2009. március 7., szombat

Marihuánából már majdnem önellátók vagyunk


Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban – jelentette be hétfőn délelőtt a rendőrség. A vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt.
Az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a hat, Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házban. A fogásra február 19-én került sor az egyik háztulajdonos bejelentése alapján.

A termesztők mindössze két és fél hét alatt hatalmas ültetvényt telepítettek. A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszíneken talált ötven kilogramm marihuána.

Egy magyar férfitól érkezett bejelentés a rendőrségre: a férfi akkor már két és fél hete sikertelenül próbált meg bejutni a vietnámiaknak kiadott XI. kerületi családi házába. Mikor mégis sikerült kinyitnia a garázskaput, akkor vette észre, hogy a házába cannabisültetvényt telepítettek. Egy vietnami férfi épp ott dolgozott, a rendőröknek őt sikerült elfogniuk.

A növényeket olyan professzionális technikával nevelték, hogy a rendőrök arra következtettek, nem ez lehet az egyetlen helyszín. A nyomozók egy hét leforgása alatt további öt ültetvényt találtak. Kettőt Budapest XVIII. kerületében, kettőt a XXII. kerületben, egyet pedig a XXI. kerületben. Elfogtak egy másik, 25 éves vietnámi férfit is, aki a növények gondozásában vett részt, illetve egy 33 éves vietnámi nőt, aki a csoport egyik vezetőjeként az ingatlanokat kibérelte, a tulajdonosokkal a kapcsolatot tartotta, illetve rendszeres időközönként az ültetvényeken megjelent, feltehetőleg azok ellenőrzése végett.

Az itthon elfogyasztott mennyiség kétharmada „hazai”

A cannabis (vadkender) a legrégebben használt illegális drogok közé tartozik és egyes becslések szerint jelenleg mintegy 600 millióan használják, általában cigaretta formájában világszerte. A drogra jellemző eufóriás effektusokat elsősorban a központi idegrendszerre és a keringési rendszerre ható THC váltja ki.

Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője lapunknak elmondta: a köznyelvben „fű”-nek nevezett marihuána tudatmódosító hatása miatt a hazai drogfogyasztók 60-70%-a él vele. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyarországon elfogyasztott marihuána kétharmadát már itthon, illegális ültetvényeken állítják elő, a többit Hollandiából, Belgiumból, Angliából, illetve Szlovákia felől hozzák Magyarországra.

A becslések szerint 150 magyar illegális ültetvény létezhet, amelyeken évente akár több száz kilogramm marihuánát is előállítanak. A lakott területektől távoli helyeken elrejtett, illetve a lakóházakhoz tartozó kertekben – sokszor fóliasátrak alatt – ültetett növények mellett nemegyszer lakásban, mesterséges körülmények között, üvegházi fénnyel is próbálkoznak termesztésével.

Jó minőségű és olcsó

Varga Péter rendőrszázados lapunknak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű marihuána, illetve hasiskender növény lefoglalások leggyakrabban Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya megyék területén történtek, de a vizsgált időszak alatt az ország valamennyi megyéje és Budapest is érintett volt. Az ezen ügyek kapcsán lefoglalt anyagok közös jellemzője a jó minőség (magas hatóanyag-tartalom) és az alacsony ár volt.

A területi eloszlást illetően a Dunántúl lényegesen több ügyben érintett, mint a keleti országrész, és Budapest szerepe több szempontból is meghatározó, mint nagy kábítószer-felvevő fogyasztói terület, illetve mint elosztó központ.

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/370050

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése