2010. január 20., szerda

Sínen az MDF és az SZDSZ együttműködése

Az MDF budapesti választmánya szerdán este egyhangúan megszavazta azt, hogy az MDF fővárosi választmánya kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán este a több mint három órás ülés után.

Kiemelte, a budapesti választmányi ülésen tulajdonképpen részmegállapodás született az MDF és az SZDSZ budapesti választmánya között. Ez azt jelenti, hogy az MDF budapesti választmánya kész megállapodni a jelöltállításban az SZDSZ-szel a fővárosban - tette hozzá.

Elmondta, hogy a választmányi ülésen a 26 tagból 14-en írták alá a jelenléti ívet, és ők voltak azok, akik megszavazták a választási együttműködést a két párt között.

Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke a szavazást követően az MTI-nek szintén azt mondta: az MDF budapesti választmánya az MDF és az SZDSZ budapesti szervezete közötti együttműködésről döntött a szavazás során.

http://nol.hu/belfold/az_mdf_budapesti_valasztmanya_megszavazta_az_mdf_es_az_szdsz_egyuttmukodeset

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése