2009. március 7., szombat

A tanárok nagyobb megbecsülésére szólított fel Schmitt


Az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága csütörtöki ülésén, nagytöbbséggel elfogadta a Jobb iskolákról szóló európai együttműködés menetrendje című jelentést, amelynek parlamenti téma felelőse Schmitt Pál – írja sajtóközleményében a politikus. Az előterjesztés plenáris vitájára áprilisban kerül sor.

• „Azonnali intézkedésekre van szükség a tanárverések miatt”

A Schmitt Pál által előterjesztett jelentés támogatja az Európai Unió oktatási miniszterei által elfogadott referenciaértékeket, amelyek a korai lemorzsolódás csökkentésére, az olvasási és szövegértési készség javítására és az érettségit szerzők arányának növelésére irányulnak.

A jelentés rámutat, hogy az e téren végzett tagállami erőfeszítéseik még nem elégségesek. Jó iskola nincs jól képzett, minőségi pedagógusok nélkül – hangsúlyozta Schmitt Pál a bizottsági szavazást követően. Ezért arra hívják fel a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a tanárképzés javítása, valamint a tanárok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsültsége érdekében – olvasható a közleményben. Vonzóvá kell tenni a tanári szakmát a legtehetségesebb fiatalok között is, ehhez azonban nélkülözhetetlen a megfelelő anyagi és társadalmi elismerés – mondta Schmitt. Hozzátette: fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az oktatás és a tantervek ne csupán gazdasági szempontoknak legyenek alárendelve, mivel az iskola egyúttal a személyiségfejlődés és szocializáció egyik legfontosabb színtere. Teret kell kapjon a művészeti képzés is, amely elősegíti a kreativitás és az egyéniség kibontakozását. Nem feledkezhetünk meg a szomatikus nevelésről, az iskolai testnevelésről és sportról sem, hiszen állóképesség és fizikai fittség nélkül mit ér a tudás – tette fel a kérdést Schmitt.

Annak érdekében, hogy az iskola betölthesse társadalmi kiegyenlítő szerepét, fontos, hogy a közoktatás állami feladat maradjon – hangsúlyozta Schmitt Pál. A hátrányos helyzetű közösségek – mindenekelőtt a bevándorló és roma származású gyermekek – társadalmi beilleszkedését akkor segíti elő az iskola, ha az iskolai közösség, beleértve a tanári kart, hűen tükrözi a társadalmat.

A jelentést a Kulturális és Oktatási Bizottság valamennyi frakciója támogatta, csupán négy képviselő tartózkodott a szavazáskor. Ők azt a javaslatot kifogásolták, hogy minden közoktatási intézmény – így az egyházi fenntartású iskolák is – részesüljön azonos mértékű állami támogatásban. A jelentés az Európai Parlament áprilisi plenáris ülésén kerül megvitatásra.


http://www.mno.hu/portal/620542

Demján: Magyarország a világgazdasági válságtól függetlenül is beteg


Magyarország a világgazdasági válságtól függetlenül is beteg. Változtatásra van szükség. Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy ezt fájdalommentesen meg lehet csinálni - mondja a Magyar Narancs legfrissebb számában Demján Sándor, a Reformszövetség egyik alapítója. A hetilapban csütörtökön megjelenő interjúban a nagyvállalkozó azt a közeget is bírálta, amelyben a gazdasági válság kezelését célzó anyaguk az utóéletét éli. "Nincs olyan ember Magyarországon, akit ez a változás ne érintene negatívan. A politikai pártok többsége még ígérget, hogy meg lehet úszni fájdalom nélkül, de ez nem igaz. A sajtó pedig ahelyett, hogy a helyzetet elmagyarázná, a Reformszövetséget próbálja benyomni a politikába" - jelentette ki Demján.
Arra a kérdésre, hogy vajon miért lenne "ördögtől való", ha a Reformszövetség politizálna a javaslatával, azt válaszolta: a kezdeményezésükben részt vevő szereplők, alapítók egyike sem akar magának politikai állást. De még fontosabb, hogy a lakosság elhiggye, ez a program reális - amin csak segít, ha egy semleges, nem a politikai hatalmat akaró szervezet teszi le az asztalra - tette hozzá, s magyarázatként megjegyezte: ez azért jó, mert "az emberek a politikusokban egyáltalán nem bíznak". A kormány eddigi lépéseiről szólva megjegyezte, a Reformszövetség elismerte azt, hogy a Gyurcsány-kormány egyáltalán lépett végre. Mint mondta: komoly eltolódás, hogy a forgalmi típusú járulékokra kerül át a hangsúly a munkáltatói terhekről, és "a saját bázisukkal is szembe menve" hoztak meg intézkedéseket. "Bár az emberek fejében ez úgy jelenik meg, mintha a politikusoknak az lenne a perverzitása, hogy embereket sanyargasson, és ezt a hitet a mindenkori ellenzék tüzeli is. Pedig a politikusnak épp az ellenkezője az elemi érdeke, és amikor ilyen lépésre szánja el magát, akkor mindig kényszerhelyzetben van" - mutatott rá. Demján szerint tehát két dolgot lehet elmondani: a kormány illetékesei jól menedzselték az októberi pénzügyi krízist, és léptek. Más kérdés, hogy szakmailag ezt elegendőnek ítélik-e vagy nem - folytatta, jelezve: "ha jövő év áprilisát úgy érjük el, hogy nem történnek további érdemi lépések, akkor elköltöttünk fölöslegesen újabb 20 milliárd eurót, és még jobban meg lesz terhelve a versenyképes termelés".

http://hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=20677&kat=1

Fél doboz cigarettáért vertek össze egy férfit

Az eset a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán történt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a három harminc év körüli rabló előbb kérte, hogy a férfi pénzt és cigarettát adjon nekik, majd miután nem kaptak semmit, ütni, rugdosni kezdték. A földön fekvő áldozat nadrágjának zsebéből végül fél doboz cigarettát és egy öngyújtót sikerült szerezni. A sértett az ütésektől és rúgásoktól csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A gyanúsítottakat őrizetbe vették és rablás miatt indítottak ellenük eljárást.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.fel_doboz_cigarettaert_vertek_ossze_egy_ferfit.99876.html

Marihuánából már majdnem önellátók vagyunk


Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban – jelentette be hétfőn délelőtt a rendőrség. A vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt.
Az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a hat, Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házban. A fogásra február 19-én került sor az egyik háztulajdonos bejelentése alapján.

A termesztők mindössze két és fél hét alatt hatalmas ültetvényt telepítettek. A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszíneken talált ötven kilogramm marihuána.

Egy magyar férfitól érkezett bejelentés a rendőrségre: a férfi akkor már két és fél hete sikertelenül próbált meg bejutni a vietnámiaknak kiadott XI. kerületi családi házába. Mikor mégis sikerült kinyitnia a garázskaput, akkor vette észre, hogy a házába cannabisültetvényt telepítettek. Egy vietnami férfi épp ott dolgozott, a rendőröknek őt sikerült elfogniuk.

A növényeket olyan professzionális technikával nevelték, hogy a rendőrök arra következtettek, nem ez lehet az egyetlen helyszín. A nyomozók egy hét leforgása alatt további öt ültetvényt találtak. Kettőt Budapest XVIII. kerületében, kettőt a XXII. kerületben, egyet pedig a XXI. kerületben. Elfogtak egy másik, 25 éves vietnámi férfit is, aki a növények gondozásában vett részt, illetve egy 33 éves vietnámi nőt, aki a csoport egyik vezetőjeként az ingatlanokat kibérelte, a tulajdonosokkal a kapcsolatot tartotta, illetve rendszeres időközönként az ültetvényeken megjelent, feltehetőleg azok ellenőrzése végett.

Az itthon elfogyasztott mennyiség kétharmada „hazai”

A cannabis (vadkender) a legrégebben használt illegális drogok közé tartozik és egyes becslések szerint jelenleg mintegy 600 millióan használják, általában cigaretta formájában világszerte. A drogra jellemző eufóriás effektusokat elsősorban a központi idegrendszerre és a keringési rendszerre ható THC váltja ki.

Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője lapunknak elmondta: a köznyelvben „fű”-nek nevezett marihuána tudatmódosító hatása miatt a hazai drogfogyasztók 60-70%-a él vele. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyarországon elfogyasztott marihuána kétharmadát már itthon, illegális ültetvényeken állítják elő, a többit Hollandiából, Belgiumból, Angliából, illetve Szlovákia felől hozzák Magyarországra.

A becslések szerint 150 magyar illegális ültetvény létezhet, amelyeken évente akár több száz kilogramm marihuánát is előállítanak. A lakott területektől távoli helyeken elrejtett, illetve a lakóházakhoz tartozó kertekben – sokszor fóliasátrak alatt – ültetett növények mellett nemegyszer lakásban, mesterséges körülmények között, üvegházi fénnyel is próbálkoznak termesztésével.

Jó minőségű és olcsó

Varga Péter rendőrszázados lapunknak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű marihuána, illetve hasiskender növény lefoglalások leggyakrabban Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya megyék területén történtek, de a vizsgált időszak alatt az ország valamennyi megyéje és Budapest is érintett volt. Az ezen ügyek kapcsán lefoglalt anyagok közös jellemzője a jó minőség (magas hatóanyag-tartalom) és az alacsony ár volt.

A területi eloszlást illetően a Dunántúl lényegesen több ügyben érintett, mint a keleti országrész, és Budapest szerepe több szempontból is meghatározó, mint nagy kábítószer-felvevő fogyasztói terület, illetve mint elosztó központ.

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/370050

Mégsem gyújtogattak Tatárszentgyörgyön szombaton


Feltehetően nincs összefüggés a hétfői és a szombat este történt tűzeset között Tatárszentgyörgyön. A vizsgálat során a szakemberek semmiféle égést gyorsító anyagot nem találtak, ezért nagy biztonsággal kizárható az idegenkezűség lehetősége.

Mindezek alapján cáfolta egy újabb Molotov-koktélos támadásról szóló híreszteléseket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eddigi tények ismeretében nem is nyomoznak gyújtogatók után.

A tatárszentgyörgyi cigánysoron kialakult közhangulat miatt továbbra is megerősített rendőri jelenlétet tartanak fent a településen.

http://hvg.hu/itthon/20090301_tuzeset_tatarszentgyorgy.aspx

Könnyítene a HÖOK a diákhitelek visszafizetésén


A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kétéves moratóriumot szeretne elérni azoknál a bankoknál, amelyek diákhitelezéssel foglalkoznak – mondta Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.

A Diákhitel Központtal a HÖOK olyan megoldást keres, amely „mindenkinek jó lehet”. Egy hitelfolyósító intézetnél ugyanis a likviditási nehézségek komoly problémát okozhatnak, márpedig tény, hogy a diákhitelt igénybe vett hallgatók végzésük után különösen nehéz helyzetbe kerültek. Számukra a hitel visszafizetése problematikus – mondta a HÖOK elnöke.

Jövő hét hétfőn a Diákhitel Zrt.-nek azt javasoljuk, hogy lehessen kétéves moratóriumot kérni a fizetés alól. „Ez persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kell fizetni”, a hitelt igénybe vevők a minimálbér 6 százalékát, vagyis 4 ezer forintot törlesztenének ez idő alatt – tette hozzá Miskolczi Norbert.

http://www.mno.hu/portal/619300

Hiller István: meg kell újítani a természettudományos oktatást


Hiller István oktatási és kulturális miniszter a magyarországi természettudományos oktatás megújításának és modernizálásának szükségességét hangsúlyozta pénteken a Magyar Innovációs Szövetség 2008. évi rendes közgyűlésén.

A tárcavezető szerint a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőket és felvetteket a természettudományos tárgyak iránti motiválatlanság jellemzi, nem rendelkeznek kellően elég szakmai ismeretekkel. Hiller István hét pontban összegezte, mit kell tenni a magyar természettudományos oktatás megújításáért. „A magyar természettudományos képzés modernizálása szükséges ahhoz, hogy a közoktatásból, a felsőoktatásból hasznos tudással rendelkező, a munkaerőpiac számára értékes fiatalok kerüljenek ki” – fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, a felsőoktatásban az alap- és mesterképzésen bővül a természettudományos terület államilag támogatott keretszáma.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a közoktatásban a tartalom és tananyagfejlesztés területén támogató programokat indít; pályázatokkal lehetőséget biztosít korszerű természettudományos kerettantervek készítésére; ösztönzi a korszerű módszertani kultúrát tükröző tankönyvek, hagyományos és digitális programcsomagok készítését, kiemelten a digitális tananyagfejlesztést.
Hiller István felhívta a figyelmet a természettudományos tartalmakat közvetítő pedagógusok módszertani felkészítésének jelentőségére, melynek keretében megerősítik a szaktanácsadói hálózatot. Uniós forrásból a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) részeként pedig a módszertani megújulást segítő tanárképzések és tanár-továbbképzések indulnak.

Az oktatási és kulturális miniszter szükségesnek tartja a természettudományos közoktatás folyamatos, tudományos szintű, magas színvonalú vizsgálatának megszervezését, a visszajelzések beépítését.

Fontosnak nevezte a nevelési-oktatási intézmények természettudományos típusú tárgyainak eszközfejlesztését, továbbá a hagyományos és digitális eszközfejlesztés, eszközhasználat erősítését. Az OKM a társadalmi szervezetekkel, a sajtóval együttműködve olyan kommunikációs programot indít, amely felkelti a fiatalok érdeklődését a műszaki és természettudományos pályák iránt.

Hiller István kiemelte azt is, hogy 2012-től a felvételi eljárás során a pontozásnál a tanulmányi pontoknál kötelezően figyelembe vesznek majd a matematika mellett egy természettudományos tantárgyat is.

http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/okm20090227.html