2010. augusztus 1., vasárnap

A vihar miatt országszerte több száz helyszínre vonultak a tűzoltók


Országszerte több száz káreseményhez kellett vonulniuk a tűzoltóknak péntek délután 3 óráig a viharok és heves esőzések miatt, a legtöbb káreset Békés megyében volt. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek elmondta: jelenleg Békés megyében a legrosszabb a helyzet, eddig 156 káreseményről kaptak bejelentést. A megyében a közúti és vasúti közlekedésben is fennakadások vannak és az elektromos ellátás is akadozik. A térségben Csongrádban (75) és Bács-Kiskunban (25) is sok esethez riasztották a tűzoltókat.
A vihar Somogy és Tolna megyében is jelentős károkat okozott. Somogyban eddig ötven helyre vonultak a szakemberek, Mesztegnyőn és Berzencén homokzsákokkal védekeznek és magasítják a töltést, hogy a víztározókban tudják tartani a vizet. Csurgón patak áradása okoz gondokat, Tab térségében a sok eső miatt pincékből kellett vizet szivattyúzni.

Tolna megyében szintén ötven káresethez riasztották a tűzoltókat, a megye északi részén 80 milliméter csapadék hullott. A térségbe 20 ezer homokzsákot visznek és több helyen is vizet kell szivattyúzni.

http://mti.hu/cikk/484945/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése