2010. február 13., szombat

Wass Albertre emlékeznek


12 évvel ezelőtt 1998. február 17-én, 90 éves korában lett öngyilkos Wass Albert. Rá emlékeznek a debreceni Wass Albert Társaság tagjai február 13-án, 15 órakor a Medgyessy sétányon álló szobránál (Nagyerdő), ahol elhelyezik a kegyelet virágait.

A köszöntőt Becsky Tibor, önkormányzati képviselő tartja, beszédet mond: V. Erdei József, a debreceni Wass Albert Társaság elnöke. 17 órától Silentium - a csendtől a szóig címmel Wass Albert életművéből szerkesztett pódiumestet tekinthetnek meg az érdeklődők a DMK Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.). Közreműködik: a győri Forrás Színház. Szerkesztette és rendezte: Bánffy György, előadják: Ács Tamás és Papp Attila színművészek.
A megemlékezések sora nem ér véget, hiszen február 17-én 12.30-kor - Wass Albert egykori almamáterében - a pallagi Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolában (Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 1.) koszorúzzák meg az író domborművét.

http://kultura.hu/main.php?folderID=887&articleID=296976&ctag=articlelist&iid=1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése