2009. február 11., szerda

Bayer Zsolt: Lejárt az idejük


Szokták mondani: A csúcson kell abbahagyni.

S mi egyéb lehet egy publicista számára a csúcs, mintsem hogy egyetlen nap alatt nyolcvanezren olvassák el írását lapjának internetes kiadásán, s hogy mindjárt utána maga a publicista által minden idők legkártékonyabb kormányának ítélt legkártékonyabb miniszterelnöke személyesen "intézkedik", hogy tönretegyék a lapot, ahol a publicista dolgozik. Ezt hívják sikernek!

De most másról van szó.

Szó van egyfelől a sajtószabadságról. Szomorú pillanat megélni húsz esztendővel a rendszerváltás után, hogy a magyar kormány immáron nemcsak az ellene tüntetőkkel szemben alkalmazott brutalitásával, valamint egészen hülye törvényeinek meghozatalával (lásd tojás és papírgalacsin dobálásáért két év!) igazolja, hogy honnan is jött és hol vannak a gyökerei, hanem most már a sajtószabadságról alkotott nézeteivel is a rémes időket idézi.

Ez ennek a történetnek az egyik – talán fontosabb – része.

A másik pedig maga a konkrét eseménysor, amely idáig elvezetett. Hétfői cikkemben erről írtam. S minden szavamat fenntartom.

Fenntartom, hogy a velünk együtt élő, velünk együtt szenvedő vagy boldoguló cigányok ennek az országnak az állampolgárai, s mint ilyenek, egyben a testvéreink is, akiket minden védelem megillet. Fenntartom továbbá, hogy az együttélés és az emberiesség minden szabályát felrúgó, a társadalomból önként vagy bármilyen okból egyszerűen kivonuló, és a magukat törvényeken kívül helyező cigányoknak (és nem cigányoknak) egyszerűen nincs kegyelem! Nincs, mert a társadalom elérkezett tűrőképessége határára, mert betelt a pohár. Fenntartom azon véleményemet, hogy a jelenlegi iszonyatos állapotokért súlyos felelősség terheli az MSZP-t és az SZDSZ-t, mert megalkuvó, a bűn pártját fogó, a normális életben és normális országokban nem létező és nem megengedhető fogalmakat (megélhetési bűnözés) bevezető magatartásával lovat adott azok alá, akik ma már úgy érzik, gyilkolhatnak és rabolhatnak büntetlenül.

Fenntartom azon véleményemet, hogy Magyarországon megszűnt a közbiztonság, és a falusi lakosság elviselhetetlennek érzi az életét, mert egy törpe kisebbség terrorizálja és fenyegeti nap mint nap. Fenntartom azon véleményemet, hogy ez a kisebbség saját magának ártja a legtöbbet.

Fenntartom azon véleményemet, hogy az Egyesült Államokban hasonló helyzetben megtalálták a receptet. A recept neve: zéró tolerancia!

Elképesztőnek tartom, hogy ez a kormány ezt a fogalmat használja, amikor a közlekedésben akar rendet teremteni. Ma Magyarországon egy ember, ha színház után elmegy vacsorázni, nem ihat meg egy pohár bort a feleségével, mert zéró tolerancia van. De a vagyon elleni és az élet elleni bűncselekmények esetében ez a kormány nem ismeri ezt a fogalmat.

Fenntartom, hogy a rendőrség számos esetben komolytalanul vagy sehogyan sem kezeli a falun elkövetett kisebb bűncselekményeket, ez pedig melegágya a súlyosabb bűncselekmények elkövetésének, bátorítás a tetteseknek, akik – miképpen érdekes módon ma már Gyurcsány és Gusztos is elismeri – döntő többségben cigányok.

Fenntartom, hogy a rendőrség vegyen példát az amerikai rendőrök magatartásáról és az amerikai törvényekről. Mert ott a rendőr gondolkodás nélkül lő, ha megtámadják. És meggyőződésem, hogy ez a helyes!

Végezetül megismétlem: a sajtószabadság nem Gyurcsány Ferenc és tettestársai hitbizománya, hanem alapjog, amit a Magyar Köztársaság Alkotmánya is elismer és véd.

S jó, ha mindenki tudja: ez a Magyar Hírlap és az ellenem kiadott nyilatkozat azt a célt szolgálja, hogy megint ne a gyilkosokról és a tarthatatlan helyzetről beszéljünk, hanem folytassunk idióta és semmirekellő vitát arról, mit szabad leírni és mit nem.

Mindent le szabad írni.

Ölni nem szabad!

Ezt szem előtt tartva kérek mindenkit, fizessen elő a Magyar Hírlapra. Itt a pillanat, hogy megmutassuk nekik: az idejük végképp lejárt!

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=159910

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése