2009. február 2., hétfő

Pozitív lista az APEH-nél


A köztartozásmentes adózók listáján azok a cégek szerepelhetnek, amelyeknek nincs adótartozása. A vállalkozások maguk kérhetik, hogy kerüljenek fel a listára. Az adatokat az adóhatóság ellenőrzi, és csak azokat a cégeket teszi fel a listára, amelyek valóban nem tartoznak az APEH-nak.
Azok a cégek, amelyek mindig időben fizetnek, kérhetik, hogy vegyék fel őket a köztartozásmentes adósok adatbázisába. A kérelmet interneten kell elküldeni az adóhivatalnak. Ott ellenőrzik az adatokat, és ha a cégnek tényleg nincs tartozása, felveszik az adatbázisba. És amíg minden rendben van, ott is maradhat.

„Ha felkerült a listára és teljesíti az adóbevallási kötelezettségét, határidőben befizeti az adóját, akkor gyakorlatilag az idők végeztéig szerepelhet az adatbázisban, soha többé nincs ezzel kapcsolatos teendője” – mondta Papp István, az APEH főosztályvezetője.

Az adatbázisban szereplő cégeknek ezentúl nem kell nullás adóigazolásért sorban állniuk. A listát bárki megnézheti. A Vállalkozók Országos Szövetségénél azt mondják, a kezdeményezés jó, csak az a fontos, hogy a lista hiteles legyen.

„Akik tisztességesek, akik részt vesznek a közteherviselésben, mindenképpen kerüljenek fel, ha kérik. De akik bármilyen svindlibe, csalásba, adónemfizetésbe belekerültek, viszont semmiképpen sem” – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára.

A listára folyamatosan lehet jelentkezni, minden hónap 10-én frissítik. Először februárban teszik közzé az adóhatóság honlapján.

http://www.rtlhirek.hu/cikk/243876

2009. január 30., péntek

"Minden elkövető cigány volt" - állítja a főkapitány


"Legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - közölte a miskolci rendőrkapitány.

"Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt" - ezt Pásztor Albert a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője mondta azon a péntek délelőtti sajtótájékoztatón, ahol lopás- és rablássorozatok felderítéséről számolt be. Az elmúlt 2 hónapban több járókelőt is utcai rablók támadtak meg Miskolcon. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el a megtámadottaktól.

A Független Hírügynökség tudósításából azonban nem derül mi, milyen összefüggésben nyilatkozott a főkapitány elkövetők etnikai hovatartozásáról.

"Összesen 8 ilyen utcai támadásban kellett intézkednie kollégáinknak" - jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány. "Buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt, akit kézzel, volt, akit bottal ütöttek le. Az utcai támadásokkal összefüggésben 11 főként huszonéves elkövetőt vettek őrizetbe kollégáim."

"Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások - amik ilyen erőszakos jellegű rablások - elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Pásztor Albert.

Az utcai támadásokkal összefüggésben őrizetbe vettek között 3 gyermek-, 3 fiatalkorú és 5 felnőtt van. Legtöbben már voltak büntetve hasonló jellegű bűncselekményekért.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.minden_elkoveto_cigany_volt_-_allitja_a_fokapitany.96014.html

2009. január 29., csütörtök

Magyar skizo: úgy csalunk adót, hogy közben elítéljük


A Nagymagyarország-matricán túl is létezhet magyar identitás
Lehet a "mi a magyar" kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. Az "újjobbos” címkével illetett közösség második nyilvános találkozóján Kopp Mária pszichológus, Ablonczy Balázs és Romsics Gergely történészek beszélgettek a magyarság lepusztult lelkiállapotáról és lehetséges kiutakról.
A Reakció, a Kommentár, a Konzervatórium és Jobbklikk egyaránt jobboldali és konzervatív orgánumok. Abban azonban különböznek a többi, önmagát hasonlóképpen meghatározó sajtóterméktől és azok körétől, hogy az általuk képviselt nézetek az egyszeri MSZP-szavazókon kívül a tarsolylemezes "hazafiak" és a Rákay Philip humornapalmjaitól hanyatt vágódó Fidesz-törzsbázis számára is többnyire nehezen emészthetőek.

Az egymással erős átfedésben lévő négy társaság a blog, illetve papíralapú létezés mellett immár élőben is igyekszik maga köré közösséget építeni. A tavaly év végén nagy érdeklődéssel kísért első ilyen összejövetelből inkább csak kölcsönös vállveregetés lett. A Fidesz-független hangvételt pedig némiképp árnyalta Navracsics Tibor Jobbklikk-szerző, civilben Fidesz-frakcióvezető jelenléte, és a vele folytatott, amúgy nem Fidesz-színvonalú társalgás.

A szerdán este megrendezett második alkalom viszont a jobboldalon különösen neuralgikus, egyben neurotikus témaként kezelt nemzeti kérdésbe tenyerelt. Két történész, Ablonczy Balázs és Romsics Gergely, illetve Kopp Mária pszichológus a lerobbant magyar lelkiállapot okairól, illetve az ezzel összefüggő nemzeti identitás lehetséges újrafogalmazásáról beszélgettek.

Nemzeti konszenzus az adócsalásról

Kopp Mária a nyolcvanas évek óta vizsgálja a magyarság lelkiállapotát. Nemzetközi összehasonlításokkal végzett kutatásai igazolják a népszerű identitásválság-elméleteket. A pszichológusnő szerint a nemzetközi összehasonlításban példátlan értékhiánnyal küzd a magyar társadalom. A lakosság hetven-nyolcvan százaléka senkiben nem bízik, nem lát közös célokat és értékeket. Az elvárások és a valóság közt is hatalmas a különbség: a magyarok hatvanhat százaléka szerint az adócsalás bűn, ám nyolcvan százalék mégis adót csal.

Az értékek ugyanakkor, még ha elérhetetlennek is látszanak, a legtöbb magyar számára mégis léteznek. A súlyos érték és identitásválsággal küzdő magyarok nyolcvankilenc százaléka büszke a saját magyarságára. Ez kiemelkedően magas arány, megelőzi például a Kárpát-medence más népeit.

A büszkeség ellenére láthatóan nincs működő közös magyarságtudat. Ennek sok jobbos számára kézenfekvő bizonyítéka a kettős állampolgárságról tartott szavazás csődje, a "december 5-szindróma". Romsics Gergely szerint ugyanakkor korábban sem voltak kizárólagos nemzeti öndefiníciók, általában több értelmezés létezett egyszerre. Ma sem lehetne kizárólagosan definiálni a "magyar" jelentését. Arra viszont lehetne törekedni, hogy a magyarsággal kapcsolatos bizonyos kérdésekben a társadalom többsége számára elfogadható konszenzusok szülessenek.

Ablonczy Balázs szerint is többféle értelmezése van a magyarságnak. A Frei Dosszié-jellegű populáris önkép ma is olyan, zömmel pozitív jellemzőket mutogat, mint a talpraesettség, a világ minden táján helytállás és a vendégszeretet. Ugyanakkor a szellemi elit körében a Széchenyi István-féle beborult pesszimizmus az uralkodó.

Kádár, napjaink legbefolyásosabb politikusa

A főbűnös nem meglepő módon a "nemzetietlen" Kádár-rendszer. A kelet-európai szocializmusokban mind volt nemzeti jelleg, míg a magyarban egyáltalán nem. Ablonczy Balázs mindezek okát a Kádár-rendszer alapjaiban látja: az orosz csapatok jelenlétéről tabu volt beszélni, ami összefüggött a nemzeti szuverenitás kérdésével. A szomszéd országokkal való konfliktuskerülés miatt nem volt téma Trianon, így a határon túli magyarság sem. Ablonczy szerint ennek köszönhető például az, hogy sokan magyarul jól tudó románnak tartják az erdélyi magyarokat.

A nemzeti öntudat helyett a jólét és a fogyasztás viszonylagos szabadsága tartotta össze a népet Kádár idején. Kopp Mária szerint emellett a "kiskapuzás" is, mely a rendszer tökéletlenségének kivédésére kialakult, egymás svindlijeit elnéző össznépi játékká vált.
Ha a kommunistákra kenjük, attól nem biztos, hogy megoldódnak a problémák. Ezt Doncsev András, az est Jobbklikkes moderátora vetette fel, aki szerint hasonlóképp pótcselekvés a Nagymagyarország-matricák ragasztgatása is. Ablonczy Balázs szerint az ilyen pótcselekvéseket lehet rosszallni, de nem lehet őket megtiltani. A határon túli magyarok ügyét ugyanakkor "le kellene választani Trianonról". Meg kellene értetni, hogy nem a Trianonozás-matricázás lesz az, ami az ő sorsukat jobbra fordítja.

Romsics Gergely ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy míg a magyar társadalom egyes részeinek a kommunizmus és a holokauszt a máig élő trauma, jelentős társadalmi rétegek pont azt nem tudják feldolgozni, hogy a rendszerváltás után újra visszaestek abba a szegénységbe, amiből a bűnbaknak kikiáltott Kádár-rendszer nyújtott kitörési lehetőséget.

Magyar multikulturalizmus

Ezekből a feldolgozatlan traumákkal járó, sarokba szorítottság-érzésekből erednek a matricázáshoz hasonló pótcselekvések - vélte Kopp Mária, aki úgy látja, a határon túliak esetében ezek helyett segíthetne például egy magyar és nem magyar kisebbségek jogait egyaránt felkaroló kisebbségvédelmi politika felvállalása. A pszichológusnő szerint példa és lehetséges kiút a klasszikus XIX. század végi nemzeti liberális eszme nyitott, toleráns magyarság-fogalma. Ennek értelmét és értékét pont az adta, hogy mindenki lehetett magyar, másik identitásának feladása nélkül.

A jövő várhatóan amúgy is a többes identitásoké lesz. A radikális jobboldalon népszerű "mindenkinek csak egy hazája van" elvvel ellentétben példák is mutatják, hogy létezhetnek többes identitások, határon innen és túl. Ablonczy Balázs szerint a magyar identitás "sem lesz már a régi": a szlovákiai magyarok jelentős része például büszke a szlovák állampolgárságára.

Kopp Mária ugyanakkor úgy véli, a többes identitások segíthetnek feloldani az egymást feszítő nemzeti és kisebbségi ellentéteket. Az átjárható határok által élénkülő kulturális-gazdasági kapcsolatok is ezt segítik: Ablonczy Balázs szerint az utóbbi időben történt kevés jó dolog közül az egyik egyértelműen a schengeni határnyitás volt.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.magyar_skizo_ugy_csalunk_adot_hogy_kozben_eliteljuk.95860.html

2009. január 28., szerda

Látó segítségét kérte a volt villalakó!


Molnár Anikóra egy férfi tett rontást

Az egykori villalakó már megszokta, hogy mióta ismert személyiség, kap hideget-meleget - Molnár Anikó azonban végre szeretne boldog párkapcsolatot, s ezért mindent megtesz.
A Való Világ után került reflektorfénybe, immár hat éve Molnár Anikó - S bár már egy show keretén belül is próbálkozott, eddig nem talált rá a nagy Őre. Mostanság sokat foglalkozik teste és lelke erősítésével, hisz a földön túli erőkben is.

Látó segítségét kérte, hogy megtudja jövőjét és múltbeli sikertelenségei okát. A látó szerint rontás volt Anikón, melyet egy férfi tett rá, ő viszont most megszabadította tőle, s biztatta: még idén bekopogtat hozzá a várva-várt szerelem. A sztár nemrég szerepet vállalt egy rap videoklipben is: Mr. Bustával dolgozott együtt - mesélte az Epizód magazinnak.

Molnár Anikót hosszabb ideje bosszantotta nemcsak az, hogy nem talál rá az ideális férfira, de az emberek nagy része félreismeri őt.

Ez véleménye szerint főként a médiának köszönhető. Nem sokkal a Való Világ show után a Nagy Ő főhőseként jobbnál-jobb pasik közül válogathatott, s olyan világot teremtettek köré, amelyben sosem élt.

Anikó elmondása szerint míg a műsorban Jaguárt vezetett és drága Dior ruhákban járt, ő valójában nem engedhet meg magának ilyesmit, mindez csak a műsorkészítők ötlete volt.

A hétköznapokban Suzukit hajt és nincs pénze borsos árú holmikra. A sztár úgy érzi, kialakult pánikbetegségének is részben az az oka, hogy nem szereti a közeget, amelyben él.

Molnár Anikó régóta vágyik a szerelemre és családot szeretne - de csak akkor szülne, ha megtalálja az igazit.

Nyáron még úgy nyilatkozott, jelenleg sem férjre, sem gyermekre nem vágyik, de ha végre összejönne a nagy szerelem, valószínűleg nem habozna.

http://bulvar.ma.hu/tart/cikk/d/0/35493/1/bulvar/Molnar_Anikora_egy_ferfi_tett_rontast

2009. január 27., kedd

A politikusbűnözés fokozódik


Pártállami zsargonban fogalmazva: az erzsébetvárosi ingatlanpanama hatása begyűrűzött a szomszédos kerületbe. Illetve – Virág elvtárs után szabadon – a politikusbűnözés fokozódik.
Míg a VII. kerületben „csupán” egyik-másik városatya bukhatott orra a kenőpénzek banánhéján, addig Terézvárosban egész frakciókat rabosítottak. Ami jogtörténeti kuriózumként talán a rekordok könyvébe is bekerülhet. Ha cinikusak akarunk lenni: az SZDSZ-képviselőcsoport nem elégedett meg azzal, hogy liberálisként propagandaszinten híresztelje, miszerint az állam (jelen esetben önkormányzat) a legrosszabb gazda. Saját kezűleg, tettlegesen demonstrálta is. A szociknál pedig bebizonyosodni látszik a kádári időkben terjedő vicc parafrázisa. Jelesül, hogy demokráciában minden köztulajdonú vagyontárgy a dolgozó népé. Amit választott képviselőnek zsebén át értékesít.

Félretéve a vicceket: a magyarországi ingatlanvagyont a Rákosi-korszakban legalizált rablásként államosították. S úgy tűnik, most politikailag fedezett bűncselekmény-sorozat keretében privatizálják. A dualizmus és a Horthy-korszak idején épült belvárosi magánbérházak egyik részét már a Sztójay-kormány zsidóüldöző „árjásításának” folyományaként elvették a tulajdonosaiktól. Utána pedig a kommunista diktatúra államosítása faji diszkrimináció nélkül, „igazságosan” mindenkit jogfosztott állapotba helyezett. A rendszer ingatlanvagyon-kezelői szakpolitikájára a lassú, de biztos rohadás volt jellemző. Tőkehiány miatt a történelmi városmagot az elhanyagoltság uralta. A Monarchia évtizedeiben felépült paloták, sarokházak patinás falait golyónyomok, graffitik, korom- és füstfoltok borították. Nemhogy felújításra, állagmegóvásra sem igen futotta. Amit a városfejlesztési pénzekből nem lopott el a későkádári tanácsbürokrácia, az elfolyt a pazarló, vízfejű apparátusok eresztékei közt.

A rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy a városképi, építészeti, műemléki értéket jelentő házak tisztességes helyreállítása magántőke nélküli elképzelhetetlen. És az is benne volt a pakliban, hogy a magánosítás sem lesz paragrafusilag korrekt. Az áron aluli tranzakciókat a mindenkori, ügyeletes helyhatóság rendszerint azzal védi, hogy a magasabb ár legfeljebb a könyv szerinti beárazás. A piaci érték ennél jóval alacsonyabb. Nehezíti a dolgot, hogy az ingatlan-értékbecslők hitelességénél talán csak a használtautó-kereskedők szavahihetősége rosszabb. Nem arról van szó, hogy feltétlenül alkatilag becstelenebbek, mint a többi mesterség képviselői. Egyszerűen azért van így, mivel egy ingatlan forgalmi értékét rengeteg – állandóan változó – tényező befolyásolja. Így könnyen „becsúszhat”, hogy az szakértő lefelé (vagy épp felfelé) téved pár milliót. (Netán jóval többet is.) S mivel az önkormányzati ingatlaneladásoknál szokásos leárazásoknál sem az értékesítő vagyonkezelő, se a „mázlista” vevő nem tiltakozik a dolog ellen, bonyolult a visszaélés maradéktalan feltárása. Ilyenkor kell egy hivatalos (korrektnek tűnő) árbecslés. S mindig akad, aki jó pénzért csak annyit kérdez: mennyiről szóljon a papír? A házat töredékáron elpasszoló köztulaj pedig játszhatja a naiv, rászedett ügyfelet. Hogy ő persze nem is tudhatta, milyen kincset tékozolt el a hibás, felületes szakvélemény miatt.

Nyilvánvalóan egy kisdiák is pontosan tudja, mitől döglik itt a légy. A piaci ár és a nyomott összeg közötti differenciával az ingatlannepper tíz- és százmilliókat spórolhat. Amely megtakarított pénzből komoly tételben részesülhet a nagypályás stiklizést bonyolító köztisztviselő és városatya. Hogy konkrét esetben pontosan hogyan is folyt az ügyintézés, arról – az ártatlanság vélelmének jogintézményét respektálva – nem dönthetünk, viszont nagyjából el tudjuk képzelni.

Mindenesetre árulkodóak az érintettek idevágó nyilatkozatai, némelyeknél annak hiánya. Verók István (szintén gyanúsított) polgármester úgy gondolja „mivel a testület hozott döntést, egyes képviselők nem követhettek el hűtlen kezelést, ez fogalmilag kizárt. Képviselő nem vonható büntetőeljárás alá a testületi ülésen leadott voksa miatt.” Továbbá „a helyi képviselő a magyar alkotmányos modellben laikus társadalmi tevékenység keretén belül működik, ezért nincs esetében fegyelmi vagy anyagi kártérítési felelősség.” E logikát követve az önkormányzati tag gyakorlatilag semmiért nem felelős törvényileg, amit határozathozói minőségben elkövetett. A kerületvezető politikus okoskodásából levezetve semmiféle jogi bántódás nem érhetné a grémium tagjait, ha például úgy döntenek: a városházát egy forint jelképes tarifáért bérbe adják sztriptízbár céljára. Mely létesítménybe az igennel szavazók utána díjmentesen léphetnének be. Hozzáteendő persze: valóban elképzelhető, hogy némelyik tag jóhiszeműen, a frakciófegyelemnek magát alávetve (a részletekről nem is tájékozódva), „gombnyomogató androidként” szavazott.

Csakhogy a politikai lojalitás nem lehet kibúvó a büntetőjogi szankciók alól. Ugyanakkor elfogadható lenne, hogy a becsületes, a határozat pénzbéli „áldásaiban” nem részesülő pártkatonákkal szemben (ha vannak köztük ilyenek) ne hűtlen, csupán hanyag kezelés legyen a vád. Fenti idézettel mellesleg nincs vége a polgármesteri aranyköpéseknek. Verók szerint az eljáró ügyészség „túlságosan független, egyszerűen nincs felettes szerve” Már hogyne lenne. A bíróság az, mely a vádhatóság álláspontját elfogadja vagy felülírja. Ilyen erővel a parlamenti többség és a kormány vezetői jobban háboroghatnának. Mondván, a jogszabályaikat megsemmisítő Alkotmánybíróság túlságosan független, nincs határozatait felülvizsgáló intézmény. Persze arra minden normális, a hatalmi ágak szétválasztását akárcsak középiskolás fokon ismerő személy gúnykacajjal reagálna. Ez viszont kommentárt sem igen érdemel. Természetesen az önkormányzati politikus azt cselekszi, amit bármely, gyanúba keveredett illető: védi önmagát, menti az elveszni látszó jó hírnevét. Csak mindezt olyan, hatalmi gőggel spékelt bicskanyitogató pökhendiséggel teszi, hogy a nézők/olvasók többsége morálisan csípőből rabosította.

Hogy a korrupciós láncreakcióként beindult folyamatban hány ingatlandominó dől még le, nem tudni. Viszont kimondható: a fővárosban a balliberális koalíció megvalósította az üvegzsebet. Csak épp sötétített változatban. Melybe belátni nem lehet. Viszont az odabent lapuló milliárdok kuncogása így is jól hallatszik.

http://hvg.hu/velemeny/20090126_papp_laszlo_tamas_politkusbunozes.aspx

2009. január 26., hétfő

A Fidesz nyerte a választást


A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el a parlamenti mandátumot a Ferencvárosban a tegnapi időközi választáson. Bácskai János fölényes, kétharmados győzelmet aratott szocialista versenytársa felett.
Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte tegnap az időközi ferencvárosi választás második fordulóját, így ő képviselheti az Országgyűlésben a főváros 12-es számú választókerületét. A politikus megköszönte a választóknak, hogy felelősen viselkedtek, és nem hagyták parlamenti képviselet nélkül a kerületet. Hangsúlyozta: az itt élők a változásra szavaztak. Az eredményt történelminek nevezte, a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy időközi választáson a jobboldal mandátumot vegyen el a baloldaltól.

A Fidesz ferencvárosi központjában a hivatalos eredményhirdetés előtt úgy tudták, a jelöltjük kétharmaddal több szavazatot kapott, mint az MSZP-s Bánsághi Tamás.

A hivatalos végeredményt csütörtökön állapítják meg, akkorra érkeznek be a külföldön leadott voksok. A választás második fordulója érvényes, hiszen azon a szavazók több mint 25 százaléka részt vett. A szavazókörök zárása előtt fideszes adatok szerint a jogosultak 29,5 százaléka adta le voksát. Bácskai Jánosra 5332 (60,2 százalék), az MSZP jelöltjére, Bánsághi Tamásra 2452 (27,7 százalék), a Jobbikéra, Szegedi Csanádra 674, a Humanista Pártéra, Várady Tiborra 350, a Magyar Kommunista Munkáspártéra, Paulik Péterre 48 választó szavazott.

Úgy tűnik, a kormányoldalnak azért sikerült kiábrándítania az embereket a pártpolitikából, hiszen a jogosultak alig több mint negyede járult az urnákhoz. Közrejátszhatott ebben a balliberális média által folyamatosan sulykolt politikaellenesség, a folyamatos agitprop tevékenység: "Az ellenzék sem jobb semmivel, mint a kormány."Az időközi választás előtt megkezdte a baloldalhoz közel álló politikai elemző cég, a Political Capital azt az akcióját, amellyel a választások érvényességét kérdőjelezte meg. Azzal hozakodott elő, hogy a parlament az Alkotmánybíróság döntése ellenére sem arányosította a választókerületeket, így nem is lehet érvényes a voksolás.

"Demokrata" célok

Érvényes volt a ferencvárosi választás. Pedig megint mindent megtettek, hogy ne legyen az. John Emese (SZDSZ), aki áldott állapotban indult a választáson, meglepődve tapasztalta, hogy a babát nem érdekli a választás, világra akar jönni. Ezért hát John bejelentette: nem indul a második fordulóban. A kis John világra is jött, de a mama szinte még vajúdás közben is arra biztatta ötszázaléknyi támogatóját, hogy maradjon otthon. A kampány utolsó napján a szocialista Bánsághi Tamás is belehúzott. A tévében beszélt, pedig december eleje óta semmilyen mondandója nem volt. Ő is az érvénytelenségre játszott. Neki sem jött be.

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=158733

2009. január 25., vasárnap

Ökofarmmal a gazdasági válság ellen


A gazdasági válság csak a galgahévízi ökofarmot nem érinti, mivel állításuk szerint a nyolcvanas évek vége óta erre készülnek. Saját tejük, sajtjuk, húsuk van, és tavaszra átadják az ökofalut is, ami energiatakarékos és olcsó lesz.

Jelenleg négy család él a Galgahévíz melletti ökofarmon, de további öt családi ház épül, és a 16 lakásos társasház 8 lakása is elkelt. A két utóbbi csoport beköltözése tavaszra várható. Cél, hogy mintegy 20 család beköltözése után a helyi gazdaság megteremtésére koncentráljanak, miközben tovább folyhat a benépesülés a 60 családos befogadóképesség eléréséig.

"Ha egy emberléptékű közösség tudatosan szervezi saját gazdasági tevékenységét, akkor csupán a közösség saját valódi szükségleteinek ellátásával az aktív korú tagjainak 65 százaléka számára biztosítható megélhetést jelentő foglalkozás" - állítja nemzetközi kutatásokra hivatkozva az M3-astól nem messze épült ökofarm igazgatója, Varga Géza. Ha a termékeiket képesek eladni a közösségen kívül, akkor akár további 20 százalékos foglalkoztatást is képesek biztosítani.

A legfontosabb mégis az, hogy az emberek a fogyasztási szokásaikat a valódi szükségletek szintjére tudják csökkenteni, mert az évente újabb plazmatévének nem sok értelme van. Varga azt bizonyítja, hogy egy jól megszervezett helyi közösségben erre nincs, vagy sokkal kevésbé van szükség, és működtethető a rendszer.

A mezőgazdaság mellett a bevételeik 40-50 százalékban építőipari tevékenységek adják, például a farmon munkálják elő az ökofaluhoz szükséges faanyagokat.


Túlélni a gazdasági válságot

A nyolcvanas évek közepén egy építészekből, vidékfejlesztőkből, agrárfoglalkozásúakból, orvosból és más egészségügyi dolgozókból álló 25-30 fős baráti társaság találta ki, hogy a Kubai-Magyar Barátság Termelőszövetkezet helyén beindít egy igazi ökofarmot, olyat, amilyenről az igazgató csak tanult a hetvenes években Svédországban. Egyet tudtak: a korlátlan növekedés nem fenntartható, ezért mindent meg kell tenniük egy olyan helyi gazdaság megteremtéséért, amelyik sokkal kevésbé van kiszolgáltatva a növekedési kényszernek, a globális piacnak, ami a jelenlegi gazdasági helyzetet jellemzi.

A terv a következő volt: először a helyi mezőgazdaságot kellett megerősíteni, és részben átalakítani, később ehhez elkezdték építeni az ökofalut, aminek lakásait folyamatosan adják át tavaszig, végül a harmadik ütemben az ökofalu lakói kezdenek el dolgozni az ökofarmon, és a helyi gazdaság más ágaiban, mint az építészet, az energiaellátás, az élelmiszer-feldolgozás, szociális gondoskodás, adminisztratív feladatok, nemzetközi projektek, turizmus. Így teljesen zárt, a piactól független közösséget hoznak létre Galgahévízen.

Hónaljig a tehénben

Az éppen a farmon dolgozó állatorvos szerint alapvetően nem különböznek az itteni megoldások a máshol ismertektől, de az biztos, hogy könnyebben ivarzanak, kevesebb a kényszervágás egy átlaggazdasághoz képest, ahol 15 százaléka a teheneknek megbetegedés miatt kerül évente kivágásra. Az állatorvos, miközben a hónaljáig felnyúlt egy üszőnek, az alapvető különbségre is rámutatott: a gyógyszerezés jóval kisebb arányban fordul elő az ipari nagyüzemben alkalmazottnál.

De a legjobb az, hogy a fejés után a tőgymeleg tej rögtön egy csövön keresztül folyik át a fal másik oldalán található tejfeldolgozóba, ahol 300-400 liter tejet rögtön feldolgoznak. Itt találkoztunk Panni nénivel, aki éppen elkészült a szombat hajnali piacra szállítandó sajtokkal. Úgyhogy kóstolót tartottunk: a tejföl olyan kemény volt, amit csak hírből ismertem, a kanál beletört.

Az ökofarmon nem használnak vegyszereket, az állatok is harmadannyi gyógyszert kapnak, mint ipari tartásban élő társaik, illetve a mosogatást mosószódával oldják meg a zöldségfeldolgozóban. Erről egy modellismerősöm jut eszembe, aki 15 éve sima csapvízzel mos hajat. Jelenleg 100 szarvasmarhát, mangalicákat, kecskéket, juhokat tartanak, pont annyit, amennyiből eltartható a gazdaság által foglalkoztatott 35 ember. A biocuccokat Budapesten és a faluban adják el a már bejáratott vevőkörnek.

Falut alapítani

A farmtól pár percre a domb tetején a 8,6 hektáros területen készül az ökofalu: 16 lakásos sorház (40 és 90 négyzetméteres lakásokkal) és több családi ház épül a 40 építési telken. 50-60 családnyi férőhelyből jelenleg 15-18 ház van eladva. Az ökfaluban megvásárolható telkek négyzetméter ára a 2008-as árakon 4250 forint, az ökotechnológiával megépített ház átlagos igényszinten 155 ezer forint/négyzetméter. A sorház lakásnégyzetméter ára kulcsrakész állapotban a telekrésszel együtt a 2008-as áron bruttó 195 ezer. A házakat a ház alapjából kitermelt földből készített téglákból készítik helyben, percenként három vályogtéglát tud készíteni a gép, ami nagyon jól tárolja a hőt, de a dupla téglasor közé szalmát tesznek, ahogy ezt a 17-18. században is tették. Az embereket vonzza a természet, a nyugalom, mert itt még az is előírt, hogy nem szabad fűnyírót használni a zajszennyezés miatt, helyette fűnyíróbirkákat terelnek ide.

Varga Géza tavaly karácsony óta él itt a családjával, A körülbelül 100 négyzetméteres ház fűtési költsége - mivel az ökotechnológiával helyi anyagokból épült – mindössze 8 ezer forintba kerül egy januári hónapban. A hasonló nagyságú ház gázszámlája lenn a faluban ugyanakkor 38 ezer forint volt. Fűtőanyagként hasábfát, mint megújuló energiát használnak. A saját energiaerdő telepítését 2007-ben kezdték. Az energiaerdő nem az ökofalu melletti különleges, sci-fi-s drótháló-rengeteg, hanem akácfák, amiből itt van elég.

Önmagunk felszámolása

"A jelenlegi GDP-ben mért gazdasági rendszerünk a minden évben hozzáadódó néhány százalékos növekedésével (jó esetben, mert jövőre csökkenésre számítunk) egy exponenciális vagyis gyorsuló növekedést jelent" - mondja Varga Géza. Egy zárt rendszeren belül, amilyen a Földünk is, nem lehetséges egy alrendszer exponenciális növekedése anélkül, hogy az ne élné fel az alapját jelentő erőforrásait. A gazdaság is egy ember által létrehozott alrendszere bolygónknak, tehát annak összeomlása féktelen növekedése miatt elkerülhetetlen. Ahogy ezt most látjuk is.

http://index.hu/kultur/eletmod/okofarm1209/