2010. március 7., vasárnap

Szentképpel is ütötték a diákokat

Négy férfi rontott be szombat délután Nyíregyházán az egyik középiskola kollégiumába, ahol ütni, verni kezdte az útjába eső diákokat. Közben leesett egy szentkép az aulában, annak összetört keretével ütötték tovább a diákokat. A támadásban három kollégista szenvedett könnyebb sérüléseket. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik közül kettőt már elfogtak.

Konzili Ignác, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója érdeklődésünkre vasárnap közölte: a diákjaik elmondása szerint még az utcán beléjük kötött két, velük hasonló korú fiatal szombat délután, ők azonban megállás nélkül folytatták útjukat a közeli kollégiumba. Az illetők azonban még két társukkal – egyikük egy idősebb férfi – követték őket, majd az aulába érve ütni, rugdosni kezdtek mindenkit, aki az útjukba került.

Az aulában többen is voltak, fiúk, lányok vegyesen, mert az intézményben közösségi hétvégét tartottak, és ilyenkor nem utaznak haza a kollégisták. A többség a szobákba menekült a folyosóról, néhányan ottmaradtak, hogy feltartsák a támadókat, akik közben a falról leesett szentkép keretével ütöttek tovább mindenkit, akit értek. Három 16-19 év közötti fiatal könnyebb sérüléseket szenvedett, kettőnek felrepedt a szája, egyikük a homlokán szerzett zúdódásokat.

Az igazgató hozzátette: az egész néhány perc alatt zajlott le. Őt a portás néni értesítette, és tíz percen belül a helyszínen is volt, de a támadók addigra elmenekültek. Hívták a rendőrséget és a mentőket, értesítették a sérült diákok szüleit. Az intézmény kamerákkal van felszerelve, a felvételeket átadták a rendőrségnek. Konzili Ignác hozzátette: az egyik támadót látásból ismerik a diákok, a környéken gyakran látják kutyát sétáltatni.


Az iskola és kollégium Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, egy tízemeletes házsorral átellenben áll. A szemben lakók, akiktől érdeklődtünk, azonban csak annyit láttak, hallottak szombat délután, hogy több rendőr és mentőautó érkezik a helyszínre. Az viszont gyanítható, hogy a feltételezett tettesek a közelben laknak, mert vasárnap délelőtt, ottjártunkkor több rendőrt is láttunk bemenni a környéken csak kis-Csikágónak nevezett, szomszédos toronyházba, ők azonban nem árulták el jövetelük célját.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban közölte: rendőrség csoportos garázdaság miatt ismeretlen tettesek után indított nyomozást. Délutánra két fiatalkorú gyanúsítottat már el is fogtak. Azonosították a harmadik verekedőt, egy középkorú férfit, akit más hatóság is köröz, ellene elfogatóparancsot adtak ki. A negyedik támadó azonosítása még tart.

http://nol.hu/archivum/diakokat_vertek_meg_egy_katolikus_kollegiumban_nyiregyhazan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése