2009. április 7., kedd

Szétszéledtek a tüntetők a Kossuth térről


Teljesen szétszéledtek vasárnap este fél tízre a Kossuth térről azok a tüntetők, akik mintegy másfél ezren vonultak át a Hősök teréről, az ottani civil demonstráció befejezését követően. Először a Magyar Gárda, a demonstrálókat felvezető másfélszáz tagja hagyta el a helyszínt, majd több száz tüntető indult utánuk. A Parlament elől szétszéledt embereket a Vártanúk terénél és a Szalai utca környékén is rohamrendőrök igazoltatták. A tüntetők egyébként megakadályozták a 2-es villamos egyik járatának közlekedését, volt aki megrugdosta a járművet, s a járat csak a rendőri felszólítás után tudta folytatni úját.
A rendőrség, a honlapra feltett tájékoztatás szerint, nem sokkal 21 óra után állított elő egy, a villamost megrugdosó férfit, aki egy idős embert is bántalmazott.

A Parlament körül, illetve a Magyar Televízió székházánál több száz rohamrendőr várakozott egyébként a tüntetés idején.

http://www.mti.hu/cikk/369158/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése