Az EBRD igazgatósági tagját választotta a magyar uniós biztosi jelöltnek a miniszterelnök. Andor László többek között az MSZP által ajánlott Veres János, egykori pénzügyminisztert szorította ki a Barroso-kormányból. Andornak a brüsszeli parlament előtt le kell még vizsgáznia.
Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök délután bejelentette, hogy Magyarország Andor Lászlót jelöli a következő öt évre az Európai Bizottságba. Az MTI szerint a kormányfő úgy fogalmazott: jelöltje szakmai rátermettségéhez, emberi tisztességéhez nem férhet kétség.
A miniszterelnök nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar uniós biztos minden magyarországi demokratikus párttal nyitott, kiegyensúlyozott, stabil kapcsolatot ápoljon. Azt kérte tőle, hogy találkozzon a demokratikus parlamenti erőkkel, hiszen hosszú távon együtt kell működnie velük.
Az EU kormányának is nevezett szervezetbe minden tagállam egy-egy főt delegál, de a biztosok elvben nem hazájukat, hanem a közös érdekeket képviselik.
Kovácsénál erősebb posztot kaphat
Az elmúlt öt évben Kovács László volt a magyar biztos, aki az adóügyeket kapta. Mivel az EU nem szed adót, és viszonylag kevés területen avatkozhat be a tagállamok adópolitikájába, ezért ez a terület a gyengébbek közül való volt. Andort ennél komolyabb helyre várja a magyar kormány, Bajnaiék a regionális politikát nézték ki neki. Mivel az EU a mezőgazdaság után a leszakadt régiók támogatására költ a legtöbbet, ezért ez általában is fontos pozíciónak számít. Különösen fontos Magyarországnak annak fényében, hogy a hét magyar régióból hat eléggé leszakadt ahhoz, hogy komoly támogatást reméljen.
Hogy Andor végül milyen pozíciót kap Brüsszelben, az elsősorban José Manuel Barrosótól, a bizottság elnökétől függ. Információink szerint a magyar kormány komolyan lobbizott a regionális biztosi helyért a portugál elnöknél, sőt, a visegrádi országok jóindulatát is elnyerte ahhoz, hogy az eddig lengyel biztos felügyelte terület a magyarhoz kerüljön. Úgy tudjuk, hogy a visegrádiak informálisan előre egyeztettek, hogy ne tartsanak igényt ugyanarra a posztra.
http://index.hu/belfold/2009/11/05/andor_laszlo_lesz_a_magyar_biztos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése