2010. április 16., péntek

Elfújta Esterházy Péter 60. gyertyáját a Frankfurter Allgemeine Zeitung


Esterházy Pétert köszöntötte 60. születésnapja alkalmából szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
A német konzervatív napilap kulturális rovatában több mint fél oldalas írásban méltatta a magyar író munkásságát, külön foglalkozva a Németországban már évekkel ezelőtt megjelent Harmonia caelestis című aparegénnyel és az ahhoz fűzött Javított kiadással.
A szerző, Tilman Spreckelsen az írás bevezetőjében hangsúlyozta: a szerdán 60 éves "világirodalmár" kezdettől fogva a lineáris elbeszélés nyílt ellenzője, mert - mint vallja - "életünk sem lineáris". Ennek kapcsán utalt arra, hogy Esterházy Péter előszeretettel használ más szerzők szövegeiből, és - akárcsak a Harmonia caelestis esetében - pontosan feltünteti, milyen könyvekről, idézetekről van szó. Olyan eljárás ez, amelyet az 1950-ben született író kezdettől fogva alkalmazott, például az 1986-ban megjelent Bevezetés a szépirodalomba című művében is. A cikkíró kitért azokra a magyar írókra, akiktől Esterházy több művében idézett, köztük Kosztolányira és Ottlikra, és felidézte Esterházy ezzel kapcsolatos krédóját, amelynek lényege: a könyvek hadd segítsék egymást.
A FAZ részletesen elemezte a Harmonia caelestist, Esterházy "nagy családi opusát", majd az "ahhoz fűzött" Javított kiadást, amelyben az író apja sorsát bemutatva saját tragédiáját ecsetelte. A Javított kiadás - fogalmazott Tilman Spreckelsen - tisztánlátásra törekvő, olykor rideg, mégis mélyen megrázó ábrázolása apja ügynökmúltjának.
A német lap méltatása szerint Esterházy a szocialista realizmus sekélyességével szembeni ádáz hadüzenetével a maga nemében utat mutatott a magyar irodalom számára. Másrészt - folytatta a cikkíró - az író egy másik magyar irodalmi hagyományt képvisel, amelyben Kosztolányi Esti Kornélja lényeges szerepet játszik. Spreckelsen idézte az írót, aki Kosztolányi novellagyűjteményének utószavában arról írt, diákkorában barátai "Estinek" nevezték. A számos európai irodalmi díjjal kitüntetett Esterházy szerint ez az elnevezés volt az addigi legnagyobb kitüntetése - emlékeztetett a német konzervatív újság a születésnapos magyar írót köszöntve.

http://kultura.hu/main.php?folderID=887&articleID=299529&ctag=articlelist&iid=1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése