2010. április 24., szombat

Harmincötezren a kritikus tömegben

Legalább 35 ezren vettek részt a Critical Massmozgalom szombati felvonulásán Budapesten, ahol a legfrissebb, egyben első reprezentatív felmérés szerint a lakosság 10 százaléka kerékpározik rendszeresen. A Critical Mass magyarországi történetének 11. nagy felvonulása így már a biciklis Budapest ünnepe volt - mondta az MTI-nek a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke.

László János elmondta: a szervezet honlapján vasárnap publikálják a magyar közlekedésügy első országos, reprezentatív kerékpár-használati felmérésének eredményeit, amelyek azt mutatják, hogy országszerte a lakosság 40 százaléka biciklizik rendszeresen, a fővárosban pedig elérte a 10 százalékot a kerékpárosok aránya.

Az MK elnöke hozzátette: a becslések szerint az ezredforduló óta évről évre megduplázódott a rendszeresen biciklizők száma Budapesten. A közúti közlekedés formáit tekintve a kerékpározás részaránya így alig néhány év alatt 0,5 százalékról 5 százalékra emelkedett, és az valószínűsíthető, hogy 4-5 éven belül felugrik 15 százalékra.

"Mindenütt a világon ez a tendencia, miért éppen nálunk lenne másként" - mondta László János. Budapesten ugyanakkor szemléletváltásra van szükség ; egyenjogúsítani kell a kerékpározást, de nem a különböző típusú járművek közlekedését kell szabályozni és fejleszteni. "Nem járművek közlekednek, hanem az emberek. Az emberek közlekedését kellene végre megszervezni" - mondta László János.

A kerékpározás robbanásszerűen növekvő népszerűségében nagy szerepe van a hat éve indult Critical Mass mozgalomnak, amely szombaton a szervezők szerint legkevesebb 35 ezer embert mozgatott meg. A felvonulás délután 15 órakor indult a Roosevelt térről a Lánchídon át Budára, majd az Erzsébet hídon vissza Pestre. A menetet 340 fős rendezőgárda biztosította rendőri segítséggel. A gyalogos átkelőknél és a nagyobb csomópontoknál időnként megállították a kerekeseket, hogy átmehessenek a járókelők és haladhasson a gépjárműforgalom.

A végállomás a Városligetben volt, a napozóréten, ahová valamivel 18 óra előtt érkeztek a menet végén tekerő bringások.

A demonstráción babakocsis felvonulók is részt vettek. Ők a Kodály köröndnél csatlakoztak a biciklisekhez a járdán. A babakocsis felvonulók az ellen tiltakoztak, hogy sorozatosan sérülnek állampolgári jogaik, mert gyakran el sem férnek a járdán a parkoló autók miatt, alig-alig halad a közintézmények akadálymentesítése, az aluljárókon átkelni és a metróra felszállni pedig szinte lehetetlen babakocsival, ezért másodosztályú, jogaikkal csak korlátozottan élni képes állampolgárként tudnak csak részt venni a város mindennapi életében.

A Critical Mass a városligeti réten a hagyományos bringaemeléssel ért véget. A szervezők tájékoztatása szerint számottevő fennakadás nem volt a belvárosi forgalomban.

A 2004 óta évente kétszer - áprilisban, a Föld napjához időzítve, és szeptember 22-én, az Európai Mobilitási Hetet záró autómentes napon - rendezett demonstráció célja a kerékpározás mint gyors és környezetbarát, várost és lakóit egyaránt kímélő közlekedési forma népszerűsítése, és a nyomásgyakorlás a döntéshozókra annak érdekében, hogy felgyorsuljon a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése.

http://nol.hu/archivum/elindult_a_critical_mass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése