2009. május 10., vasárnap

Kétezer MSZP-s lepte el Pécset: szeretetkampány vagy pártkommandó?


Magyarországon példátlan mértékű mozgósító kampánnyal próbálkozott az MSZP az utolsó pillanatig nyitott polgármesterválasztás véghajrájában. A „Szeretetkampány” névre elkeresztelt akció kiverte a Fidesznél a biztosítékot.

Lelkes szocialista aktivisták lepték el Pécs utcáit és lépcsőházait, hogy a direk marketing klasszikus eszközeivel kampányoljanak jelöltjük mellett, a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb emberhez eljutva. A pécsiek kissé büszkék lehetnek: ekkora mozgósító kampányra még nem volt példa az országban.

Az akár a választás végkimenetelét is eldönthető akció délután fél három körül kezdődött, amikor a Széchenyi téren hirtelen énekesek és Helló Pécs polót viselő aktivisták, illetve prominens szocialista politikusok jelentek meg. Az itteni szórólaposztogatás és nyilatkozatok után az aktivisták szerterajzottak a városban, hogy estére az összes Szili Katalin számára kiemelt fontosságú részét bejárják, szavazásra buzdítva a potenciális szocialista választókat. Menet közben még két helyen, az uránvárosi Mecsek áruház és a kertvárosi NEVKÓ-nál adtak randevút egymásnak.


A mozgósító kampány fő üzenete a szeretet volt: az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező nők Szili iránt érzett tiszteletükkel és szeretetükkel kampányoltak jelöltjük mellett, szavazásra buzdítva a pécsieket. A nőtagozat tagjai elsősorban a szocialistának számító, avagy billegő körzetekre koncentráltak: ezek közé tartozott az Urán-, avagy a Kertváros, ám a biztos jobboldalinak számító belvárost nagyobbrészt ignorálták.

Bár a kampány a szeretetről szólt, az újságírókkal szemben az aktivisták meglehetősen bizalmatlanok voltak: kérdésünkre, hogy milyen módon szervezték meg leutazásukat, felháborodtak, azt hangsúlyozva, hogy önszántukból vannak itt, a fizetős megoldás a másik oldalon dívik. Más kérdés, hogy a Fidesz kampánymódszerei kapcsán nem feltétlenül az MSZP aktivistái a legmegbízhatóbb források.

A mozgósítás mérete és üzenete Barack Obama győztes elnöki kampányára emlékeztet, amelynek eredményességét valószínűleg nagyban segítette az utolsó napokban ajtóról-ajtóra járó önkéntesek hada, és ezt a hasonlóságot a szervezők sem tagadták, hozzátéve, hogy valójában nem kellett feltalálni a spanyolviaszt: a cél, hogy minél rövidebb idő alatt minél több embert érjenek el, mindkét esetben adott volt.

Az egyik szervező szerint a lényeg máshol van: abban nincs semmi meglepő, hogy egy nyugaton már hosszú ideje alkalmazott technikát emeltek át egy városi kampányba; az akció jelentősége jóval inkább abban rejlik, hogy eddig ilyen szintű mobilizációt csupán a Fidesz alkalmazott Magyarországon.

Mindez akár azt is jelentheti, hogy a taktikát sikeressége esetén a szocialisták jövőre az országos választáson is alkalmazhatják, ám erre vonatkozó kérdésünkre Baja Ferenc, Szili Katalin kampányfőnöke kitérő választ adott: mint megfogalmazta, erre legkorábban egy hét múlva érdemes visszatérni, a pécsi tapasztalatok kiértékelése után.

A Fidesz jelöltje, Páva Zsolt szerint azonban nem szeretetkampányról van szó, hanem az MSZP pártkommandósainak manipulációjáról. Páva szerint a lakossági visszajelzések arra utalnak, hogy az MSZP aktivistái olyan szórólapokat is osztogatnak, amelyekért a pártot korábban elmarasztalta helyi választási bizottság, és olyan esetről is értesültek, amikor köztéri plakátot ragasztottak át a szocialisták.

A Fidesz aktivistái egyébként szintén a terepen vannak, bár más céllal, mint a szocialisták: a helyi irodákba befutó lakossági bejelentéseket ellenőrzik és dokumentálják. A város utcáin időközben egy hangosbeszélővel felszerelt autó is megjelent, arra kérve a pécsieket, hogy ne reagáljanak a "szocialista provokációra" és őrizzék meg nyugalmukat. A Szili kampány módszerei elleni tiltakozásképpen Páva Zsolt lemondta esti tévévitáját Szili Katalinnal.

http://bama.hu/baranya/kozelet/ketezer-mszp-s-lepte-el-pecset-szeretetkampany-vagy-partkommando-231311


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése