2009. március 10., kedd

Iskolára sem lesz pénzük a diákoknak


Akár 15 százalékkal is csökkenhet szeptembertől a gazdasági válság miatt az egyetemisták és főiskolások száma. Elsősorban a költségtérítéses képzésre jelentkezők maradhatnak ki a képzésből – állítja a Budapesti Műszaki Főiskola rektorhelyettese, Gáti József.

Magyarországon 380 ezren tanulnak a felsőoktatásban, költségtérítést a diákok több mint fele fizet. A tandíj intézményenként félévente 90 és 600 ezer forint között változik. A Budapesti Műszaki Főiskola rektorhelyettese szerint a cégek a gazdasági válság miatt elsőként a levelező vagy esti képzésre járó munkavállalók tandíján spórolnak majd.

A HÖOK elnöke szerint, a felsőoktatási intézmények bevétele is csökkenhet, ha túl kevesen jelentkeznek a költségtérítéses képzésekre, vagy túl sokan abbahagyják tanulmányaikat.

Egy felmérés szerint a felsőoktatásban tanulók 41 százaléka úgy látja, diákhitel nélkül nem tudná megszerezni a diplomát. A kölcsön kamata januártól tizenegy százalékra nőtt. A részletek nem emelkedtek, de a törlesztés futamideje meghosszabbodott.

A HÖOK könnyítene a diákhitel törlesztésén. Javaslatuk szerint két éven keresztül csak a minimálbér 4 százalékát vagyis havi 4 ezer forintot kellene fizetni. Eddig a mindenkori minimálbér 6 százaléka volt a legkisebb törlesztőrészlet. Az oktatási tárca egyelőre nem nyilatkozik a tervezett változásokról.

http://www.mno.hu/portal/621642

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése