2010. augusztus 2., hétfő

Megéri a köztársasági elnöki biznisz

Be jó lenni leköszönő köztársasági elnöknek Magyarországon. Legalábbis ami a juttatásokat illeti: Sólyom László ugyanis mandátuma elvesztése után élete végéig lakást, havi másfél milliós járandóságot, öt évre autót és egy évig testőrt, illetve két és fél évig irodát kap.

Bőkezűen bánik egyes vezetőivel az állam. Országgyűlési képviselőink például közel két évtizedig markolták fel minden ellenőrzés nélkül a különböző támogatási összegeket a párszázezres alapfizetésük mellé. Végül 600 ezer aláírás képes volt meggyőzni a honatyákat arról, ideje lemondani előjogaik egy részéről. Ezúttal a leköszönő köztársasági elnök járandósága került terítékre minap a Blikkben.

A bulvárlap cikke szerint Sólyom László mandátumának lejártával sem lesz anyagi problémája. Lakhatását egy minimum 100 négyzetméteres zöldövezeti lakás kiválasztása rendezi - Göncz Árpád végül egy 590 négyzetméteres rózsadombi villát választott -, és hogy a rezsi kifizetése se okozzon problémát, élete végéig havi bruttó 1,5 millió forint is landolni fog a számláján. És akkor ne essék szó testőrről, autóról és irodáról...

Nehéz ezeket a juttatásokat bérből és fizetésből élő embereknek olyan könnyen elfogadniuk. Főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben. Persze, mi ez a néhány tízmilliós tétel az ország bajaihoz képest, ám mikor az APEH az államon keresztül minden egyes kis hibáért hatalmas bírságot ró az emberre, és minden területen megszorítást alkalmaz, nos, akkor nehéz egy szimpla vállrándítással elintézni százmilliós lakást, vagy havi bruttó másfél millát.

Mit kap egy általános iskolai tanár, mikor nyugdíjba küldik? Egy szép csokrot és vállonveregetést. És talán néhány diákot, aki nem felejti el. De mennyivel jár jobban egy mentős? Nem sokkal.

A köztársasági elnök időleg védelme érthető feladat. Az iroda két és fél évig azonban már hosszúnak tűnik, ahogy az öt évre kapott szolgálati autó is. A ház és a havi apanázs pedig végképp túlzónak tűnik. Ha abból indulunk ki, hogy köztársasági elnöknek egy komoly szakmai múlttal rendelkező, sikeres és tehetséges embert választunk, akkor miért van szükség ilyen jellegű utótámogatásra? Feltehetőleg már a poszt betöltése előtt felépített magának egy komoly egzisztenciát, nem reális, hogy rászorulna a felsorolt tételekre. Ettől függetlenül a törvényt be kell tartani, márpedig a törvény mindezeket előírja. Vajon meddig?

http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/72878/1/belfold/Megeri_a_koztarsasagi_elnoki_biznisz

A nőjéhez osonó Mátyás leleplezése


Ősszel megnyílik Visegrádon a történelmi játszópark


Pillanatnyilag egy mobil vécé és egy tetszetős citromsárgával felületkezelt betonkeverő szolgál keretként a Visegrádon épülő-szépülő Mátyás Király Történelmi Játszópark átereszéhez. De a pillanat hamar tovaszáll: június végére befejezik a munkákat, a reterát és a betonkeverő új kihívásokat keres.


Konkrét sorsukkal kapcsolatban nem volt több kérdésünk, a bejáratnál kezdődő, ótátrafüredi nyílásszögeket idéző tetőzetű gerendaház tekintetében viszont igen, gyorsan megkérdeztük hát: mi ez itt? Szőke Mátyás, a játszóparkprojektumot jegyző, átelleni Mátyás Király Múzeum igazgatója mindenekelőtt közölte, hogy ez itt egy autentikus visegrádi népi nyílásszög, utána pedig azt, hogy alatta a középkori kézművesség megannyi rejtelmét tárják fel a gyerekcsoportoknak. Lehet majd agyagozni, gyertyát önteni, kőfaragni, kovácsolni stb. Ha kell, egyetlen nagy térben, ha nem, akkor öt osztatban: a házbelső variálható lesz.

Az autentikus, Visegrádra kifejezetten jellemző nyílásszögű tetőzettel szerelt épületből kinézve a legjobb archaikus népi sátoros ünnepek forma- és színvilágával szembesülhettünk. Előttünk egy hatalmas, rusztikusan szobort Kinizsi Pál állott, még fej és karok nélkül. Mint Kő Boldizsártól, a parkot berendező csapatot irányító képzőművésztől megtudhattuk, nagy csuda lesz, ha kész lesz: a karjain hinták lógnak majd, azokon lehet majd ringlispílezni. Kicsit jobbra apró falovacskák tárultak fel, a Harctér fantázianevű állomás szereplői; egynémelyiken már ült valami vitéz, de ez ne zavarjon senkit, ha mögé ülünk, egyszerre ketten üthetjük az ellent, ezt hívják hatékonyságnövelésnek. A lovak között némileg laposított, de igen ádáz török harcos markolja szablyáját keményen, ő viszont megvan vagy két méter, de ez sem véletlen, sőt nem is bénázás: a hirtelen és erős léptékváltásokra a gyermekrajzok inspirálták a tervezőket.

Balközéptájt újabb óriási játszószer, egy fahajó látható. Mint tudomásunkra jutott, nem más ez, mint Mátyás és Beatrix úszópalotájának parafrázisa, eredetileg bucintorónak hívták volna, ha a kérlelhetlen reneszánsz lateiner, Bonfini önkényesen le nem fordítja bucentaurusra, amilyen szó amúgy persze nem volna. Jó hangulatú építmény, annyira, hogy egy időre egy házi rozsdafarkú is beléköltözött, jó érzékkel bőven elébe menve a nyitásnak (ottjártunkkor sajnos nem találtuk a fészkén). A gálya mellé egy- és háromfejű sárkányok vontatta hordószekereket telepítettek, jó sok mókás zuhanást helyezve a közeli kilátásba.

A park fő attrakciója azonban kétségtelenül a jókora labirintus, amelyben egyrészt meg kell találni négy álruhás Mátyás királyt – köztük azt is, amelyik éppen Beatrixhoz oson, feltételezhetően testi kapcsolat létesítése céljából –, másrészt valahogy ki is kell találni belőle, ami nem könnyű, mert sosem arra visz, amerre az utazó gondolná, de perszre ez is direkt van így, az alkotók azt üzenik vele, hogy az életben sem megy minden egyből és könnyen, küzdeni kell, mert az élet is maga a küzdelem. Szép gondolat.Mint ahogy az is, hogy a külön bejáratokon elinduló fiúk és lányok csak akkor találkozhatnak, ha remetének állnak a végén, azon a ponton, ahol egy ülő remete látható. Ezt még úgy is megfogalmazták nekünk, hogy a gyerekek akkor győznek, ha elveszítik az egójukat, amit nem igazán értünk, de a gyerekek se fogják, tehát mindegy is. Több ilyen bonyolult üzenet szerencsére nincs. Van viszont egy remekbe szabott és biztonságos íjászlőtér, egy színpompás vitézekkel körbekerített homokos küzdőtér birkózásra, egy klassz sárga vaddisznó és egy zöld farkas, egy torony Mátyás királlyal, valamint egy helyes famadárral, amelyiknek propeller nő ki a csőréből. Külön kiemelnénk még a fa szeméttartókat, amelyeknek emberi arcuk van, jelezve, hogy a kommunális szemét nem független az őt előállító embertől.

A történelmi játszóparkot már évekkel ezelőtt meg akarták csinálni, abból kiindulva, hogy a Mátyás Király Múzeum évi 100-120 ezer látogatójának fele gyerek, nekik pedig a buszozás után szükségük volna egy kis mozgásra, játékra is, némi történelmi ismeretgyarapítással megfejelve. Az első pályázatot egy alaki hiba miatt elbukta a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyhez a visegrádi intézmény tartozik, 2009-ben azonban fordult a kocka: az uniótól 175 millió, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől és a kulturális tárcától pedig majdnem 20 millió forintot kaptak a minden pontján akadálymentes, EU-konform parkra. A főbb munkákat e hó végéig kell befejezniük, a publikum ősztől élvezheti a visegrádi attrakciót.

http://nol.hu/kult/20100626-a_nojehez_osono_matyas_leleplezese

A középkort idézi a Szent László napokon Szekszárd


Történelmi játékokkal idézik fel a Szent László korát a hét végén Szekszárdon: a város védőszentjéről elnevezett háromnapos rendezvényt gasztronómiai program és tudományos tanácskozás egészíti ki.
A nyolcadik alkalommal megrendezett napok fő látványossága a vasárnapi történelmi felvonulás lesz, amikor Szent László királynak hódol a város; az uralkodó vitézi kíséretét a Váci Huszárezred tagjai és őcsényi lovasok alkotják majd. A programot ezúttal úgy alakították ki, hogy a kort vidáman megidézve a mai emberhez szóljon.
A kirakodó vásár árusai és a kézművesek közül megválasztják a leghitelesebb kalmárt, a király tizenkét jelentkező közül emelheti ki első udvarhölgyét, a Béla király téren pedig az udvartartáshoz illeszkedő középkori játszóház, vásári komédia, fegyverbemutató, hajfonó műhely várja az érdeklődőket.
Szombaton több szekszárdi borász nyitott pincékkel várja a vendégeket. Ezen a napon a város főterén a szekszárdi bor és pörkölt ünnepén közel száz bográcsban főznek magyaros ételeket.
A város védőszentjét idézi fel a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának pénteki tudományos konferenciája, amely a Szent László-kultusszal foglalkozik liturgiai, hadtörténeti és filológiai szempontból.

http://kultura.hu/main.php?folderID=959&articleID=302891&ctag=articlelist&iid=1

Fodrászmúzeum nyílt Budapesten


Parókakészítő és felcser eszközök mellett köpölyözők, fésűk és borotvák is láthatók a Budapest XIX. kerületében pénteken nyílt Fodrászmúzeumban.
A múzeumba belépve a látogató egy 1880-as évekbeli fodrászüzletben találja magát, az asztalon a tárgyakat úgy helyezték el, ahogy akkor volt szokás - mondta el Korom Gyula tulajdonos. A 60 négyzetméter alapterületű kiállítóhelyen a közönség több olyan tárgyat tekinthet meg, amelyből Magyarországon nincs több, igazán különleges darabok a többi között a parókakészítő szakma eszközei - hangsúlyozta.
Sok olyan régi, érdekes szerszám is található a gyűjteményben, amelyről a nem szakmabeli el sem tudja képzelni, mi lehet. A tárgyak mellett azt elolvashatják az érdeklődők, hogy melyik századból való, de a részletes leírás, a tájékoztató táblák elhelyezése még várat magára. A gyűjteményt egyebek mellett hajszárítók, nyírógépek, ollók, dauer gépek, sütővasak és felcser eszközök alkotják a hajmosók, fodrász szék és egyéb felszerelések mellett.
Az első darabokat még Pinke Károly fodrász gyűjtötte 1950-től kezdve, ez lett később Korom Gyula gyűjteményének alapja. 1996-tól régiségkereskedők bevonásával, aukciókon való vásárlásokkal, a piacok folyamatos látogatásával gyarapította a több mint kétezer darabból álló kollekciót.
A múzeum hetente két nap lesz nyitva, többek között fodrászképző iskolásoknak, szakmunkástanulók és érdeklődő csoportok részére előzetes telefonegyeztetés után ismertetőt tartanak a fodrászipar történetéről, az ókori Egyiptomtól kezdve az 50-es évekig - tájékoztatott Korom Gyula, aki két éve életműdíjat kapott a gyűjtemény létrehozásáért.

http://kultura.hu/main.php?folderID=1234&articleID=302937&ctag=articlelist&iid=1

Hétvégétől beindulhat a tiszavirágzás


A korábbi hidegebb időjárás és a Tiszán levonuló árhullám miatt idén a megszokottnál később, június végén várható a tiszavirágzás, amelyet a tiszavirág nevű kérészek násztánca idéz elő a folyó felszínén. A rajzás akár már a hét végén megindulhat.

A Magyar Turizmus Zrt. tiszafüredi regionális marketing igazgatóságának munkatársa, Albel Tamás szerint a folyó lassú apadása és a víz felmelegedése egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy idén nyáron robbanásszerű, burjánzó virágzásnak lehessünk szem- és fültanúi. Ajánlása szerint a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti szakaszon figyelhető meg legkönnyebben a kérészek násztánca, a rajzóhelyeket túravezetők irányításával csónakokon lehet megközelíteni.

A tiszavirág a kérészek egyik nagyméretű, kecses válfaja. Évente csak egyszer tapasztalható rajzása és násza rendkívül látványos, hiszen a petékből kikelő lárvák a Tiszának és mellékfolyóinak egy-egy adott szakaszán, szinte a nyárelő ugyanazon a napján és órájában bújnak elő a százezres példányszámú telepeket rejtő meredek, leszakadt agyagpartok üregeiből.

http://index.hu/tudomany/kornyezet/2010/06/24/hetvegetol_beindulhat_a_tiszaviragzas/

Sólyom: 'együtt megyünk majd ítélet alá'


Sólyom László már a választások előtt megértette, nemkívánatos újabb öt évig az általa képviselt elnöki felfogás; ezt nem volt könnyű tudomásul vennie, de jó lelkiismerettel fejezi be munkáját - derül ki a leköszönő államfő Heti Válasznak adott, a lap csütörtöki számában megjelenő interjújából.

Sólyom László úgy értékeli, a "mostani törvénydömpingnek" megvannak a hátulütői, és tévképzetnek nevezi azt a felfogást, hogy a jelenlegi alkotmány kommunista alaptörvény lenne.

A csütörtökön megjelenő, Sólyom László egész ötéves elnöki ténykedését áttekintő interjú MTI rendelkezésére bocsátott szövege szerint az államfő egy ciklus alatt igyekezett elvégezni mindazt, amit célul tűzött ki, és most új célja van: megtalálni a volt elnök szerepét.

A köztársasági elnök - akinek mandátuma augusztus 4-én jár le és akit tisztségében Schmitt Pál házelnök követhet - arra a kérdésre, hogy veszélyben érzi-e az alkotmányosságot, azt mondta: "a kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már", a mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. "Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták" - fogalmazott Sólyom László.
Kudarcnak értékeli, hogy húsz év alatt sem sikerült megváltoztatnia "azt a jobboldalon beégett tévképzetet, amely szerint a jelenlegi kommunista alkotmány", holott az teljesen új, csak a törvény sorszámozása maradt a régi. Arra a felvetésre, hogy immár a harmadik miniszterelnökkel dolgozik együtt, Sólyom László azt mondta, hogy a Gyurcsány Ferenccel való szembenállását alaposan tárgyalta a sajtó, Bajnai Gordonnal korrekt munkakapcsolatot alakítottak ki.

"Orbán Viktorral egy komoly beszélgetésünk volt" - folytatta az államfő, kitérve arra, hogy ennek során - még a 29 intézkedés bejelentése előtt - tájékoztatatta őt a kormányfő a gazdasági elképzeléseiről. "Intenzív eszmecsere volt háttérről, következményekről, alternatívákról. Így kell működnie az állam- és a kormányfő közötti kapcsolatnak. Ugyanakkor, bár eszmei alapjainkban sok a közös vonás, ugyanaz a mércém az új kormánnyal szemben, mint mindig is volt. Jeleznem kell, hogy a mostani törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. Nemcsak technikai, hanem sokszor elvi szinten is" - rögzítette Sólyom László.

A 2006-os önkormányzati választások éjszakáján elmondott nyilatkozatának indokoltsága mellett érvelve kijelentette: muszáj volt kimondania, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magatartása nemcsak morális válságot okozott, hanem a demokrácia alapjai is veszélybe kerültek. Emlékeztetett, nem szólította fel kifejezetten lemondásra a kormányfőt, hanem az Országgyűlést hívta fel döntésre a miniszterelnök sorsáról.

"Már a 2006 nyarán elfogadott Gyurcsány-csomag idején megfogalmaztam: a demokrácia alapkérdése, lehet-e a választások előtt megígértek gyökeres ellenkezőjét csinálni. A bizalmi szavazás idején egyrészt felszólítottam a Fideszt az ülésterembe való visszatérésére, másrészt leszögeztem: a parlament arról is szavaz, hogy elfogad-e ilyen módszereket a hatalom megtartására. Elfogadta - és ezt én nem tudtam elfogadni" - jelentette ki.
Arra a kérdésre, nem merült-e fel benne, szélesebb hatáskörrel többet érhetett volna el, Sólyom László úgy válaszolt: amikor elnök lett, tisztában volt a jogi lehetőségekkel, és illetlenség, ha az ember pozícióba kerülve nekilát hatásköreit tágítani.

"Tetteinkben a védelem. Az utókor ítélni fog azok fölött" - idézett A kőszívű ember fiai című regényből az államfő, hozzátéve: nem gondolná, hogy a mostani Országgyűlés az utókor, "együtt megyünk majd ítélet alá".
Sólyom Lászlónak "esze ágában sincs" pártpolitizálni, a jövőben közéleti szerepvállalását azonban nem zárta ki a Heti Válasznak adott interjújában.

http://nol.hu/belfold/solyom___egyutt_megyunk_majd_itelet_ala_

Bruttó 3,5 milliót kap a legjobban kereső rektor

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem vezetője keres havonta a legtöbbet. Az oktatási tárca honlapján nyilvánosságra hozott rektori bérlista szerint 29 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió forint fizetést kap.

Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek, derül ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján hétfőn közzétett dokumentumból [1]. A lista szerint a 27 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió, vagyis évi 684 millió forintra jogosult.

A lista pontosan közli az oktatási tárca fenntartásában lévő, "állami felsőoktatási intézmények rektorainak havi, vezetői tevékenységükért járó, az intézmény gazdasági tanácsa által javasolt, és a tárca által jóváhagyott juttatásait". Az egyes rektori fizetések a garantált alapilletményen felül, a magasabb vezetői pótlékból, és garantált alapilletményen felüli - közelebbről meg nem nevezett - juttatásokból tevődnek össze.

Az adatok alapján tizenkét rektor keres havi kétmillió forintnál többet. A legjobban kereső egyetemi vezető a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor 3 487 000 forinttal (n.b. a most megválasztott és a leköszönő rektort is Szabó Gábornak hívják).Őt követi a sorban a Debreceni Egyetem vezetője, Fésüs László 3,2 millió forint bruttóval, míg a fizetési dobogó harmadik fokán Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem rektora áll bruttó 2 960 000 Ft-tal.

A lista szerint Jakabné Zórándi Mária, a Magyar Táncművészeti Főiskola vezetője csak 934 600 Ft-ot keres, de nem kapnak sokkal többet a többi művészeti felsőoktatási intézmény rektorai sem: például Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezetője 1,2 milliót, Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője pedig 1 110 400 Ft-ot keres.

A legkisebb fizetést a most közzétett listán nem szereplő - a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) első embere kapja, havi bruttó 750 000 forintot. Szabó Jánosnak annak ellenére utalják havi rendszerességgel járandóságát, hogy befolyással üzérkedés gyanújával februárban letartóztatták.

A rektorpénzek ügye tavaly július óta húzódik, amikor kiderült, hogy Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) bruttó 2 960 000 Ft-ot kereső rektora a fizetése mellett 14 milliós prémiumot is felvehetett. A Blikk akkor megkereste az államilag támogatott intézmények rektorait, hogy valljanak ők is fizetésükről, de csak Szabó János árulta el akkor - saját bevallása szerint - 680 ezres fizetését.

A titkolózás ellen a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet és Bodoky Tamás, az Index egykori főmunkatársa indított pert: kérték Solti Lászlót, a SZIE rektorát, hogy tisztázza: valóban milliós fizetése van-e. A bíróság döntése szerint mivel az intézmények állami pénzből is gazdálkodnak, a vezetők fizetése közérdekű adat [2].

A próbaper ellenére azonban az érintettek majd két hónapon át hallgattak, mígnem végül Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter úgy döntött, nyilvánosságra hozza az adatokat.

A tárca most kiadott közleménye hangsúlyozza, hogy az oktatási miniszter csak jóváhagyja az intézmények által javasolt vezetői illetményeket, a teljes - vezetői és alkalmazotti illetményeket érintő - adatokat a felsőoktatási intézmények kezelik.

Íme a lista:

Intézmény Intézmény vezetője Havi bruttó (Ft)
Budapesti Corvinus Egyetem Dr. Mészáros Tamás 2 145 800 Ft
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Dr. Péceli Gábor 2 377 500 Ft
Debreceni Egyetem Dr. Fésüs László 3 200 000 Ft
Eötvös Loránd Tudományegyetem Dr. Hudecz Ferenc 2 587 100 Ft
Kaposvári Egyetem* Dr. Babinszky László 1 500 000 Ft
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Dr. Batta András 1 337 300 Ft
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kopek Gábor 1 200 000 Ft
Magyar Képzőművészeti Egyetem Kőnig Frigyes 1 651 200 Ft
Miskolci Egyetem Dr. Patkó Gyula 1 954 000 Ft
Nyugat-magyarországi Egyetem Dr. Faragó Sándor 2 417 500 Ft
Óbudai Egyetem Dr. Rudas Imre 2 143 000 Ft
Pannon Egyetem Dr. Rédey Ákos 1 914 000 Ft
Pécsi Tudományegyetem Dr. Gábriel Róbert 2 070 400 Ft
Semmelweis Egyetem Dr. Tulassay Tivadar 2 687 000 Ft
Széchenyi István Egyetem Dr. Szekeres Tamás 1 860 800 Ft
Szegedi Tudományegyetem Dr. Szabó Gábor 3 487 000 Ft
Szent István Egyetem Dr. Solti László 2 960 000 Ft
Színház- és Filmművészeti Egyetem Ascher Tamás 1 110 400 Ft
Budapesti Gazdasági Főiskola Sándorné dr. Kriszt Éva 2 447 700 Ft
Dunaújvárosi Főiskola Dr. Bognár László 1 981 600 Ft
Eötvös József Főiskola Dr. Majdán János 1 530 200 Ft
Eszterházy Károly Főiskola Dr. Hauser Zoltán 1 997 300 Ft
Károly Róbert Főiskola Dr. Magda Sándor 2 335 000 Ft
Kecskeméti Főiskola Dr. Danyi József 1 860 000 Ft
Magyar Táncművészeti Főiskola Dr. Jakabné dr. Zórándi Mária 934 600 Ft
Nyíregyházi Főiskola Dr. Jánosi Zoltán 1 901 600 Ft
Szolnoki Főiskola Dr. Székely Péter 1 463 600 Ft



http://index.hu/belfold/2010/06/22/brutto_3_5_milliot_kap_a_legjobban_kereso_rektor/