2009. március 7., szombat

A tanárok nagyobb megbecsülésére szólított fel Schmitt


Az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága csütörtöki ülésén, nagytöbbséggel elfogadta a Jobb iskolákról szóló európai együttműködés menetrendje című jelentést, amelynek parlamenti téma felelőse Schmitt Pál – írja sajtóközleményében a politikus. Az előterjesztés plenáris vitájára áprilisban kerül sor.

• „Azonnali intézkedésekre van szükség a tanárverések miatt”

A Schmitt Pál által előterjesztett jelentés támogatja az Európai Unió oktatási miniszterei által elfogadott referenciaértékeket, amelyek a korai lemorzsolódás csökkentésére, az olvasási és szövegértési készség javítására és az érettségit szerzők arányának növelésére irányulnak.

A jelentés rámutat, hogy az e téren végzett tagállami erőfeszítéseik még nem elégségesek. Jó iskola nincs jól képzett, minőségi pedagógusok nélkül – hangsúlyozta Schmitt Pál a bizottsági szavazást követően. Ezért arra hívják fel a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a tanárképzés javítása, valamint a tanárok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsültsége érdekében – olvasható a közleményben. Vonzóvá kell tenni a tanári szakmát a legtehetségesebb fiatalok között is, ehhez azonban nélkülözhetetlen a megfelelő anyagi és társadalmi elismerés – mondta Schmitt. Hozzátette: fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az oktatás és a tantervek ne csupán gazdasági szempontoknak legyenek alárendelve, mivel az iskola egyúttal a személyiségfejlődés és szocializáció egyik legfontosabb színtere. Teret kell kapjon a művészeti képzés is, amely elősegíti a kreativitás és az egyéniség kibontakozását. Nem feledkezhetünk meg a szomatikus nevelésről, az iskolai testnevelésről és sportról sem, hiszen állóképesség és fizikai fittség nélkül mit ér a tudás – tette fel a kérdést Schmitt.

Annak érdekében, hogy az iskola betölthesse társadalmi kiegyenlítő szerepét, fontos, hogy a közoktatás állami feladat maradjon – hangsúlyozta Schmitt Pál. A hátrányos helyzetű közösségek – mindenekelőtt a bevándorló és roma származású gyermekek – társadalmi beilleszkedését akkor segíti elő az iskola, ha az iskolai közösség, beleértve a tanári kart, hűen tükrözi a társadalmat.

A jelentést a Kulturális és Oktatási Bizottság valamennyi frakciója támogatta, csupán négy képviselő tartózkodott a szavazáskor. Ők azt a javaslatot kifogásolták, hogy minden közoktatási intézmény – így az egyházi fenntartású iskolák is – részesüljön azonos mértékű állami támogatásban. A jelentés az Európai Parlament áprilisi plenáris ülésén kerül megvitatásra.


http://www.mno.hu/portal/620542

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése