2009. április 11., szombat

Fellendülőben a nemzetközi filmgyártás Magyarországon


Egyre élesebb verseny folyik a külföldi filmes produkciókért Kelet-Európában - írta pénteken a hollywoodi Variety magazin, megjegyezve, hogy Magyarországon a tavalyi szünet után újra fellendül az iparág.
A lap emlékeztetett arra, hogy az évtized elején egy sor jelentős film készült Prága, Budapest és Bukarest korszerű stúdióiban: a producerek kihasználták a kedvező valutaárfolyamot, az angolul jól értő személyzetet és a kitűnő létesítményeket, a drágább amerikai és brit helyszínek helyett az olcsóbb kelet-európai forgatást választották.

Nyugat-Európa és Ausztrália is rástartolt a filmekre

A külföldi, főleg amerikai filmekért folyó verseny azonban mostanra szinte fellángolt, ugyanis több amerikai szövetségi állam, de Új-Zéland és Ausztrália is új ösztönzőket kínál, és már Nyugat-Európa is vonzó csomagokkal csalogatja a producereket.

A magyar sémától várhatnak sikert a csehek

A Variety szerint Csehország tavaly nagyon rossz évet zárt és idén is csak két nemzetközi filmet terveznek készíteni. Prágában jelenleg egyetlen hollywoodi filmet forgatnak, a Lucasfilm Red Tails című produkcióját. Prága talán a sikeresnek bizonyult magyar filmes adóvisszatérítési sémát fogja átvenni, amelyben a helyi filmgyártási költségek 20 százaléka igényelhető vissza.

Újra élnek a magyarországi adókedvezmények

A hollywoodi magazin szerint a magyarországi nemzetközi filmgyártás újra fellendül a tavalyi szünet után, amikor az Európai Unió trösztellenes szabályai miatt fel kellett függeszteni az adókedvezmények programját. A rendszert azonban Brüsszel jóváhagyásával újra életbe léptették egészen 2013-ig, így a magyarok fellélegezhetnek.

Jelenleg három film is készül Magyarországon

Magyarországon jelenleg több produkció is készül, egyebek mellett John Madden filmje, a The Debt Helen Mirrennel és Tom Wilkinsonnal a főszerepben, továbbá a Memories of Anne Frank, az Italo produkciója, illetve a Good Films vígjátéka, a The Great Ghost Rescue.

A Variety megszólaltatta Návai Anikót, az amerikai produkciók Magyarországra csábításának feladatával létrehozott Magyar Filmbizottság Los Angeles-i képviselőjét, a külföldi újságírókat tömörítő Hollywood Foreign Press Association egyetlen magyar tagját, aki azt hirdeti a világ filmes fővárosában: Magyarország helyreállítja az adókedvezményeket és a filmbarát környezetet.

http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/388571

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése