2010. augusztus 1., vasárnap

Beteggé tesz a rossz házasság


Odafigyel az étkezésére. Rendszeresen sportol. Évente elmegy orvosi kivizsgálásra. Valami mégsem stimmel az egészségével?

Könnyen lehet, mégsem tett meg valami nagyon fontos dolgot: nem tanult meg „egészségesen" veszekedni a házastársával. A nagy családi perpatvaroknál régóta visszatérő szófordulat, hogy a férj „sírba viszi" a feleségét (vagy fordítva), a népi bölcsesség igazságtartalmát azonban most már tudományos eredmények is alátámasztják.

Amerikában az Ohiói Állami Egyetem kutatói harminchét házaspárt tereltek be egy laborba, ahol egy parányi eszközzel mindegyik résztvevő csuklójára egy-egy hólyagot varázsoltak. Ezután videóra vették az egymással való beszélgetés közben mindegyik párt, és részletesen kielemezték, hogy melyik pár hajlamos ingerülten vagy ellenségesen kommunikálni egymással.

Láss csodát: 12 nappal később látható volt, hogy a harmóniában élő párok sebe jóval gyorsabban gyógyult, mint az egymás életét megkeserítő férjé és feleségé.

Mindez nem csupán érdekes egybeesés, hanem az oxitocin (az agyalapi mirigy hátulsó lebenyében tárolódó, a hipotalamuszból érkező hormon) műve.

– A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők vérében jóval több oxitocint találtunk – avatta be a CNN-t a kutatás fő szerzője, Janice KiecoltGlaser. – Ők voltak azok, akik jobban, feszültségektől mentesen képesek megbeszélni problémáikat a házastársukkal.

Kevesen tudják, hogy a házassági stressz jobban károsítja az egészséget, mint a munkahelyi. Nagyon meg szoktak döbbenni az emberek, amikor egy szakember szembesíti őket ezzel – tette hozzá.

Hasonló vizsgálatokat végzett a közelmúltban a Texasi Egyetem profeszszor asszonya, Debra Umberson, aki a házasság és a stressz összefüggéseinek tanulmányozására tette föl az életét. Szerinte a megkeseredett házasságban élők immunrendszere meggyengül, vérnyomásuk megemelkedik, szívük egyre roszszabbul bírja a strapát.

Magyarországon különösen nagy jelentősége lehet ennek a kutatásnak, hiszen a vezető halálok nálunk még mindig a szív- és érrendszeri megbetegedések, a válási arány pedig megközelítőleg 60 százalék, azaz a házassági stressz a legtöbb kapcsolatban jelen van.

– Kétségtelenül van összefüggés a két riasztó statisztika között – mondta dr. Kóczán István, a Blikk orvosa. – Amikor a rossz házasság miatt remegő gyomorral, összeszorult szívvel megy haza a munkából az ember, és esetleg fél éjszaka nem tud elaludni, az rendkívüli módon megterheli a szervezetet, és megnöveli a szív- és érrendszeri bajok, az infarktus vagy a hormonzavarok veszélyét. Nem lehet véletlen, hogy a 45 év feletti magyar férfiak közel fele potenciazavarokkal küszködik – magyarázta.

Kóczán doktor szerint ugyanakkor egy boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolat pont ellentétes élettani hatásokat gyakorol az emberi szervezetre. Az amerikai kutatók szerint a házassági stressz azért különösen káros, mert krónikus, hosszú távú, és nem menekülhet előle senki.

– Együtt vannak napról napra, évről évre, amíg a halál el nem választ – emlékeztet Umberson a házastársi esküre. A káros hatásoktól a férj és a feleség is egyaránt szenved, de a nők szervezete valamivel rosszabbul viseli az ilyesfajta megpróbáltatásokat. A tudósok mindenesetre a férfiaknak és a nőknek is javasolják: próbáljanak meg békében, harmóniában éldegélni egymással, hiszen így tovább és egészségesebben élhetnek.

K. I.

Tippek a békés együttéléshez

Kutatók szerint veszekedések helyett sokkal egészségesebb a harmonikus együttélés. Ezért kidolgoztak öt tippet, amelynek segítségével elkerülhető a családon belüli mindennapos háború.

Ne füstölögjön

A kutatók megfigyelései szerint a boldogtalan házasságban élő nők gyakran barátnőik koszorújában keresnek vigasztalódást, akik aztán adják alá a lovat, és aztán együtt szidják a „mamlasz" férjet. Önmagában nincs baj azzal, ha valaki megosztja a baráti körével a problémáit, de az nem elég, ha közösen siratják az ígéretesnek induló házasságot. Keressenek föl inkább a párjukkal egy házassági tanácsadót, aki segíteni is tud: például azonosítja azokat a bajokat a házasságukban, amelyeket talán még észre sem vettek.

Idegesíti a párja? Törődjön bele!

Debra Umberson különös dolgot figyelt meg, mialatt a boldog párokat tanulmányozta. – Szembeötlő volt, hogy amikor két ember jól kijön egymással, akkor elfogadja a másik idegesítő szokásait, és nem próbálja megváltoztatni őket – mondta. Az egyik megfigyelt házaspár esetében a feleség állandóan könyveket pakolt egymásra a ház legkülönbözőbb pontjain, még az ajtók közelében is. A férje nem repesett emiatt, de megtanult együtt élni a terepakadályokkal. A feleség ettől még ugyanolyan kreatív, érdekes nő maradt, mint megismerkedésük kezdetén.

Ne kiabáljon azzal, aki ordít!

Ha egy üvöltözésre hajlamos emberrel él együtt, semmiképp se kiabáljon versenyt vele – javasolja a Minnesotai Egyetem profeszszora, William Doherty.

– Úgy kell határozottnak lennie, hogy közben nem emeli fel a hangját. Bármilyen vörös fejjel is kiabáljon a másik, meg kell őriznie a nyugalmát, mert az ordítozás úgysem vezet eredményre. Amíg a párja levegőt vesz, inkább közölje vele: ezt a fajta magatartást nem hajlandó elviselni ebben a kapcsolatban, úgyhogy ha nem szakít ezzel a szokással, akkor elmegy.

Gondoljanak a boldogabb időkre!

Még egy nagyon streszszes házasságban is gyakran adódhatnak boldog pillanatok. Tracy Todd virginiai családterapeuta szerint érdemes ezeket magunkban elemezgetni.

– Emlékezzenek vissza a közelmúltbéli kellemes élményeitekre, biztosan volt ilyen is. Hogyan következtek be, mi előzte meg őket? Mit tettek azért, hogy a kellemes helyzet előálljon? Mit tehetnétek azért, hogy megértőbb, boldogabb körülmények közt éljenek egymás mellett? – sorolta a megválaszolandó kérdéseket Todd. Így a párok még többször szeretnék megélni ezt a kellemes érzést.

Okosan vitázzon!

– A párok rendszerint a nézeteltéréseik számát tartják számon, pedig annak igazából nincs sok jelentősége. Ami valóban számít, az a veszekedések minősége – vélekedik Tara Parker-Pope.

– Tegyük föl például, hogy a partnere süteményt készített, és a konyha úgy néz ki, mintha egy hurrikán söpört volna végig rajta. Beléphet úgy a konyhába, hogy észreveszi a hatalmas nagy rumlit, de a süteményt nem, és akkor jöhet a stressz. De ha helyette azt mondja, hogy „remek illatokat érez, alig várja, hogy megkóstolja ezt a sütit, csak előbb rakjanak együtt rendet", akkor mindketten jó érzésekkel folytatják a napot.

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/betegge-tesz-a-rossz-hazassag-2021422/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése