2010. május 28., péntek

30 éve indult az űrbe Farkas Bertalan


1980. május 26-án indult a világűrbe a Szojuz-36 szovjet űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós.


Az 1949-ben született Farkas Bertalan 1967-től a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd 1970-től a szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülő. Az Interkozmosz program keretében vált lehetővé, hogy a tagországok (köztük Magyarország) egy képviselője is eljusson a világűrbe. A jelölteket a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett berepülő pilóták közül válogatták, s végül Farkas Bertalan és Magyari Béla utazhatott a felkészülésre a Moszkvától negyven kilométerre fekvő Csillagvárosba. Kettejük közül a választás már 1978-ban Farkas Bertalanra esett, de biztonsági okokból mindkettejüket kiképezték.

A Szojuz-36 - fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal és Farkas Bertalannal - 1980. május 26-án indult útnak, Magyarország ezzel a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. A nemzetközi személyzet egyhetes programjában a Szaljut-6 űrállomáson több magyar kísérlet is szerepelt, így vizsgálták, hogyan képződik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje.

A Pille sugárdózis-mérővel az űrhajósokat érő sugárzást, a Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták, és magyar készítésű élelmiszereket is vittek magukkal. Farkas Bertalan utóbb elárulta, hogy hatvannyolc kilójával asztronautának vékonydongájú volt, szkafanderébe ólomtéglácskákat kellett szerelni, hogy meglegyen előírt súlya. A két űrhajós a Szojuz-35 fedélzetén 1980. június 3-án ért földet Kazahsztánban.

Az űrutazásnak hatalmas - nem csak központilag gerjesztett - visszhangja volt, az újságok különkiadásai mellett ellepték az országot ingyenes és pénzért megvehető emléktárgyak, sok helyen Farkas Bertalan úttörő-őrsök, szocialista brigádok alakultak. A magyar űrhajóst hősöknek kijáró tiszteletadással fogadták, a többi asztronautához hasonlóan ő is megkapta a Lenin-rendet és a Szovjetunió hőse kitüntetést.

A nagy esemény idővel feledésbe merült, a rendszerváltozás elsodorta már a tizedik évforduló megünneplését is. Farkas Bertalan 1986-tól az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, mérnök ezredes, 1995-től dandártábornok, a honvédség repülőszemlélő-helyettese volt. 1996-ban katonai attasé lett az Egyesült Államokban, 1997-ben nyugállományba vonult. Azóta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kutatómérnökként katonai környezetvédelemmel foglalkozik.

Farkas Bertalan a Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek megalakulása óta tagja, több fontos tisztséget is betöltött. Gazdasági vállalkozásokba is fogott, ezeket azonban nem kísérte szerencse. Ma is kedvelt és népszerű személyiség, sokan megismerik, tisztelettel, a fiatalok szinte ámulattal veszik körül. Magyar ember rajta kívül csak egy járt az űrben, igaz saját pénzéből: az Amerikában élő Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly, aki 2007-ben és 2009-ben volt a Nemzetközi Űrállomás ötödik illetve hetedik űrturista-látogatója.

http://nol.hu/tud-tech/30_eve_indult_az_urbe_farkas_bertalan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése