2009. február 22., vasárnap

Operabál: bent bál, kint tüntetés


Miközben incidenssel tarkított ellen-utcabál zajlott az Operaház előtt, bent, a bálteremmé alakított nézőtéren és színpadon a korábbiaknál kevesebb, közel kétezer vendég mulatott a Budapesti Operabálon szombaton. A bálra a védnökök közül többen nem mentek el. Lemondta a részvételt például Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Hiller István oktatási és kulturális miniszter pedig előre jelezte, hogy csak a rendezvény védnökségét vállalja - mondta az MTI-nek Vida Katalin, a Budapesti Operabál szervezőgárdájának sajtómunkatársa. Este negyed tíz körül az Operaházzal szemben tartott tüntetés közben incidens kerekedett a rendőrökkel. Hét személyt előállítottak.
A politikai, gazdasági és kulturális elitből azonban így is szép számmal megjelentek a 14. Budapesti Operabálon. Ott volt például Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Szanyi Tibor (MSZP) és Latorczai János (KDNP) országgyűlési képviselő, Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

"Ez az Operabál kicsit más, mint a korábbiak, mert egész Európa válságban szenved, és ezt ma este sem illik elfelejteni, de meg kell őriznünk a bál hagyományait" - mondta a bált megnyitó beszédében Lévai Katalin fővédnök európai parlamenti (EP) képviselő. "Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a szolidaritásra, a jótékonykodásra, gondolnunk kell azokra, akik nem lehetnek itt, ezen a szép estén" - mondta az EP szocialista képviselőcsoportjának tagja.

Az elesettekkel való szolidaritás és a jótékonykodás a korábbiaknál nagyobb szerepet kapott. Így például a bál szervezőinek jóvoltából az egyik leghíresebb budapesti vendéglő közel 1500 adag paprikás krumplit főzött hajléktalanoknak és a főszakács állt ki a Blaha Lujza térre az adagokat kiosztani február 7-én. A bál másnapján, vasárnap pedig ezer gyereknek rendeznek ingyenes játszóházat az Operaházban, a báli díszletek között.

A díszvendég Franco Nero olasz filmszínész volt. "Készítettem már néhány filmet Magyarországon, és soha nem volt honvágyam a forgatás idején. Mindig otthon éreztem magam ebben az országban és most is örömmel jöttem, mert a magyarok remek emberek" - mondta Nero a báli közönségnek, majd felkérte táncolni Lévai Katalint. A beszédek előtt az első bálozók táncoltak. Minden korábbinál többen voltak, 60 pár vonult fel a nézősereg előtt Verdi Aida című operájának bevonulási indulójára, aztán ifjabb Johann Strauss Bécsi vér című operettjének egyik keringője táncoltak.

Ekkor, nagyjából este negyed tíz körül az Operaházzal szemben tartott tüntetés közben incidens kerekedett a rendőrökkel. Hét személyt előállítottak. A demonstrációt az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör szervezte. Közleményük szerint a rendezvény célja a közvélemény figyelmének felhívása "a fennálló rendszer égbekiáltó ellentmondásaira és a társadalmi igazságtalanságokra. Amíg a jelenlegi világválság közepette az elit csak önmagával törődik és gondtalanul szórakozik, aközben a magyar társadalom rohamosan szegényedik és fasizálódik" - áll a közleményben. A kapuknál a biztonsági őröknek is akadt dolguk. Egy férfi átlátszó esőkabátban és piros alsónadrágban igyekezett a bejárat felé. A közízlést sértően alulöltözött illetőt végül a rendőrök előállították.

Teltház nem volt, a korábbi éveknél valamivel kevesebb, nagyjából kétezer fizetővendég vett részt a Budapesti Operabálon. A jegyek 70 ezer forintnál kezdődtek, a legdrágább páholyjegyek 250 ezer kerültek idén - mondta az MTI-nek Vida Katalin. A legnépszerűbb helyszín a táncparketten kívül egy híres magyar gyomorkeserű ital gyártójának a báli kávézója volt, ahol a sűrű sötét ital mellett pezsgő, egzotikus koktélok is bor is fogyott bőven a vasárnap hajnalig tartó mulatságon.

http://www.mti.hu/cikk/355279/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése