2009. április 2., csütörtök

Párnacsata országszerte


A Nemzetközi Párnacsata Naphoz csatlakozva Magyarországon is szállnak majd szerteszét a tollak és párnákkal püfölik egymást a résztvevők, akárcsak Sanghajban és Párizsban, Fokvárosban vagy New Yorkban.

A magyarországi párnadobálásban főleg azok a fiatalok vesznek részt, akik szerint a válságban is van helye egy vidám közösségi akciónak és akik szerint a közterek nem csupán szemlesütött közlekedésre valók - adja hírül a www.negyedikkoztarsasag.hu című honlap.

A gerillaakcióról főleg a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken lehet értesülni, valamint különféle stencilekről, illetve a fenti honlapon. A budapesti helyszín a Vigadó előtti Duna-korzó rész, a vidéki helyszínekről folyamatosan frissülő információk olvashatók a honlapon.

A meglepetésszerű gerillakampánynak vannak szabályai, amelyeket illik betartani. Ilyenek: mindenki hoz magával párnát, de puhát. A múlt évezredbeli, padláson talált, betonkeményre összeszáradt bélésű párnákat kéretik otthon hagyni, és nem ér patkót vagy féltéglát a huzatba rejteni - figyelmeztetnek a szervezők.

Csak olyan embert szabad párnával megdobni, akinél párna van. Gyanútlan kívülállókat, felnőtteket, akik éppen a boltból igyekeznek hazafelé három cekkerrel, nem illik "megpárnázni".

Szemüvegben párnacsatázni nem praktikus - a szemüveg drága. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy kit dob meg az ember - állítják az akció hívei. Aki szemüveg nélkül semmit nem lát, maradjon otthon - javasolják a csatázók.

http://www.metropol.hu/bulvar/cikk/385197

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése