2009. február 7., szombat

Pénznyelőgép: legálisan uzsorázik a Provident


Először kidobták az ablakon a komódot, aztán a feleséget, végül a gyereket is. Máshol megerőszakolták a házaspárt, a 13 éves kamaszlányt prostitúcióra kényszerítették. Ráadásnak minden mozdíthatót vittek a lakásból. Hideglelős történeteket mesél Mali Zoltán, drávapiski polgármestere az uzsorásokról.

A példák nem légből kapottak, lapunk munkatársa Iharosberényben, Pogányszentpéteren és Csurgón érdeklődve hallott a megfélemlítésekről. Az uzsorát „egy a kettőbe”, meg „egy a háromba” adják, vagyis 10 ezerért 20-, illetve 30 ezer forint jár vissza. Bandák szakosodtak erre, gyakran börtönviselt, kigyúrt emberek. Egy csurgói férfit például úgy helybenhagytak, mert nem tudott fizetni, hogy hetekig lábadozott. Rendőrségre persze nem került az ügy.

Amikor nincs más kiút és uzsoráshoz már nem mernek fordulni a rászorult emberek, akkor jön a Provident. A cég Mali Zoltán szerint ugyanúgy uzsorakamatra ad kölcsönt, de van regisztrációs száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF). A polgármester elmondta: egyre többen vannak, akik a cég szolgáltatásait igénybe véve anyagilag ellehetetlenülnek. A polgármester uzsora és antiprovident harcot hirdetett. Február 16-án a Provident budapesti székháza elé vonulnak tüntetni. Akciójukhoz számos szervezet, jobb-és baloldali politikusok is csatlakoztak.

Ma rántotthús, holnap semmi. Ha megjön a providentes gyorskölcsön, két napig jól él a család, aztán rettegnek a másnaptól, meg, hogy miből fizetik vissza a törlesztést. A pogányszentpéteri Bogdán Imre azt mondja: a Provident nevét jól ismerik a szegénysoron. Ha képviselőjük megjelenik, sok helyen akkor kerül vacsora az asztalra. Mert sokan ebből teremtik elő a napi betevőt. Olyan is van, igaz, aki a napi pálinkát.
Bogdán Imre nem ez a fajta, ő szülei rossz példáját látva, tisztes otthont akart a gyerekeinek. Meséli: amikor megtudták, hogy cigány, félmillióval feljebb kúszott a ház ára, de akkor is megvette. Egy banktól kapott kölcsönt, ám nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket, így került a Providenthez. 200 ezret kért, 52 hét alatt 360 ezer forintot fizetett vissza. Szerinte falujában az emberek 30 százalékának volt már köze a céghez.

– Ötvenezer forint alatti hiteligénynél munkaviszonyt sem kell igazolni – ezt már a pogányszentpéteri Orsós Sándor mondja, aki 30 ezer forintot kért kölcsön, s még 16 ezerrel tartozik a Providentnek. A hamar összeverődő emberek sorolják aztán: 48 ezerből élnek ketten, valaki huszonháromezerből egyedül, vagy 75 ezerből három gyerekkel. Nehéz, de többségük a Providentről már hallani sem akar.

A cég olyan csoportot céloz meg, amit a bankok nem. A banki személyi kölcsön 300 ezer forinttól indul, s munkáltatói igazolás, állandó lakcím, személyi- és adókártya, telefonos elérhetőség, bankszámlára érkező jövedelem kell hozzá. Ráadásul az így befogadott kérelmek 70 százalékát elutasítják.
Ezek az emberek banki szempontból hitelképtelenek, gyakran egy hitelkérelmi nyomtatványt sem tudnak kitölteni, s képzetlenségük miatt nem is gondolkodnak előre. A Provident 227-435 százalékos teljes hiteldíj-mutatója (THM-je) nagyon magas, ám legális és minden hitelező maga vállalja.

– Más a gond – állítja Mácsik Zoltán, aki a Provident dél-dunántúli régiójának biztonsági igazgatója volt.
– Baj van a hitelpolitikával, a cég működési szabályzatával. Például valaki kér 200 ezer forintot. Rendben – mondja az alkalmazott, de nem tudunk jönni 2-3 hétig, így előre add oda az első törlesztőrészletet, 20 ezret. Így már csak 180 ezret kap, de 200-ról szól a kölcsön. Másik példa: nem tudom kifizetni az utolsó 20 ezer forint részletemet. Nem baj, vegyél fel 100 ezret, ebből kifizeted a húszat. Megint csak 80-at kap meg az ügyfél. Mivel 100 után 170 ezret fizet vissza, így lesz a 20 ezres tartozásból 170 ezer.
Mali Zoltán azt mondta: látott olyan ügyfél nyilatkozatot, amit 15 éves gyerek írt alá tanúként.

Mali Zoltán azt is elmondta: nem minden médium vállalja fel az ügyet, mert a Provident a reklámokért rengeteget fizet és nem akarnak ettől elesni.

Egy banki szakember ellenérvként így fogalmazott: a Provident legalább a látókörben van, ellenőrizhetőbb, dokumentumok vannak. A „maszek” uzsora az igazi ellenség.

http://barikad.hu/node/23574

Megnézhető a marcali tanárnő pornóvideója


Pár napja még csak pornóképeivel sokkolta a marcali nyelvtanárnő a viráglelkű népet, azóta viszont már a fotók eredete, egy szaftos pornófilm is előkerült. "Sziasztok! Mivel bejön az oldalatok, itt vagyunk! A puncim nagyon éhes, szereti a farkincákat és szeret sokat élvezni. Kedvesem nem féltékeny, szeretjük a bulikat több pasival, ahol engem nagyon megdugnak a farkincák, kettő is bemegy egyszerre, és ez a legcsúcsabb kéj" - írta a szexpartnerkeresőn bemutatkozó szövegében a 25 éves M. Eszter, akit tanítványai buktattak le az iskola vezetősége előtt.

A tanárnő egyből elhagyta az intézményt, felmondását kompromittáló hatású ifjúkori meggondolatlanságával indokolta ( szép kifejezés, mindenki építse bele a szókincsébe ). Hogy ez mit is takar pontosan, azt most már ország-világ megnézheti, a pajzán tanerő anno a következő szöveget mellékelte a feltöltött videóhoz: "Küldtünk képeket szexbulinkról úgy 2 hónapja. Nekünk nagyon bejön a két pasi egy csaj felállás, ezt a videót egyik barátunk segített felvenni. Amúgy a lukamba két fütyi megy be a videón :D Sziasztok!"

http://velvet.hu/blogok/muffin/2009/02/06/megnezheto_a_marcali_tanarno_pornovideoja/

2009. február 5., csütörtök

Önző és magára hagyott nemzedék: tinédzserek demokráciaképe


A rászorulókkal való szolidaritás az egyik legkevésbé vallott demokratikus érték a középiskolai diákok között – derül ki egy friss vizsgálatból. Egyetlen demokratikus érték van, amit következetesen elutasítanak a diákok, ez pedig a kisebbségi jogok érvényesülése. A megkérdezettek messze legnagyobb hányadát, több mint a felét zavarná, ha cigány lenne a padtársa.
„A nevelés a fiatal nemzedék módszeres szocializálása” – vallotta Emile Durkheim francia szociológus. Ebben az iskolának is alapvető feladatai lennének, de a mai magyar iskolarendszer – mint az a 9. és 11. osztályos középiskolás diákok között készített, a múlt héten ismertetett felmérésből kiderül – csak részben képes ezt a funkcióját betölteni. A kutatás a diákok demokráciaképére irányult, s 2005 után másodízben végezte azt el Budapesten és öt megyében egy, Csákó Mihály, az ELTE Társadalomtudományi Karának professzora által vezetett kutatócsoport. Már a korábbi vizsgálat is „a demokráciára nevelés súlyos hiányosságait” tárta fel, s ez – bár az adatok feldolgozásával még nem végeztek – az azóta eltelt időben sem változott.

Mindez már lemérhető az iskolák hozzáállásán is: számos helyen elutasították a felmérésben való részvételt, Baranya megyében így tett a megkeresett intézmények fele, Csongrádban pedig még az úgynevezett elit intézmények is. Az egyik fő kifogás a kérdőív – amúgy a közvetlen pártpreferenciákat nem firtató – politikai tartalma volt. Volt olyan intézmény, amely eleve elutasította, hogy diákjainak az iskolai demokráciára vonatkozó kérdéseket tegyenek fel.

Nem véletlenül: az iskolai demokrácia ugyanis – mint a demokráciára nevelés egyik legfontosabb eszköze – gyerekcipőben jár Magyarországon. Az oktatási törvényben biztosított tanulói jogok nagy része nem vált gyakorlattá. A középiskolások közel egyötöde nem tudja, hogy választanak-e diák-önkormányzati képviselőket, s mint kiderült, az intézmények közel felében e képviselőket nyílt szavazással választják. S még nem is ez a legrosszabb variáció, hiszen – bár a törvény szerint a tanárok beavatkozása nélkül kell megválasztani a diákképviselőket – az intézmények mintegy egytizedében csak az osztályfőnök jelöltjére lehet szavazni, másik tizedében viszont egyenesen az osztályfőnök jelöli ki a képviselőt. A rossz gyakorlatban budapesti intézmények járnak az élen: itt választanak legkisebb arányban titkos szavazással, s legnagyobb arányban itt vált gyakorlattá az osztályfőnöki kijelölés.

A diákönkormányzatok egyharmadát a tanárok vezetésével működtetik a diákok, a felét pedig tanári ellenőrzéssel. S ebben a fiatalok nem is látnak semmi kivetnivalót: iskolájukat ezek a fiatalok éppannyira demokratikusnak, sőt – paradox módon – demokratikusabbnak látják, mint azok a diákok, akik azt mondják, iskolájukban önállóan viszik a diákönkormányzat ügyeit.

A demokratikus értékekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból Csákó Mihály szerint kiderül, hogy „a diákok a demokráciát leginkább védőernyőként képzelik el”. A demokratikus értékek közül azokat tartják a legfontosabbaknak, amelyek a magánélet tiszteletben tartásáról és a törvények betartásáról, a törvény előtti egyenlőségről szólnak. Ezeket az értékeket a szabadsághoz kapcsolódóak követik, mint a szólásszabadság, a politikai választás lehetősége, a többpártrendszer.

A demokratikus értékek rangsorában visszaesett ugyanakkor a társadalmi különbségek csökkentése, s ami akár aggasztó is lehet, több hellyel is csökkent az értéke a rászorulókkal való szolidaritásnak. Ez akár arra is utalhat, hogy a diákok pontosan érzik, mi megy végbe a társadalomban, s reagálnak az egyre nyilvánvalóbb antiszolidaritásra. Ráadásul a felmérés kimutatta, hogy a kilencedikes diákok inkább a demokrácia értékei közé számítják a szolidaritást, mint két évfolyammal felettük járó társaik, azaz az iskolának nem sikerül a fiatalok társadalmi érzékenységét fenntartani, esetleg növelni.

Egyetlen demokratikus érték van, amit következetesen elutasítanak a diákok, ez pedig a kisebbségi jogok érvényesülése. Ez nemcsak hogy kevéssé tartozik szerintük a demokrácia értékei közé, de személyesen is alig tartják fontosnak. Ez az egyetlen mutató, amelynek fontossága a válaszolók szerint egy százas skálán kevesebb mint ötven pontot ért el. A megkérdezettek messze legnagyobb hányadát, több mint a felét zavarná, ha cigány lenne a padtársa. Ez az érték ráadásul fordítottan arányos azzal a „veszéllyel”, hogy ez a helyzet előfordulhat. A gimnáziumi tanulók közel 60 százalékát zavarná a cigány padtárs, míg a szakiskolában – ahol a cigány diákok valóban megjelennek – csak 40 százalékukat. A területi adatokat tekintve felemás a helyzet, a romák által inkább lakott Hajdú-Bihar és Baranya megyék ellentétes képet mutatnak. Hajdú-Biharban ugyanis a megkérdezettek kétharmadát zavarná cigány padtárs, míg Baranyában kevesebb mint felét.

A 2005-ös vizsgálat egyik legmeglepőbb következtetése az volt, hogy a demokratikus elemeket fontosnak tartó, legtájékozottabb diákok voltak azok, akik leginkább elfogadták azt az antidemokratikus véleményt, hogy „Magyarországnak olyan pártra van szüksége, amelyik nemcsak beszél, de ha kell, oda is üt”, illetve hogy „Magyarországon nem annyira törvényekre van szükség, mint olyan vezetőre, akiben a nép megbízik”. Ugyanezek a diákok a demokráciában az aktív részvételt is sokra értékelték. A mostani vizsgálat eredményeinek feldolgozása még nem tart abban a fázisban, hogy hasonló összefüggés megállapítható lenne, de Csákó szerint „az a hipotézis megalapozott, hogy valami ilyesmit kell most is találnunk”.

http://hvg.hu/hvgfriss/2009.06/200906_DIAKoK_A_DEMoKRACIARoL_Az_eletbol_tanulnak.aspx

2009. február 4., szerda

Tönk szélén a devizahitelesek


Ha tovább gyengül a magyar valuta, elindulhat a bedőlési lavina

A gyenge forint miatt tömegével válhatnak fizetésképtelenné a devizahitelesek. Az árfolyam-ingadozás már azoknak is gondot jelenthet, akik az óvatosabbak közé tartoztak lakáskölcsönük felvételekor.


A forint látványos gyengülésével a magyar fizetőeszköz árfolyama egyre közelebb kerül ahhoz a szinthez, ahol szakemberek szerint már a lakáshitelek nagyarányú bedőlésével lehet számolni. Egyes becslések szerint ez 300-330 forintos eurónál következhet be, míg mások inkább 320- 350-es árfolyam mellett várják a krízis beköszöntét. Bárkinek is lesz végül igaza, az már biztosnak látszik, hogy búcsút mondhatunk annak a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jó mutatónak, amely a magyar adósokat eddig jellemezte.

Az utóbbi években általában 0,5 százalék körül mozgott a bedőlt lakáshitelek aránya Magyarországon. Igaz, nem azért, mert annyira megbízható adósok vagyunk (más hitelek esetében nem is ez a helyzet), ez inkább azzal magyarázható, hogy a háztartások vagyonának túlnyomó része ingatlanban fekszik, ezért általában a lakáshitel törlesztőrészlete az utolsó, amit nem fizetünk be.

A forint jelentős gyengülése azonban most már azoknak az adósoknak is gondot jelenthet, akik devizaalapú lakáshitelük felvétele előtt hallgattak a szakemberek tanácsára, és csak akkora havi törlesztőrészletet vállaltak, melyet 10-20 százalékos árfolyam-ingadozás mellett is fizetni tudnak. A lakáshitel-állomány több mint felét kitevő svájcifrank-alapú kölcsönök esetében például most nagyjából harmadával kell többet fizetni havonta, mint tavaly ilyenkor.

A növekedésért elsősorban az árfolyamok alakulása a felelős, a frank ugyanis most nagyjából negyedével kerül többe, mint egy éve. A növekedés fennmaradó része a kölcsönök drágulásából adódik: a legtöbb bank áthárította ügyfeleire a bankközi kamatok emelkedését, a szerződési feltételek egyoldalú módosításával megemelték a frankhitelek kamatait, ami átlagosan a törlesztőrészletek további ötszázalékos növekedését okozta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki tavaly ilyenkor vett fel tízmillió forintot húsz évre frankalapú hitelben, akkor - az akciókat és kedvezményeket nem számítva - jellemzően havi 70-75 ezer forintos törlesztőrészletet fizetett, míg ez az összeg most már megközelítheti akár a százezer forintot is.

Ennél sokkal rosszabbul jártak azok, akik jenalapú hitelben adósodtak el. A japán deviza árfolyama egy év alatt hatvan százalékkal erősödött a forinthoz képest, s így a törlesztőrészletek is ennyivel emelkedtek. Maradva az előző példánál (tízmillió forint húsz évre), ez azt jelenti, hogy a tavaly még jellemzően 60 ezer forint körüli havi törlesztőrészlet most már akár 96 ezer forint is lehet. Bár az utóbbi napokban főleg az euróárfolyam felől lehet rossz híreket hallani, az ebben a devizában eladósodottak jártak eddig a legjobban. Ezeknek az adósoknak a törlesztőrészletét önmagában 18 százalékkal növelte volna meg az árfolyammozgás, a tényleges növekedés azonban 17-20 százalék között lehet, egyes bankok ugyanis utólag emelték, míg mások csökkentették az euróalapú lakáshitelek kamatait.

A devizaalapú hitelben ülők azonban most nem sokat kezdhetnek megugrott törlesztőrészleteikkel. A hitel kiváltása más, esetleg jobb kondíciójú kölcsönnel (például a frankot euróalapúval) ugyan első pillantásra jó megoldásnak tűnhet, ám a többség számára ez nem járható út.

A forint gyengülése miatt ugyanis nemcsak a törlesztőrészletek, hanem a hitelek forintban számolt tőkerésze is megnőtt, a bankok pedig most jellemzően kisebb arányban hitelezik az ingatlanokat, és egyébként is kevesebb hitelt adnak, mint a válság elmélyülése előtt, így a nagyobb kölcsönöket nem is lehet kiváltani - mondta lapunknak Rákos Tamás, a Credithill értékesítési igazgatója. (Nem véletlen, hogy az adósságrendező hitelek piaca gyakorlatilag leállt az elmúlt hónapokban.) A hitelkiváltással ráadásul realizáljuk a most elszenvedett árfolyamveszteséget is, az elszámolás ugyanis forintban történik, így a tartozásunk akkor is több lesz, mint volt, ha a forint visszaerősödne korábbi szintjére - tette hozzá.

Beszáll a törlesztésbe az állam

A törlesztőrészlet megemelkedése miatt bajba jutottak helyett valamely állami intézmény bizonyos mértékig, átmenetileg átvállalná az adósságot, ezt azonban később vissza kellene fizetni - közölte Gyurcsány Ferenc a Klubrádióban. Ezt a javaslatot tárgyalja ma a kormány. Mint mondta: az állam a bankokkal együttműködve megadja a lehetőséget az adósoknak, hogy egy átmeneti ideig ne fizessék a tőketartozást, és akár a kamatok törlesztéséhez is segítséget kaphatnak.

http://nol.hu/gazdasag/lap-20090204-20090204-64

2009. február 3., kedd

Postabank-ügy: a jövő héten születhet meg a jogerős ítélet


Felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott az ügyész
Megkezdődött a Princz Gábor és három társa ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőper harmadfokú eljárása a Legfelsőbb Bíróságon kedden; a Postabank-ügyben az ügyész próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott a vádlottakra, a védők felmentést kértek.
A Fővárosi Ítélőtábla korábban 17 milliárdos vagyonvesztést állapított meg, az ügyész azonban kedden 27,5 milliárd forintos hűtlen kezelés megállapítását kérte. Ezt a bank befektetései, illetve az ügyfeleknek fizetett kamatok különbségével indokolta. Hangsúlyozta, hogy az ügyben korábban az Állami Számvevőszék által folytatott vizsgálat is ilyen nagyságrendű különbséget állapított meg. A perben a vádlottak védői az elsőfokú ítélet helybenhagyását, azaz felmentést indítványoztak. A délelőtt folyamán a védők indítványainak meghallgatásával folytatódik a tárgyalás. A harmadfokú perben több tárgyalási napot is kitűzött a bíróság, ez alapján várhatóan a jövő héten születhet meg a jogerős ítélet.

A 12 éve húzódó ügyben elsőfokon felmentették a vádlottakat, majd tavaly a Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést megváltoztatva hanyag kezelés miatt elítélt a hét vádlott közül négyet. A hét vádlott közül időközben egy életét vesztette, kettő esetében pedig tavaly jogerőre emelkedett a felmentő döntés. A további négy vádlott közül a pénzintézet egykori elnök-vezérigazgatójára, Princz Gáborra 3,6 millió, a másik három vádlottra pedig másfél-másfél millió forint pénzbüntetést szabott ki a táblabíróság.

A perben amiatt nyílt lehetőség a Legfelsőbb Bíróság előtti harmadfokú eljárásra, mert míg az elsőfokú bíróság felmentette, a másodfokú elítélte a vádlottakat. Az ügyészség még 2003-ban benyújtott vádja szerint Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója és hat volt vezető beosztású munkatársa 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és prosperáló bank látszatát keltették. Mindezzel 34,6 milliárd forintos különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követtek el.

http://www.mno.hu/portal/613520

2009. február 2., hétfő

Benkő Dániel megdöntötte ocsmánysági rekordját


A lantművész most az RTL Klub Mónika show-jában kapott lehetőséget a szereplésre, ahol megismerkedett három hölggyel, akik állítólag szívesen szülnének neki gyereket. A pipaszárlábait mutogató faszharcos táncot is lejtett a lányokkal, akik között van erotikus pornószínésznő, sőt a melleit szigetelőszalaggal leragasztó versenyző is. Összegyűjtöttük Benkő Dániel ocsmány cselekedeteit, szavazza meg, melyik a legundorítóbb!

Benkő Dániel, a szabadszellemű lantművész újabb extrém cselekedettel szórakoztatta a nézőközönséget, amit az RTL Klub hétfő ad le a Mónika show keretei közt. Itt babérkoszorúval a fején táncol egy-két hatalmas termetű hölggyel, és hirdeti az igét, hogy dugni márpedig kell. Főleg neki, hogy gyereke lehessen.

Nemzés céljából keresi társát

A csapongó faszművésznek még januárban jósolta meg Frabato az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy egy ismeretlen nőtől gyermekáldásra számíthat. Benkő ezért felhívást intézett az ország asszonyaihoz: szüljenek neki gyermeket. A Mónika show-ban három jelentkezővel találkozott [1] Benkő Dániel, akik biztosították odaadásukról, csókolgatták, sőt, még táncoltak is egyet a médiafüggő celebbel, aki, ha kell, ha nem, a farkát veri, a szexet reklámozza és megbotránkoztatja a nézőket.

A három asszony, Stella, Roxy és Edina táncot is lejtett szerelmének tárgyával. Azt nem tudjuk, hogy Benkő mi alapján fogja kiválasztani a későbbi anyát, a versenyzők azonban mindent megtettek, hogy elcsábítsák a lantművészt. Stella [2] például lazán öltözött a táncra: a bőrnadrágot viselő túlsúlyos lány szigetelőszalaggal ragasztotta le mellbimbóit, majd háját ringatva próbálta elcsábítani. Roxy erotikus nyögéseit mutatta be a közönségnek, ám Benkő még így is bepróbálkozott Erdélyi Mónikánál, aki szerint a lantművész senkinek sem árt azzal, amit csinál.

Hogy ez mennyire érdekfeszítő, döntsék el önök, annyit előzetesben elárulunk, hogy ringó hájú asszonyok és Benkő Dániel tánca nem lesz egy nagy élvezet. Ha túlélték a megpróbáltatásokat, szavazzanak, melyik volt az eddigi legvisszatetszőbb megnyilatkozása.


Önkifejezési formák

Minden a meztelen gitározással kezdődött még évekkel ezelőtt, ugyanis akkor ébredt rá a nagyapakorú lantművész, hogy nemi szervét a nagy nyilvánosság elé kell tárnia. "Egyik nap felkeltem, és rácsodálkoztam, milyen szép a faszom. Úgy éreztem, nem foszthatom meg a közönségemet ettől a látványtól, azt akartam, mindenki érezze az illatát és az ízét", nyilatkozta [3] a Velvetnek még 2005-ben.

A lavina azonban csak három évvel később, 2008-ban indult be, amikor részt vett az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című ismertemberes valóságshow-jában. Az argentin dzsungelben nem volt menekvés, önkifejezete magát [4]. Meztelenül szaladgált a fák és a celebek között, akik nem igazán voltak elragadtatva a faszharcos szabadszelleműségétől. Ezzel nem ért véget a pucérkodásl: egy éjjel nem bírta tovább az ösztöneivet, és önkielégítést végzett az ágyában, sőt, Somához is felmászott, hátha számíthat némi melegségre. Nos, nem.

A valóságshow-val nem ért véget Benkő jelenléte a médiában, sőt. A rejtőzködő szabad szellem újabb lehetőséget kapott, elsősorban az RTL Klub képernyőjén. A januárban az újraindult Vacsoracsatában egy másik oldalát mutatta be a köztársasági érdemrend birtokosa, aki úgy tűnt, egyáltalán nem mutat tiszteletet senki iránt.

Bélgázzal bombázott

Az adások alatt többször is megmutatkozott állatias jelleme. Horváth Éva, egykori szépségkirálynő lakásában már a megérkezés után nem sokkal bélgázait engedte útra az éterben a többiek "örömére". A szellőztetés után persze eltűnt a belekből kiáramott bűz, bár a hatás nem tartott túl sokáig. Benkőt ugyanis az sem zavarta, hogy éppen vacsoráznak, közben is eleresztett egy-két illatfelhőt, ami igencsak kiborította a társaságot.

"Aminek jönnie kell, azt én kiengedem", magyarázta Benkő az egykori szépségkirálynő lakásában elkövetett cselekedetet, majd kifejtette, hogy felhagyott ezzel a tevékenységgel, miután Horváth Éva jelezte nemtetszését, és már csak büfögött. Habár Bárdosi Sándor jól szórakozott az eseten, légfrissítőket szerelt fel az asztal lábaira, amikor vendégségbe várta a celebeket.

A faszharcos [5] szerint egyébként Horváth Éva lakása túl steril, így ő biztosan nem szokott fingani [6]. Az egykori szépségkirálynő lakásával ellentétben Benkő Dániel otthonát nem illethetjük a steril jelzővel, nála ugyanis kosz és káosz uralkodik. Ennek a csatatérnek lehettek szemtanúi a Vacsoracsata vendégei is, akiket a konyha megtekintése után a hányinger kerülgetett. Benkő ételkészítési módszere is hagy némi kivetnivalót maga után, a kutyaszőr ugyanis az ételek egyik fontos összetevőjévé vált.

http://velvet.hu/celeb/bd090202/

Paranoia Archívum bemutató


Digitalizálta az OSA Archívum a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának megrendelésére 1961 és 1973 között készült oktatófilmeket. A hidegháború abszurditásáról mesélő ritkaságokat február 4-én, 18 órai kezdettel tekinthetjük meg.

Mit tegyünk, ha az imperialisták ledobják hazánkra az atombombát? Hogyan készítsünk biztonságos óvóhelyet a kertünkben? Mit vigyünk magunkkal kitelepítéskor, és hogyan védekezzünk vegyi támadás ellen? A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának megrendelésére 1961 és 1973 között készült oktatófilmek a tömegpusztító fegyverekkel vívott háborúk fenyegetéseinek kivédésére készítették fel a polgári lakosságot.

"Polgári védelmi filmnapokat községi, városi vagy üzemi szinten célszerű rendezni. Rövid ismeretterjesztő előadás után néhány szakpropaganda- vagy oktatófilmet (a meghívott közönségtől függően) vetítsünk le, s utána kezdeményezzünk a látottakról megbeszélést, vitát az ismeretek rögzítése céljából" - olvashatjuk A polgári védelmi propagandamunka módszertana című 1984-es kiadványban.

A Paranoia projektben ezeket a hatvanas-hetvenes években készült, a rendszerváltás után kidobásra ítélt filmeket digitalizálta az OSA Archívum. A tekercsek eredetileg a győri pályaudvar alatti vegyvédelmi pincéből kerültek a kuka mellé, ahonnan a MÁV művelődési házának akkori igazgatója mentette meg őket. Évekig a Mediawave szervezőjének pincéjében tornyosultak, onnan aztán Szolnoki József független filmes közvetítésével kerültek az OSA Archívumhoz.

A hidegháborús korszak hasonló dokumentumait a nyugati országokban már rég feldolgozták, nálunk most kezdődött a leletmentés. Az Archívum és Szolnoki József közös munkájának eredményeként a filmek válogatott részletei hamarosan hozzáférhetővé válnak az OSA Archívum honlapján, a teljes anyag pedig az OSA kutatótermeiben látható.

A projektzárón az érdeklődők ízelítőt kapnak a filmek hol nyomasztó, hol bornírt világából. A korabeli polgári védelem működéséről, a hidegháború abszurditását bemutató filmek politikai-hadtörténeti hátteréről Horváth Miklós hadtörténész és Ungváry Krisztián történész beszélget. A programhoz a Kaos Camping akciócsoport szolgáltat "filmvetítéses performansz"-t.

http://kultura.hu/main.php?folderID=882&articleID=278840&ctag=articlelist&iid=1