2009. november 14., szombat

Göncz Árpád átvette a Húszéves a Köztársaság Díját


Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szerdán átadta Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából alapított Húszéves a Köztársaság Díjat. A díjat a volt köztársasági elnök otthonában vette át.
Az elismerés átadásakor Molnár Csaba kancelláriaminiszter elmondta: „Göncz Árpád neve egybeforrt a magyar rendszerváltással, a harmadik Magyar Köztársaság első évtizedével, az épülő és alakuló demokráciánk kibontakozásával. Megvolt benne a bölcsesség, az erény, a bátorság, a józanság, a felelős gondolkodás és az előrelátás képessége, nem véletlen, hogy a magyar polgárok tisztelete mindmáig töretlen iránta. Göncz Árpád nélkül nem lenne ma olyan demokratikus és kulturálisan nyitott Magyarország, mint amilyenné az utóbbi évtizedekben vált.
Nehéz időszakban vállalta Göncz Árpád az elnöki hivatást. Ezen komoly vállalás azonban nem volt idegen személyiségétől, hiszen ő a nagy terhek vállalója, a szabadság és demokrácia kérlelhetetlen szolgálója. Ami 1956-ban, illetve azt követő évtizedekben nem adatott meg neki – azaz, hogy a magyar szabadság ügyét napról napra, évről évre élhesse meg –, az a rendszerváltást követően mindennapi feladatává vált. Göncz Árpád mindezt nem kötelességként, hanem kiteljesedésként élte meg. Nem személye kiteljesedéseként – nem magára gondolt ekkor sem –, hanem a köztársaság szellemének, a remény politikájának kibontakozásaként. Ahogy fordítói munkássága során, úgy politikai tevékenységét is alázattal, pontosan és példamutatóan végezte. Ahogy fordítás közben Malcolm Lowry, John Updike vagy éppen William Faulkner mondatvezetését, s ezzel mondanivalóját vette figyelembe, úgy a köztársaság elnökeként is kizárólag a demokrácia „parancsa” vezérelte, nem pedig a politikai környezet szeszélye és borongóssága. Nehéz időkben vállalta e hivatást, egy fiatal köztársaság elnöke volt, egyszerre kellett a piacgazdaság és a demokrácia intézményi feltételeinek eleget tenni.
Az, hogy a rendszerváltás nem csúszott ’félre’, ebben kiemelten fontos szerepe volt - más politikusok és közéleti szereplők mellett – Göncz Árpádnak, egy igazi szabad, demokrata és értékelvű politikus, polgár emberi nagyságának is. Egy húszéves köztársaság köszönti hát történetének legnépszerűbb államfőjét, a demokrácia titkának tudóját.” – zárta ünnepi köszöntőjét Molnár Csaba miniszter.

A kormány október 6-i ülésén döntött a "Húszéves a Köztársaság" díj alapításáról, a díjat azok kaphatják meg, akik tevékenységükkel hozzájárultak a békés rendszerváltáshoz.

A legfeljebb 25 díjazott személyére október 10-ig tehettek javaslatot a kancelláriaminiszternek az 1989. október 23-a után megválasztott kormánytagok, országgyűlési képviselők és polgármesterek. A beérkező javaslatok alapján a hét miniszterből álló kitüntetési bizottság döntött arról, hogy ki kapják meg az elismerést. A 23 kitüntetett egy kisplasztikai alkotást és egy, az adományozást igaazoló okiratot kapott. Az elismerés nem jár pénzjutalommal.

http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/dij20091111.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése