2009. március 8., vasárnap

KDNP: fizessék vissza a jutalmat a miniszterek és az államtitkárok


Soltész Miklós (KDNP) szerint azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak, akiket az "elmúlt hét év bűne terhel" vissza kellene fizetniük a kapott jutalmakat. Soltész kérdésre válaszolva sem sorolta fel név szerint, hogy kiknek kellene visszafizetniük a jutalmukat, de szavaiból arra lehetett következtetni, hogy ez a szociális tárca jelenlegi és korábbi vezetőjére, valamint a Pénzügyminisztérium irányítóira vonatkozik. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: egyetlen kormánytag sem kapott jutalmat, kizárólag olyan juttatásokat kaptak, amelyek egyébként minden köztisztviselőnek és közalkalmazottnak járnak.
Az ellenzéki politikus "pofátlanságnak" nevezte, hogy miközben a jelenlegi gazdasági helyzetben tízezrek nem tudják fizetni a rezsijüket vagy lakástörlesztésüket, 3,8 millió forint jutalmat kap Szűcs Erika szociális miniszter és 5 millió forinttal gazdagodnak a tárca államtitkárai. Felsorolta még Kiss Péter kancelláriaminiszter 2,6 millió forintos jutalmát, valamint azt, hogy a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárai 23 millió forintot vehettek fel az elmúlt hónapokban. Közülük külön kiemelte Csáky Bernadettet, Szilvásy György titokminiszter feleségét, aki 4,6 millió forintot kapott. "Vastag bőr, vastag pénztárca" - fogalmazott.

A politikus érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja ezeket a jutalmakat, hiszen ezek a tárcák véleménye szerint tevőlegesen is részt vettek abban, hogy most ennyire rossz a helyzet az országban. Mint mondta: a szociális tárcánál nincs válasz az egyre rosszabbodó szociális helyzetre és az egyre növekvő munkanélküliség megoldására. Soltész szerint Szűcs Erikánál a jubileumi jutalomba beleszámolták a pártfunkcionáriusi munkáját is. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy kezdeményezik a köztisztviselői törvény módosítását annak érdekében, hogy a közszolgálati időbe a párttisztség ne számítson bele.

"Aljas és sunyi a képviselő állítása, hiszen egyetlen kormánytag sem kapott jutalmat, kizárólag olyan juttatásokat kaptak, amelyek egyébként minden köztisztviselőnek és közalkalmazottnak járnak a jutalom kivételével" - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő a tájékoztatón elhangzottakra reagálva. Megjegyezte: "nem emlékszem rá, hogy a képviselő úr felajánlotta volna, hogy lemond azokról a juttatásokról, amelyek egyébként neki parlamenti képviselőként járnak".

http://www.mti.hu/cikk/359821/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése