2009. május 20., szerda

Megszűnteti iskolajáratait a Vasi Volán


Megszünteti ősztől iskolabusz-szolgáltatását a Vasi Volán Zrt., mert autóbuszaikat nem tudják az újabb előírásoknak megfelelően gyermeküléssel és biztonsági övvel felszerelni - közölte Papp László, a társaság vezérigazgatója. Az önkormányzati tárca álláspontja az, hogy az iskolabuszokat ne érintse az a szeptembertől tervezett KRESZ-módosítás.
Azok a járatok ugyanis, amelyek főleg a kistelepülésekről az önkormányzatok megrendelése alapján iskolába szállítják a gyerekeket, részt vesznek a menetrend szerinti közlekedésben is, a gyermeküléseket viszont nem lehet az autóbuszokon megfelelő módon tárolni, fel- és leszerelésükhöz sincs elegendő idő. Az intézkedés a vezérigazgató elmondása szerint Vas megyében 41 iskolajáratot érint. Ezeken a gyerekek jelenleg ingyenesen utazhatnak, de ha ezután ők is a menetrend szerinti járatokon utaznak, tanulóbérletet kell majd váltaniuk.

A vezérigazgató szerint még nincs végleges döntés arról, hogy az összes Volán-társaságnál megszűntetik-e kényszerűségből az iskolajáratokat, vagy esetleg más megoldást találnak a problémára. Megjegyezte: őszig még van idő akár a vonatkozó jogszabály megváltoztatására is, amely egyébként előírja, hogy az iskolabuszokon csak pedagógus felügyelete mellett utazhatnak a diákok.

KRESZ-módosítás nem minden esetben?

Az önkormányzati tárca álláspontja az, hogy az iskolabuszokat ne érintse az a szeptembertől tervezett KRESZ-módosítás, amely alapján azokat is biztonsági övvel és gyereküléssel kellene ellátni - erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt Varga Zoltán szakminiszter. Az újságírói felvetés szerint van olyan kistelepülés, amely több millió forint támogatástól esik el azáltal, hogy a működtető nem tudja vállalni az iskolabusz átalakítását, ezért menetrend szerinti járatként üzemeltetnék azokat.

Véleménye szerint értelmezésbeli különbség van ebben a kérdésben. "Én azt gondolom, hogy józan paraszti ésszel ez a rendelkezés (...) az autóbuszgyártóknak egy felhívás abban a tekintetben, hogyha valaki iskolabuszt akar gyártani, amire az van kiírva, hogy iskolabusz, akkor az ilyen feltételekkel valósulhat meg" - fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette: a meglévő rendszeren ezt a rendelkezést nem lehet számon kérni. Hozzátette ugyanakkor, hogy türelmet kér ebben a kérdésben, mert a délután folyamán egyeztet erről, és a szakállamtitkároktól is tájékoztatást kért az ügyben.

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/406422

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése