2010. március 7., vasárnap

Meghalt a soproni várúr

Meghalt a "soproni várúr", Taródi István, aki több mint fél évszázada építette saját erődjét

Gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor 1951-ben – húszas évei közepén járva – egy egykori gyümölcsös helyén kezdett várépítésbe - írja a Kisalföld. Vára Sopron egyik nevezetessége lett. Fiai most a felújítást tervezik.

Három fia, egy lánya, hat unokája, dédunokája, a család és özvegye siratja a soproni várurat. A cingár embert sokan megszállottnak tartották, hiszen gyermekkori álmát akadályt nem ismerve váltotta valóra, s egy igazi várat épített a Lövérekben.

"Mindig arról ábrándozott, hogy öregemberként ül a legmagasabb tornya tetején, pipázik, lógatja a lábát, s dirigál nekünk a magasból, melyik követ hova tegyük" – idézi fel apja mentalitását a lapnak a várépítő legidősebb fia.

– Nagyon büszkék vagyunk rá, elmondhatatlanul komoly örökséget hagyott ránk, ami rengeteg munkával is jár. Gyerekként is sokat dolgoztunk itt, iskola után a maltert kevertük, noha a játékhoz nagyobb kedvünk lett volna. Úgy tűnik, a nyugdíjaséveinket is a vár és a vele járó munka szövi majd át - mondják fiai.

http://nol.hu/mozaik/meghalt_a_soproni_varur

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése