2009. február 25., szerda

Sokan nem látnak át a számlahalmazon!

Hamarosan színesben kapjuk a csekkeket

A
Díjbeszedő színes számlák bevezetését tervezi, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint ez javíthatja a fizetési fegyelmet.
A társaság nemzetközi tapasztalatok alapján azzal számol, hogy akár 10 százalékkal is megnőhet a háztartások fizetési fegyelme a kiküldött számlákon alkalmazott kiemelő szín használatával - mondta Jelinek Gábor, a Díjbeszedő Holding vezérigazgató-helyettese. Hamarosan üzembe is áll az első nagysebességű színes nyomtató berendezés a Díjbeszedő Holding Zrt.-nél - tette hozzá.

A Díjbeszedő vezérigazgató-helyettese szerint társaságán kívül a nemzetközi példákat már ismerő, külföldi tulajdonú szolgáltatók lehetnek az elsők, akik Magyarországon alkalmazni fogják a kiemelő színt, melynek bevezetése mellett szól az is, hogy a tapasztalatok szerint hatására jelentősen csökken az ügyfélszolgálatok terhelése.

A Díjbeszedő szakértői szerint a színes, személyre szabott ügyféllevelek Európa-szerte tapasztalható terjedését a piaci helyzet kényszerítő ereje mellett az is elősegíti, hogy már rendelkezésre állnak azok a korszerű, nagy termelékenységű digitális nyomógépek, amelyekkel az ilyen küldemények előállítása nem jelent számottevő pluszköltséget.

A technológia egyúttal számos más, korábban nem ismert üzleti lehetőséget is kínál, így például a tranzakciós és a promóciós nyomtatás összevonását ( transzpromó” nyomtatás), amellyel a leveleken elhelyezett személyes üzeneten vagy reklámon keresztül az adott szolgáltató egyedi ajánlatot tud eljuttatni az ügyfélhez - mondta Jelinek Gábor.

http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/38233/1/belfold/Hamarosan_szinesben_kapjuk_a_csekkeket

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése