónap nagyon kevés idő, de mégis nagyon sok. Sírásokkal, nevetésekkel, iszonyatos mennyiségű történéssel és tapasztalattal. Egy hónap akár egy korszak is lehet. Olyasmi ez, mint amit Szombathelyen végzett volt osztálytársaim meséltek egy történelemtanárukról, akinek a francia forradalom volt a kedvence. Percre pontos alapossággal faggatta diákjait is a témával kapcsolatban. Ilyenkor derült ki igazán, hogy amit a felszínes tudást magáénak éppen alig tudható diák múló és röpke pillanatnak vél, a kutató és az eseményeket értő ember számára valóságos korszakok, a végtelen lassan és hosszan a történelem teljes valójában csigalassúsággal hömpölygő események széles tengerei. Egyszer egy diák valamely forradalmi napról a francia forradalom megjegyezhetetlenül sok napja és történései közül rögtön úgy kezdett el beszélni, hogy hirtelen már délután volt a mondat első felében, átugorva ezzel a hajnal, a reggel és a délelőtt korszakalkotó eseményeit. A vizsgáztató rögtön közbe is vágott: "Álljon meg, fiatalember. Reggel felkeltek a képviselők. Mi történt aztán?"

Nem volt szerencsénk látni Peller Mariannt adásban az adás létezésének egy hónapos történetében. Csupán a lehengerlő óriásplakátokra emlékszünk, ahol elképesztő mosollyal és teljes szőkeségében azt nyilatkozza: "Peller Mariann vagyok. Ez 100%!" A Morbus Hungaricus szerkesztősége ettől függetlenül 100%-ig kívánja neki, hogy találja meg számításait.

Sokan örülnének széles e hazában, ha az egy hónap próbaidő után a vállalat kommunikációs igazgatója azzal vigasztalná őket, hogy bár a munkakör(ben) nem vált be, elhelyezéséről és alkalmazásáról gondoskodnak. Attól tart azonban a Morbus Hungaricus szerikesztősége, hogy a válság eljövendő napjaiban még olyan kijelentések sem hangzanak majd el a munkáltatók részéről elbocsátás és az azt követő éhenhalás esetén (ne feledjük, Sólyom elnök úr akár 200 ezer munkanélkülit is elképzelhetőnek látott január elsejei viziójában!):

"X.Y., becsületes dolgozó. Elbocsátását követően a világgazdasági válság kilátástalansága folytán még 2009 folyamán családjával együtt éhenhalt és/vagy öngyilkos lett. Önfeláldozásával elősegítette a magyar munkanélküliségi térkép egy sötét foltjának eltüntetését. Temetéséről ettől függetlenül később sem gondoskodunk."

-Morbus Hungaricus-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése