Egy évvel bukása után, néhány héttel az országgyűlési választások előtt országértékelő beszédet tartott Gyurcsány Ferenc. A saját egykori pártja által ignorált politikus sok újat nem mondott, és makacsul ragaszkodott saját progresszív és demokratikus igazságához.
"A világ nem látott olyat, mint ez az Orbán Viktor, aki nem hajlandó felfogni, hogy senki nem kíváncsi rá, és még mindig bohóckodik ezekkel az évértékelő beszédekkel" - 2006-ban Gyurcsány Ferencre szavazó férfi helyzetelemzése 2010 januárjában.
Gyurcsány Ferencnél erősebb jellemeket és nagyobb koponyákat is tett már tönkre a hatalom mámora, Magyarország egykori miniszterelnökének pénteki országértékelő beszéde pedig egészen nyilvánvalóvá tette, hogy az ország élén eltöltött időszak teljesen elszakította őt a valóságtól. Egy bukott, szavazói, pártja, de még saját talpnyalói jó része által is elhagyott politikus igyekezett meggyőzni egy túlnyomó többségében szegény nyugdíjasokból álló, néhány ezres közönséget arról, hogy ők a magyar jövő záloga.
Mai nyugdíjasok, egykori talpnyalók
Péntek délelőtt még úgy volt, hogy a Magyar Demokratikus Charta nevű szervezet által szervezett rendezvénynek a budapesti Syma csarnok ad otthont, ám délután már mindenkit átirányítottak a közeli, kisebb befogadóképességű Körcsarnokba. Az épületben néhány ezren, a kint felállított tévénél néhány százan követhették a beszédeket. A közönség összetétele a hardcore Gyurcsány-rajongókról szóló összes közhelynek megfelelt, elvétve lehetett hatvan alattiakat látni, negyven alattiakat szinte egyáltalán nem. A frizurák, a kosztümök és a nyakkendők minden szempontból a megboldogult BP TV mulatós műsoraiban tapsolókra emlékeztettek. A nagyon-nagyon kevés fiatal közül szinte mindenki vagy idősebb partnere támaszaként szolgált, vagy nagyon Societas-aktivistának tűnt.
A fő attrakció előtt Vitányi Iván és Bauer Tamás tartottak rövid bevezetőt. Gyurcsány – és ebben nincs egyedül sem a magyar, sem a nemzetközi politikai mezőnyben – már miniszterelnökként is előszeretettel játszotta a tudós társaságban jártas, korunk legnagyobb elméivel is egyenlőként társalgó [1] értelmiségi szerepét, Vitányin és Baueren kívül pedig ma már nagyon nehezen talált volna bárkit, akik hajlandóak is vele egy színpadon szerepelni, és legalább a saját közönsége elismeri szakértelmüket.
A színpad egyébként megszólalásig úgy nézett ki, ahogy kampányidőszakban egy miniszterelnök-jelölté szokott, ám a rendezvény műfaja és Gyurcsány beszédének oka végig homályban maradt. A rendezvényről Gyurcsány pártja a bejelentése óta igyekszik tudomást sem venni, sem Lendvai Ildikó, sem Mesterházy Attila nem tűntek fel pénteken a Dózsa György út közelében sem. Ott volt viszont Juhász Ferenc, Kökény Mihály és Gál J. Zoltán, meglepetésre pedig az egykor SZDSZ-es Eörsi Mátyás is. Gyurcsány egykori belső körének olyan tagjai, mint Dessewffy Tibor vagy Ficsor Ádám ha jelen is voltak, nem mutatták magukat meg a közönségnek.
Gyurcsány bukásáról, beszédének szükségtelenségéről éppen a hiányzók listája mondta el a legtöbbet. Orbán Viktor 2003-as évértékelő beszédén nagyjából ugyanazok ültek a közönség első soraiban, mint egy vagy két évvel korábban. És azok ülnek ott ma is. Gyurcsány mögül azonban nem csak a szavazók tömegei hátráltak ki, hanem saját közvetlen munkatársai, egykori miniszterei is faképnél hagyták.
Rendíthetetlen ólomkatona
Gyurcsány beszédében elsősorban unalmassága, az újdonságok teljes hiánya, az általa, illetve más szocialista politikusok által már ezerszer elmondottak megismétlése volt a különös. Joggal volt feltételezhető, hogy ha egy egykori politikus, akinek a választási kampányban semmilyen szerepe nincs, szólásra emelkedik, akkor valami újat és nagyot akar mondani. Gyurcsány azonban ennek nem látta szükségét, még a kedves barátaim megszólítás is maradt. Egyórás beszédét Magyarország utóbbi nyolc évének elemzésére, valójában inkább saját kudarcának elmagyarázására használta.
A beszéd legérdekesebb részei azok voltak, amelyekben Gyurcsány a saját igazságába vetett megingathatatlan hitet igyekezett összeegyeztetni bukásának tagadhatatlan tényével. Kacskaringós érvelése szerint Magyarországon ugyan sokan vágytak reformokra, ám kevesen voltak készek is ezekre. Hiába akarta 2002 óta az MSZP a "nyugatos polgárosodás útjára" állítani az országot, a szavazók jelentős része ebből nem kért. A magát végig progresszív demokrataként jellemző Gyurcsány különösen antidemokratikus trükkel igyekezte önbizalmával hallgatóságát is megfertőzni: a többség mást akart, de nekik volt igazuk. Gyurcsány az őszödi beszéd "cifraságait" is a saját igazságába vetett szenvedélyes hitével és "szeretetével" magyarázta.
Gordon buksija, Orbán gárdája
Gyurcsány mai viszonya az MSZP-vel meglehetősen homályos. A pénteki rendezvénynek már a ténye is nyilvánvalóvá tette, hogy Gyurcsány politikusi ambíciói érintetlenek, az azonban erősen kétséges, hogy ha vissza is tér, azt ennek a pártnak a katonájaként fogja-e tenni. A nagy öreg pozíciójába helyezve magát mindenesetre megsimogatta Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó fejét is. Mesterházy Attilának ennyi nem jutott, csak a beszéd végén a felszólítás, hogy az egybegyűltek április 11-én legyenek szívesen a Mesterházy vezette MSZP-listára szavazni.
A várakozásoknak megfelelően ennél jóval hosszabban foglalkozott Gyurcsány az MSZP, illetve saját ősellenségével, a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral. Gyurcsány továbbra is elkötelezett híve az Orbán=Gárda egyenletnek, minden alkalommal, amikor arról beszélt, hogy ezt azért ő nem gondolja, sietett is hozzátenni, hogy de hát azért nagy különbség nincs. Gyurcsány szerint Orbán és a Fidesz antidemokratikusak, és a "Jobbik felől tűnnek csak demokratának, a demokrácia felől viszont szélsőségnek". Gyurcsány azt is Orbán szemére vetette, hogy nem kért elnézést, nem határolódott el a "szocialista politikusok házaira Molotov-koktélokat hajítóktól".
Gyurcsány azt is világossá tette, hogy saját kudarcáért, az ellene forduló tömegekért is a Fideszt teszi felelőssé, amely 2002 óta nem ellenzékként, hanem háborúzó félként viselkedik, az eredményeket elismerni nem hajlandó, kishitűvé teszi az embereket, és a népszavazással végleg ellehetetlenítette a reformokat.
Beszédes volt a szocialista kormányok nyolc évének eredményeit soroló rész is. Gyurcsány hosszasan dicsérte a Medgyessy-kormányt, amiért visszaállította a parlament heti ülésrendjét, és ezzel gátat szabott az antidemokratikus erőnek. Ezután pedig szintén részletesen felsorolta, hogy még milyen sok célja volt a szocialistáknak az egészségügyitől kezdve az oktatásin át az államreformig. Az, hogy ezekből mi valósult meg, nem derült ki. Gyurcsány inkább arról beszélt, hogy százezer szegény gyerek étkeztetéséről gondoskodtak, minden faluban épült valami új, Budapestet meg lehet kerülni autópályán (?), valamint a cinizmus határát súrolva külön megdicsérte a "gyönyörű somogyi völgyhidat [2]".
Egy tehetséges szónok
Gyurcsány minden második mondatát taps, tréfásnak szánt arckifejezéseit, drámai sóhajait hangos kacaj kísérte. A közönség nyilván válogatott rajongókból állt, ám ettől még tény, hogy Gyurcsány kiváló szónok, talán a legjobb a magyar politikai mezőnyben, különösen amikor nyomás és tét nélkül, szabadon beszélhet. Pénteki teljesítménye azonban így is csak ráerősített arra a korábbi megállapításra, hogy Gyurcsány szónokláson kívül csak két dolgot csinált jól politikusi pályafutása során: ügyesen jutott hatalomra, és ügyesen is mondott le.
Más nem sikerült neki, és ha tényleg annyira keveset tanult saját hibáiból, mint ez a beszéd sejtette, akkor nem valószínű, hogy valaha nagy hasznára lehetne ennek az országnak. Az általa fetisizált magyar demokrácia kicsattanó egészségének talán legszebb bizonyítéka, hogy ő már nincs hatalmon, és minden bizonnyal soha többé nem is lesz.
http://index.hu/belfold/2010/valasztas/ovek_a_tobbseg_mienk_az_igazsag/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése