2009. március 29., vasárnap

Majd 250 milliárdot keresett az OTP-re spekuláló Soros György tavaly


Tavaly négy fedezeti alapkezelő is akadt, aki egy milliárd dollárt meghaladó összeget tehetett zsebre. Közöttük van Soros György is, akinek cégét épp csütörtökön bírságolta meg a PSZÁF.

A világ 25 legjobban kereső fedezeti alapkezelője összesen 11,6 milliárd dollárt tehetett zsebre 2008-ban - derül ki az Alpha magazin összeállításából. A lap szerint a legtöbbet a Renaissance fedezeti alap vezetője James Simons kereste az elmúlt esztendőben, ő 2,5 milliárd dollárral lett gazdagabb. A rangsorban szereplők keresete között azonban éles különbségek vannak: a Top 10-be például Simons fizetésének tizedével is be lehet már kerülni.

Az Alpha magazin szerint a válságot az alapkezelők is megérezték: a lista első négy helyezettjének – akik egyenként egy milliárd dollár fölötti összeget tehettek el 2008-ban – kevesebb volt a jövedelme, mint egy esztendővel korábban. A lap – amely a becsült fizetésből, valamint az adott fedezeti alapok teljesítményéből kapott részesedésükből számolta ki a mogulok összes jövedelmét – felhívta a figyelmet, hogy James Simons bére például 10 százalékkal csökkent tavaly.

A listán egyébkét előkelő helyen szerepel a magyar származású Soros György is. A Soros Fund management első embere 1,1 milliárd dollárral (közel 250 milliárd forinttal) gazdagodott cége révén 2008-ban. Soros alapkezelőjét egyébként épp tegnap büntette meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csaknem fél milliárd forintra a tavaly október 9-i, a Budapesti Értéktőzsdén OTP részvényekre kötött üzletei miatt, amelyek a banki papír jelentős értékvesztését okozták.

http://ecoline.hu/ember/20090327_soros_otp_fedezeti.aspx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése