2010. március 28., vasárnap

A Zuschlag-per vádlottjai közül többen is a felmentésüket kérték


A Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőperben az utolsó szó jogán felszólalt vádlottak közül többen a felmentésüket kérték a bírói tanácstól a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján.

Az ítélethirdetés előtti utolsó tárgyalási napon a vádlottak sorban elmondhatták röviden észrevételeiket, közölhették a bírósággal, hogy milyen elvárásaik vannak. Fodor Endre tanácsvezető bírónak egyetlen esetben, a két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc beszéde közben kellett kétszer is megszakítani felolvasásában a vádlottat, mert oldalról oldalra próbált a vádbeszédre reflektálni. A többi vádlott röviden szólt. Egyetértettek ügyvédeik perbeszédben kifejtett álláspontjával, felmentésüket vagy enyhe büntetés kiszabását kérték a bíróságtól.

Lados István másodrendű vádlott, aki a perben részletes, önmagára és társaira is terhelő vallomást tett elismerte a bűncselekmény elkövetését, és megbánta azt.

Katus Ferenc harmadrendű vádlott tagadta, hogy tudatosan követett volna el bűncselekményt. Az ügyészség elzárta a külvilágtól két és fél éve – mondta, hozzátéve, hogy nem tartja tisztességesnek a vele szemben alkalmazott eljárást, a vádirati tényállást pedig megalapozatlannak ítélte. Az egykori MSZP-s politikus hozzátette: „kollektív bűnösség ma már baloldali politikusnak lenni”.

Őri András negyedrendű vádlott részben elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A bűnszervezet és az üzletszerűség vádját, valamint a terhére rótt pályázatok mennyiségét azonban vitatta.

Krausz Csaba ötödrendű vádlott képtelenségnek tartotta a vádat. Azt kérte e bíróságtól, hogy hozzanak velem szemben a tényeknek és bizonyítékoknak megfelelő ítéletet.

Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott hangsúlyozta: mindig törvényes keretek között élt, nem követett el bűncselekményt. A pályázatokon elnyert összegek visszafizetésére hitelt vett fel, „elzálogosítva” a jövőjét. Véleménye szerint Lados István másodrendű vádlott „legendákat” gyártott, mert meg akart felelni az ügyészségnek. Ő a hanyagsága, a nemtörődömsége miatt került az ügybe – mondta, majd hozzátette: az ügyészi vádbeszéd egy rémálom volt számára.

Kullai Tamás hetedrendű vádlott azt kérte a bíróságtól, hogy vele szemben felfüggesztett büntetést szabjon ki a bíróság. „Pechemre találkoztam az elsőrendű vádlottal” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy pénz nem maradt nála, mert a számlájára érkező összegeket átadta a másod- és a harmadrendű vádlottnak.

Vámosi Zsolt nyolcadrendű vádlott – akit jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol az ügyészség – azt mondta: gyakorlatilag földönfutóvá vált. Kérte a bíróságot, hogy a bankszámláján lévő pénzt – 3 millió forintot – a perköltségre és a kirendelt védő munkadíjának kifizetésére fordítsa. A szünetekben gyakran jógázó vádlott megköszönte a bíróságnak és az ügyészségnek azt, hogy vallásos emberré vált a per alatt. Sok ilyen ügyészre volna szüksége az országnak – mondta Német Zsolt ügyésznek címezve. Ennek ellenére a bűnszervezeti tagsággal vádolt nyolc vádlottra kért összesen nyolcvan év szabadságvesztést „embertelennek, könyörtelennek” nevezte.

Prácser László kilencedrendű vádlott a történet külső szereplőjének érzi magát. Azt mondta, nem emlékszik, hogy átnézte volna a Lados István által hozzá elvitt pályázatokat. Való igaz, hogy a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsában kötöttek egyezséget, de csak azért, hogy a civilek is nyerhessenek – tette hozzá.

A további hét vádlott felmentést kért a bíróságtól. A tárgyalási nap végén Fodor Endre tanácsvezető bíró bejelentette: március 31-én hoznak ítéletet az ügyben. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.


http://www.mno.hu/portal/701418

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése