2010. március 28., vasárnap

Bódi Sylvi bevadult


„Szexoktató, az első óra ingyenes" – ezt a feliratot tervezte Bódi Sylvi a pólójára, amit a Sugar Bird tavaszi-nyári személyes kollekciójában dob piacra.

Ám a gyönyörű modell itt nem állt meg, hiszen a többi kolléganője, Zimány Linda, Dukai Regina és Horváth Éva mellett, egyértelműen ő a legbevállalósabb.

„Az ő pólóikon inkább aranyos szövegek lesznek, de én az izgalmat szeretem – magyarázza Sylvi a tervezőasztal mellett. – Lesz más szöveg is, például: „Én vagyok a lány, akiről már annyit hallottál". Persze angolul. És olyan, hogy: „Local celebrity", vagyis helyi híresség. A legbrutálisabb, amin elöl egy szív van, Ed Hardy-s stílusban, és a szöveg: Heart Breaker Tour 2009, vagyis Szív tipró Turné. Alatta a felsorolás, világvárosok, dátum és név. Például Miami, január 17., John.

Én vagyok a legbevállalósabb, ezek a feliratok botrányt kavaróak, úgyhogy ilyenben leszek a bemutatón! – ígéri Sylvi. Azért azt őszintén bevallja, bár komoly szerepe van a tervezésben, igazából szabni, varrni nem tud. Megesett, hogy a szabásmintát is fordítva tartotta.

„De olyan ruhákat tervezünk, amit mi és más nők is szívesen hordanak. Én a nőies, szexis, elegáns vonalat képviselem, kedvenc színem a fekete, amit néha fehérrel kombinálok. Szeretem a csipkét, a szatént, a selymet. Minden ruhadarab, még a jogging is, a nőiesség jegyében készül, éppen azért mostantól lesz nagy méret is, hogy ne csak a nádszálvékony lányok hordhassák a ruháinkat.

http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/bodi-sylvi-bevadult-2014482/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése