2009. május 18., hétfő

MSZP „a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka” ellen


Az MSZP megóvná az országot a Fidesztől, és szembe száll a sötétség seregeinek vezénylő tábornokával − jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a párt országos elnökségének tagja. A szocialisták részéről ez volt az első, igazán radikális hangvételű nyilatkozat az európai választási kampány kezdete óta.

Vadai Ágnes szerint a Fidesz programjából egyértelműen körvonalazódik az erő és a hatalom vágya, a bosszúállás szándéka az embereken, de az MSZP majd tesz a tervek megvalósulása ellen. Ahogy a képviselőnő fogalmazott, most a szocialisták vannak kormányon, és mindent megtesznek azért, hogy megóvják az embereket a Fidesz 'cinikus és erőszakos' programjától és szövetségesétől, a Jobbiktól. Vadai nyilatkozata során Orbán Viktort sötétség seregeinek vezénylő tábornokának nevezte, akinek kormányra jutását véglegesen meg kéne akadályozni.

A drasztikusan fogalmazó képviselőnő egyébként blogot vezet a Népszabadság egyik aloldalán, ahol az ep-választási kampány kapcsán egy helyütt így fogalmaz: „Sejtettem, hogy durva lesz az EP-kampány, de valahogy mégis reménykedtem, hogy Európáról, a közös jövőről, benne a magyar lehetőségekről szól majd. Ehelyett tömény belpolitika, a gátlás nélküli legyőzni akarás – az ellenzék oldaláról.”

http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=43291&ajanlo=RSS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése