2010. augusztus 1., vasárnap

Fogarasy Mariann nem fecsérli szexre a spirituális energiáit


A David Beckhammel is hírbe hozott modell már régen szexelt, amit egyrészt azzal magyarázott, hogy mostanában nem erre koncentrált, másrészt a szexuális együttlétek alatt történik a legnagyobb energiacsere. Utóbbi miatt nem ajánlatos gyakran váltogatni a szexuális partnereket, ő sem teszi, pedig mint mondta, számtalan pasit felhívhatna, hogy elégítse ki. Az elmúlt hónapokban sem herceggel, sem sportolóval nem hozták hírbe, pedig nemrég bemutatták Rafael Nadal teniszezőnek.

David Beckham [1] és Daniel Ducruet [2] után Rafael Nadal teniszező [3] lehet a következő, akivel hírbe hozzák az Olaszországban dolgozó magyar modellt, bár a média – és/vagy PR-gépezet egyelőre nem köpött ki sem meghitt vacsoráról, sem romantikus piknikről szóló híreket. Fogarasy Mariann mindenesetre valóban találkozott a teniszezővel, de azt már a beszélgetés elején leszögezte, nem történt semmi, csak az egyik ismerőse bemutatta neki. „Senkivel nem volt semmi, sem Beckhammel, sem Daniel Ducruet-vel. Egyébként pedig engem pont nem érdekel, hogy ki kicsoda, mert attól, hogy ő gazdag és az ujján pörgeti a Ferrari-kulcsot, még nem biztos, hogy jó ember” – nyilatkozta a Velvetnek az épp Magyarországon tartózkodó modell, aki nemhogy hírességekkel nem feküdt le, kevésbé ismert emberekkel sem.

Szüksége van az energiára


„Most kicsit apácamódon élek, azt is meg tudnám mondani, hogy mikor éltem utoljára aktív szexuális életet” – mondta Fogarasy, aki egy évvel ezelőtt hasonló szavakkal adta tudtunkra [4], nincs pasija. „Egy csomó pasit felhívhatnék, hogy kedvemben járjon, de egyrészt nem erre koncentráltam mostanában, másrészt szexuális együttlét alatt történik a legnagyobb energiacsere, az energiára pedig szükségem van. Harmadrészt nekem lelki tényezőkre is szükségem van az együttléthez.” A modell kijelentette, nem a hírességekre, a pénzre hajt, neki az a fontos, hogy leendő pasija szeressen kulturálódni, olvasni, színházba járni, és nem utolsó sorban szerény legyen.

Amint a szexről alkotott nézetéből kiderült, a magyar előadókhoz hasonlóan [5] Fogarasy Mariann is spirituális [6], vagyis hiszi, hogy 2012-ben egy nagy változás várható. „Ez a váltás már elkezdődött, egy 3-4 éves folyamatról beszélünk, ami tulajdonképpen egy casting: a felsőbb hatalmak eldöntik, ki az, aki jöhet és ki az, aki nem. Most érzelmi váltások vannak, női és férfi energiák cserélődnek, de sokan nem nyitottak erre, nem értik, miről van szó, pedig mindenki érzi a bőrén, éppúgy, mint a frontot. Aki nem jó ember, az nem fog jönni, aki viszont szeretetteljesen viselkedik, az igen.” A modellnél arra is rákérdeztünk, spirituális nézetei hatással vannak-e a beszélgetés során többször is hangsúlyozott jótékonykodásra [7]. „Nem, a lényemből fakad, sosem voltam irigy. Másképp az egész fölösleges erőfeszítés lenne, a fentiek úgyis tudják, őszinték-e a megnyilvánulásaink.”

Tiszteli Mihalik Enikőt


Fogarasy megerősítette, hogy valóban az olasz Playboyba vágyik, a magazinban való megjelenés hatalmas megtiszteltetés lenne számára. „A kinti újságba magyar nőként bekerülni elég komoly lenne. A barátaim is úgy gondolják, hogy egy ilyen lehetőséget nem lenne szabad elszalasztani, csak ugye azt is tudni kell, hogy később mit akar kezdeni magával az ember. Nem biztos, hogy egy külföldi Playboy-fotózás után már szívesen alkalmaznának divatmodellként.” Bár Fogarasy Mariann főként Olaszországban dolgozik, tervei között szerepel, hogy jelentkezik az amerikai Topmodell leszek! [8] című modellkutató valóságshow-ba, de műsorvezetőként is kipróbálná magát az egyik olasz csatornánál. Egy olasz produkcióban kapott statisztaszerepe után további filmekben játszana, de a könyvírás is megfordult a fejében.

Bár Fogarasy korábban kijelentette, szerinte minden adottsága megvan ahhoz, hogy ismert modell legyen, a világcégek mégis Mihalik Enikővel dolgoznak [9]. „Igen, de én nem vagyok egyetlen hazai ügynökségnél sem, ráadásul egészen más stílusúak vagyunk. Nem ismerem az ő méreteit, de szerintem egészen más stilusúak vagyunk. Enikőt abszolút respektálom, nagyon örülök neki, hogy emeli a magyar modellek hírét. Nagyon jó lenne, ha több ilyen természetes és szerény lány válna ismertté külföldön ” – mondta.

http://velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2010/06/19/fogarasy_mariann_nem_fecserli_szexre_a_spiritualis_energiait/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése