A rászorulókkal való szolidaritás az egyik legkevésbé vallott demokratikus érték a középiskolai diákok között – derül ki egy friss vizsgálatból. Egyetlen demokratikus érték van, amit következetesen elutasítanak a diákok, ez pedig a kisebbségi jogok érvényesülése. A megkérdezettek messze legnagyobb hányadát, több mint a felét zavarná, ha cigány lenne a padtársa.
„A nevelés a fiatal nemzedék módszeres szocializálása” – vallotta Emile Durkheim francia szociológus. Ebben az iskolának is alapvető feladatai lennének, de a mai magyar iskolarendszer – mint az a 9. és 11. osztályos középiskolás diákok között készített, a múlt héten ismertetett felmérésből kiderül – csak részben képes ezt a funkcióját betölteni. A kutatás a diákok demokráciaképére irányult, s 2005 után másodízben végezte azt el Budapesten és öt megyében egy, Csákó Mihály, az ELTE Társadalomtudományi Karának professzora által vezetett kutatócsoport. Már a korábbi vizsgálat is „a demokráciára nevelés súlyos hiányosságait” tárta fel, s ez – bár az adatok feldolgozásával még nem végeztek – az azóta eltelt időben sem változott.
Mindez már lemérhető az iskolák hozzáállásán is: számos helyen elutasították a felmérésben való részvételt, Baranya megyében így tett a megkeresett intézmények fele, Csongrádban pedig még az úgynevezett elit intézmények is. Az egyik fő kifogás a kérdőív – amúgy a közvetlen pártpreferenciákat nem firtató – politikai tartalma volt. Volt olyan intézmény, amely eleve elutasította, hogy diákjainak az iskolai demokráciára vonatkozó kérdéseket tegyenek fel.
Nem véletlenül: az iskolai demokrácia ugyanis – mint a demokráciára nevelés egyik legfontosabb eszköze – gyerekcipőben jár Magyarországon. Az oktatási törvényben biztosított tanulói jogok nagy része nem vált gyakorlattá. A középiskolások közel egyötöde nem tudja, hogy választanak-e diák-önkormányzati képviselőket, s mint kiderült, az intézmények közel felében e képviselőket nyílt szavazással választják. S még nem is ez a legrosszabb variáció, hiszen – bár a törvény szerint a tanárok beavatkozása nélkül kell megválasztani a diákképviselőket – az intézmények mintegy egytizedében csak az osztályfőnök jelöltjére lehet szavazni, másik tizedében viszont egyenesen az osztályfőnök jelöli ki a képviselőt. A rossz gyakorlatban budapesti intézmények járnak az élen: itt választanak legkisebb arányban titkos szavazással, s legnagyobb arányban itt vált gyakorlattá az osztályfőnöki kijelölés.
A diákönkormányzatok egyharmadát a tanárok vezetésével működtetik a diákok, a felét pedig tanári ellenőrzéssel. S ebben a fiatalok nem is látnak semmi kivetnivalót: iskolájukat ezek a fiatalok éppannyira demokratikusnak, sőt – paradox módon – demokratikusabbnak látják, mint azok a diákok, akik azt mondják, iskolájukban önállóan viszik a diákönkormányzat ügyeit.
A demokratikus értékekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból Csákó Mihály szerint kiderül, hogy „a diákok a demokráciát leginkább védőernyőként képzelik el”. A demokratikus értékek közül azokat tartják a legfontosabbaknak, amelyek a magánélet tiszteletben tartásáról és a törvények betartásáról, a törvény előtti egyenlőségről szólnak. Ezeket az értékeket a szabadsághoz kapcsolódóak követik, mint a szólásszabadság, a politikai választás lehetősége, a többpártrendszer.
A demokratikus értékek rangsorában visszaesett ugyanakkor a társadalmi különbségek csökkentése, s ami akár aggasztó is lehet, több hellyel is csökkent az értéke a rászorulókkal való szolidaritásnak. Ez akár arra is utalhat, hogy a diákok pontosan érzik, mi megy végbe a társadalomban, s reagálnak az egyre nyilvánvalóbb antiszolidaritásra. Ráadásul a felmérés kimutatta, hogy a kilencedikes diákok inkább a demokrácia értékei közé számítják a szolidaritást, mint két évfolyammal felettük járó társaik, azaz az iskolának nem sikerül a fiatalok társadalmi érzékenységét fenntartani, esetleg növelni.
Egyetlen demokratikus érték van, amit következetesen elutasítanak a diákok, ez pedig a kisebbségi jogok érvényesülése. Ez nemcsak hogy kevéssé tartozik szerintük a demokrácia értékei közé, de személyesen is alig tartják fontosnak. Ez az egyetlen mutató, amelynek fontossága a válaszolók szerint egy százas skálán kevesebb mint ötven pontot ért el. A megkérdezettek messze legnagyobb hányadát, több mint a felét zavarná, ha cigány lenne a padtársa. Ez az érték ráadásul fordítottan arányos azzal a „veszéllyel”, hogy ez a helyzet előfordulhat. A gimnáziumi tanulók közel 60 százalékát zavarná a cigány padtárs, míg a szakiskolában – ahol a cigány diákok valóban megjelennek – csak 40 százalékukat. A területi adatokat tekintve felemás a helyzet, a romák által inkább lakott Hajdú-Bihar és Baranya megyék ellentétes képet mutatnak. Hajdú-Biharban ugyanis a megkérdezettek kétharmadát zavarná cigány padtárs, míg Baranyában kevesebb mint felét.
A 2005-ös vizsgálat egyik legmeglepőbb következtetése az volt, hogy a demokratikus elemeket fontosnak tartó, legtájékozottabb diákok voltak azok, akik leginkább elfogadták azt az antidemokratikus véleményt, hogy „Magyarországnak olyan pártra van szüksége, amelyik nemcsak beszél, de ha kell, oda is üt”, illetve hogy „Magyarországon nem annyira törvényekre van szükség, mint olyan vezetőre, akiben a nép megbízik”. Ugyanezek a diákok a demokráciában az aktív részvételt is sokra értékelték. A mostani vizsgálat eredményeinek feldolgozása még nem tart abban a fázisban, hogy hasonló összefüggés megállapítható lenne, de Csákó szerint „az a hipotézis megalapozott, hogy valami ilyesmit kell most is találnunk”.
http://hvg.hu/hvgfriss/2009.06/200906_DIAKoK_A_DEMoKRACIARoL_Az_eletbol_tanulnak.aspx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése