2010. március 28., vasárnap

Emléktábla Bánhidy Lászlónak


Emléktáblát avattak Bánhidy (Bánhidi) László színművész előtti tisztelgésként egykori lakóháza falán Budapesten, a Szent István körúton pénteken a színházi világnap alkalmából.

A színművész 1952-től több mint harminc éven át, egészen haláláig a Szent István körút 22. szám alatt lakott. Emléktábláját pénteken Tóth József polgármester leplezte le, alakját pedig Farkasházy Tivadar humorista, a XIII. kerület díszpolgára idézte meg.
Bánhidy László 1906-ban született Szatmárnémetiben. A Színművészeti Akadémián 1928-ban szerzett diplomát, az Országos Kamara Színházban kezdte a pályáját. Ezt követően Kassán, majd Ungváron és Munkácson színészkedett.
1934-ben szerződött a Bethlen téri Színházba Budapestre. 1937-től a Magyar Színház, majd a Belvárosi Színház tagja volt. 1942-től a Vidám Színpadon játszott 1944-ig, amikor a Nemzeti Színház tagja lett, de játszott a Madách Színházban is. 1949-51-ben a Belvárosi, 1951-től 1957-ig a Magyar Néphadsereg, 1957-1960 között a Petőfi, 1960-tól 1963-ig a Jókai, 1963-1966 között a Thália Színház tagja volt. 1965-66-ban az Irodalmi Színpadon is szerepelt. 1966-ban nyugdíjazták, s csak 1983-ban a Pesti Színházban lépett fel ismét.
Karakterszerepeket formált meg remek megfigyelőképességgel, ízes beszéddel, egyénien fanyar humorral. Különös hanghordozása, iróniája kiválóan érvényesült mesteri játékában. Általában munkás- és parasztfigurákat keltett életre, a sematikus jellemből is hús-vér alakot formált.
1942-ben filmezett először, de pályafutása a háború után bontakozott ki. Sok filmben formált meg epizód- és karakterszerepeket, mint részeges öreg bányász, öreg paraszt. Humoros figurát alakított A pogány Madonna című krimiben (1980): Matuskát, a ravasz öreg fagylaltost játszotta. Számos tévéfilmben is láthatta a közönség, többek között a Kincskereső kisködmönben (1968), a Borsban (1968), az Egy óra múlva itt vagyok (1971) című alkotásban vagy A fekete város (1971) című sorozatban. Emlékezetes alakítása volt Matula bácsi a Tüskevárban (1967) és Konc bácsi az Indul a bakterházban.

http://kultura.hu/main.php?folderID=952&articleID=298813&ctag=articlelist&iid=1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése