2009. november 10., kedd

Így megy ez: az előzetesben ülő Hunvald tovább kapja a pénzt


A képviselő-testületi döntés értelmében továbbra is jár a pénz Hunvadnak. Ismert, a szocialista polgármester előzetesben ül.

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket.

A képviselők ugyanilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, amely arra vonatkozott, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra.

A polgármester költségátalányával kapcsolatban Gergely József MSZP-s alpolgármester emlékeztetett: Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában már korábban kifejezte, hogy a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni és kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön.

Gergely József közölte: a polgármester jelenleg nettó 300 ezer forintos illetményt kap, mást nem. A testület pénteki ülésén elsőként Gergely József három részből álló határozati javaslatáról szavazott. A képviselők 11 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett elutasították az indítvány azon pontját, amely szerint Hunvald György illetményének szüneteltetéséről, illetve megszüntetéséről jogszabályi háttér hiányában nem áll módjában dönteni jelenleg a testületnek.

Azt a pontot azonban elfogadták, amely rögzíti: addig, amíg jogszabály másként nem rendelkezik róla, Hunvald György költségátalánya letéti számlára kerül. Ugyancsak támogatták a javaslat azon részét, amely szerint ha az Országgyűlés törvényt alkot az ügyben, azután az alpolgármesternek annak megfelelő előterjesztést kell készítenie a testület számára. Ezután utasították el a Fidesz indítványát, illetve egy másik frakció kezdeményezését arról, hogy az alapilletményt is letétbe folyósítsák.

„Körmük szakadtáig harcolnak Hunvald György juttatásaiért”

Az indítványok vitájában Gergely József többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben két parlamenti frakció, az MSZP és a Fidesz is nyújtott be egy-egy javaslatot az Országgyűlésnek, és ha ezek közül valamelyiket elfogadja majd a Ház, akkor az erzsébetvárosi testület azt végrehajtja. Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője a vitában úgy fogalmazott, „önök ezt a problémát nem akarják megoldani (...), körmük szakadtáig harcolnak Hunvald György juttatásaiért”.

Vattamány Zsolt újságíróknak úgy fogalmazott, „ez az egész egy komédia”. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) leírta, hogy nem jár az előzetes letartóztatásban lévő polgármesternek fizetés. Az MTI kérdésére elmondta, ő nem látta azt a papírt, amelyben Hunvald György lemondott a költségátalányáról. Vattamány Zsolt szeptember 20-án azt közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György számára február 10. óta – amióta nem jár be a munkahelyére – az önkormányzat havi 742 560 forint juttatást adott. Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség egyebek mellett hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, amelyeket bűnszervezetben követett el. Ezekért a bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.

http://mno.hu/portal/674672

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése