2009. március 7., szombat

Orbán Viktor: nem elég a szoftvereket újraírni


Megtartotta hagyományos országértékelő beszédét Orbán Viktor, aki 1999 óta most tizenegyedik alkalommal elemezte az előző év eseményeit és az ország helyzetét.

A budai Millenáris Parkban délután négy órakor kezdődött a rendezvény, amelyen Orbán Viktor beszéde előtt Martonyi János volt külügyminiszter, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke mondott köszöntőt a mintegy 800 meghívott vendég előtt.

Nem válság, hanem változás

A most lehanyatló gazdasági rendszert kinőtte, szétfeszítette saját alapjait, mondta beszédében a volt kormányfő. Mintha a viták kikerülnék, hogy a válság egy korszakos változás kísérőjelensége; lezárult egy nyolcvan éves, Közép-Európa életében pedig egy húszéves időszak - mondta Orbán. Az MSZP-nek azt tanácsolta: ideje lenne, hogy ne az ellenzékkel, hanem az ország gondjaival foglalkozzanak.

Ha egy írógép elromlik, az válság, ettől eltérő helyzet az, ha attól áll le a munkánk, mert az élet új feladatokat állít elénk - mondta Orbán Viktor. Az épeszű ember nem a részleteken változtat, hanem az egészen. Nem az írógép válságát kell kezelni, hanem új gépet alkotni, ami ebben az esetben a számítógép - mondta beszéde elején Orbán. Szükségszerű, hogy a világ megújuljon, nem elég a szoftvereket újraírni. Ha kimaradunk a változásokból, Magyarország kimaradhat a világgazdaság újraindulásából - szólt a pártelnök. Az elfáradt kapitalizmus helyett talán még a neve is más lesz az új világrendnek.

A szocializmus összeomlásával a világ átesett a ló egyik oldaláról a ló túloldalára - mondta Orbán, aki Sorost, s önmagát idézte: a piac mindenhatóságának dogmáján túl kell lépni. A "láthatatlan kéz" csak az emberek zsebéből tüntetik el a pénzt - mondta. Konkrét bankárok és bükerek, s nekik falazó politikusok és szakértők okozták ezt a válságot, valóságos személyek csaltak és hazudtak. Régi vezetők régi beidegződésekkel.

Körvonalazódni látszik a józan ész korszaka. Az eszét vesztett kapitalizmus helyett eljövő józan ész korszakában bízhatunk - mondta a pártelnök. Az új világot új emberek fogják vezetni, mondta Orbán, s az USÁ-t, valamint Franciaországot említette.

Az állam gyengítése helyett erősíteni kell a rendet; a közgazdaság logilkája szerint is népjlóéti politikát kell követnie a világ kormányainak. A családok életszínvonalát kell szinten tartani, ehhez munkára, ha kell tömeges közmunkára van szükség - mondta Orbán. Addig azonban nem lesz változás, amíg ugyanazok vezetik az országot, akik a csődöt előidézték - tette hozzá.

A pártelnök szerint lassan minden egyes forint adósságszolgálatra megy el, a kormány pedig nem tesz mást, csak újabb hiteleket vesz fel, egyre rosszabb feltételekkel, egyre magasabb kamatra. Ennek következtében szerinte Magyarország gyakorlatilag csődbe került. Kizárólag az IMF-hitel biztosítja az ország mai fizetőképességét, és "továbbra is vesszük fel a hiteleket; nincs más ötlet, nincs más gondolat" - fogalmazott. Orbán Viktor azt mondta: a körvonalait sem látni annak a forgatókönyvnek, amely biztosan elvezetné az országot az euróövezethez való csatlakozáshoz.

1999 óta

A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet, amelyet azóta minden januárban, illetve februárban, Budapesten mond el.

Ez lesz az első alkalom, hogy március elején tartják a rendezvényt, ugyanis az idén kétszer is módosítottak az időponton: először február 18-ra tűzték ki az országértékelő időpontját, majd ez a dátum február 20-ra, végül pedig március 6-ra módosult, a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásai miatt.

Tavaly a Fidesz elnöke február 13-án tartotta országértékelő beszédét a Syma csarnokban. Ekkor a közelgő népszavazás volt a fő téma; a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy a népszavazáson az igenek győzelme egy új korszak nyitánya lesz, és március 9-én Magyarország elindulhat a változás útján.

Visszhang

Alapvetően mérsékelt hangvételű volt Orbán Viktor országértékelő beszéde, amely mögött nyilván az a politikai számítás állt, hogy ne csak egy szűk támogatói táborhoz, hanem szélesebb közönséghez szóljon - reagált Szent-Iványi István, az SZDSZ országos tanácsának elnöke a Fidesz-elnök országértékelőjére.

A liberális politikus szerint ez a mérsékelt hangvétel a jelenlegi feszült helyzetben pozitívumként értékelhető, hiszen nem lett volna jó, ha szélsőséges vagy radikális hangnemet üt meg a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Szent-Iványi István ugyanakkor hangsúlyozta: Orbán Viktor nagyon hosszan beszélt, de nagyon kevés konkrétumot mondott. Különösen feltűnő, hogy a két legsúlyosabb problémával, a gazdasági válsággal és a társadalmi megosztottsággal, illetve a gyűlöletkeltéssel kapcsolatban semmilyen konkrét megoldási javaslata nem volt - fűzte hozzá.

Az új irány, amelyet Orbán Viktor ajánl, az SZDSZ országos tanácsának elnöke szerint nem új, hanem nagyon is régi: egy klasszikus államelvű megoldás erős állammal, állami beavatkozással. Ez már megbukott egyszer - mondta Szent-Iványi István, megjegyezve: Orbán Viktor is úgy kezdte politikai pályafutását, hogy ezt akarta meghaladni, leépíteni.

Azonnali cselekvésre, nem pedig semmitmondó mesére van szükség, az ország ugyanis nagy bajban van - reagált Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője Orbán Viktor országértékelő beszédére. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a semmitmondó meséket már a miniszterelnöktől is meg lehetett szokni.

Az MSZP szerint Orbán Viktor egyetlen válságkezelő javaslatot sem fogalmazott meg országértékelő beszédében, és reménytelen, hogy valaha is halljunk tőle ilyet - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese.

"Egyértelművé vált, reménytelen, hogy valaha is amikor megszólal, halljunk tőle egyetlen konkrét javaslatot, amely közelebb visz bennünket a válság kezeléséhez, az ország megerősítéséhez" - értékelte a kormánypárti politikus a Fidesz elnökének beszédét. A Fidesz-elnöknek egyetlen egy gondolata sem volt a munkahelyek védelméről, az adócsökkentésről, a nyugdíjakról vagy a szociális kiadásokról - tette hozzá.

Mesterházy Attila azt mondta, az ellenzéki pártelnök bátorsága csak addig terjedt, hogy saját hatalmi érdekeitől vezérelve továbbra is akadályozza a válság elleni nemzeti összefogást, és ezért semmilyen árat nem tart nagynak. A szocialista politikus azt kérte Orbán Viktortól, hogy ha semmilyen javaslattal nem állt elő és mások ötletei sem érdekli, akkor legalább ne akadályozza azokat, akik össze akarnak fogni és tenni akarnak az országért.

http://hvg.hu/itthon/20090306_orban_viktor.aspx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése